Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Szüléstörténetek

❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
Majdnem nem láttam a picimet...
Mindig három gyereket szerettünk volna. Az első 27, a második 29 évesen sikerült... Így amikor már a 34 is betöltetett, rá kellett állnunk a projektre. A teszt 2013. május 8-án pozitív lett. Szép ajándékként a szülinapos apának. Terveim szerint a 7. hónapig... »

A szülőszobától a pszichiátriáig
Ezek után nem tudom be merek-e vállalni még egy gyereket... »


Benedekünk születése - a rémálom után minden rendbe jött
2006-ban ismertem meg a páromat, én még fősulira jártam, majd a lediplomázásom környékén nyitottunk egy boltot egy kisvároskában. Szerettünk volna babát, de nem görcsöltünk rá a dologra, úgy voltunk vele, hogy ha jön, szeretettel várjuk, ha még nem, az sem baj, mert fiatalok vagyunk.. »

Második gyermekünk, Zsófika születése
Szerencsésnek mondhatom magam, mert mindkét gyermekem egészséges, csodás kis manó, ennél többre egy szülő nem vágyik. Most várjuk a harmadik csöppséget, remélem az Ő története is hasonlóan szép emlékként marad majd meg bennem. »

Harmadik Kincsünk születése
Szeretném megosztani veletek harmadik szülésem történetét, amit ugyanolyan csodának éltem meg, mint az első két gyermekem világrajöttét. Legkisebb lánykánkkal lett teljes a családunk. Remélem a történetemmel sokaknak adok erőt, akik a nagy nap előtt állnak! Mindenkinek ilyen szülést kívánok! »

Petike gyors születése
Két missed ab. után meg sem fordult a fejemben, hogy a következő két évben akár csak próbálkozni fogunk a babával, de a természet elvégezte dolgát, és a második missed ab. után a harmadik vérzésem már nem jött meg. :D »

Patrik megszületik
Férjemmel már nyolcadik éve együtt voltunk, jóban és rosszban, amikor végre megengedhettük magunknak, hogy életre hívjunk Valakit. Igazából ez csak bennünk dőlt el, sem anyagi, sem semmilyen más körülményünk nem változott számottevően. Egyszerűen csak a biológia... »

Megszületett a várva vár csodánk, a kislányunk Hanna :)
Tavaly ilyenkor láttam neki az akkori cikkem megírásának (Angyalka lett a mi várva várt csodánk címmel), melynek szomorú témája volt, kis magzatunkat elvesztettük, s ez a cikk most legyen a folytatása, immáron boldog befejezéssel, hisz kislányom, Hanna születését írom le nektek! »

Dóri születése
Addig voltak fájásaim, na de akkor megtudtam mi az a fájdalom. Kapaszkodtam az ágyba és toltam magam lefelé, pedig a többi testrészem az húzta volna magát felfelé, el onnan... De tudtam, hogy ha próbálok nyugton maradni, akkor az csak nekem jobb. »

Arnold baba születése
9 hónapja megérkezett a kis Csodánk.:) Nagyon vártuk már, sokadik próbálkozásra sikerült csak, de ez is bizonyítja, hogy nem szabad feladni! Új értelmet kapott az életünk! Mindig Ő az első, mindenben. Jó dolog gondoskodni, mosolyt csalni a kicsi arcukra és Ők is... »

❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯





Minden jog fenntartva © 2019, www.anyaleszek.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) anyaleszek.hu | WebMinute Kft.