Az én terhességem...

Nincs két egyforma terhesség
Régóta kacérkodok a gondolattal, hogy leírom terhességeim történetét nosztalgia címszó alatt. :) Az nagyobbik lányom most fogja betölteni a hármat, a kisebbik pedig az egyet. Megmosolyogtató nekem is és a környezetemnek is, hogy mennyire egyformák, mégis a két... »

Három a magyar igazság
Párommal 2006-ban ismerkedtünk meg egy lábtörésnek köszönhetően. A kezdeti rózsaszín köd akkor kezdet múlni, mikor nekem vissza kellett mennem dolgozni, és kiderült hogy az én munkabeosztásom nem fenékig tejfel. Hétvége, éjszaka, ünnepnap is dolgozni kell, de... »


Egy hosszú út - Jelena születése
Amikor megtudtam, hogy gyermeket várok, madarat lehetett volna velem fogatni. Aztán egy nem teljesen problémamentes terhességet követően, csaknem másfél nap szenvedés után született meg a lányom. 7 hét telt el azóta, de még most sem tudok gyomorgörcs nélkül... »

Várandósság, boldogság, öröm... haematóma
Az egész kis történetem egy keddi napon kezdődött. Olyan nap volt, mint a többi. Betöltött 9 hetes terhes voltam. Este volt, megfürdettük a férjemmel a mi kis 22 hós fiunkat, majd nyugovóra tértünk. Pici fiam boldogan „beszélgetett” a kiságyában én... »

A mi történetünk
Keddi napon megtudtam, hogy terhes vagyok, szerdán bekerültem a kórházba erős görcsökkel és vérzéssel. Az orvos meglehetősen bunkó volt hozzám, pedig szerintem természetes, ha egy kismama aggódik a babája egészségéért. Ő nem így gondolta... »

A csoda a pocakba költözött
Reméltem, hogy lesz folytatás! Megírtam egy cikket, hogy kifejezzem, a 7 hónap próbálkozás valójában évekről szólt a lelkemben, s nem tudtam meddig tart még. A „Vágy egy baba után” aztán valósággá vált, s „A csoda a pocakba költözött” immár... »

Cystic hygroma
Ezzel a cikkel erőt szeretnék adni az olyan kismamáknak, akiknek a terhessége során cisztás higromát állapítanak meg a magzatnál, igenis léteznek csodák! Annyit tudni kell erről, hogy ez egy folyadékkal telitett ciszta a magzat nyaki részén, a hát oldalán, és... »

Az én Isteni Csodám! :)
Mindig is Édesanya akartam lenni. Valahogy mindig éreztem, ez a nemes feladat az én életcélom. 29 évet vártam az én csodámra; sőt az első 18 hétben titok is maradt. Azt hiszem, hogy hihetetlen történet az enyém, de talán nem. Csodák már pedig vannak, ez biztos. :)) »

Te jó ég! Terhes vagyok. :) 2. rész
Hát azt a 24 órát nem kívánom senkinek. Még csak pár napja tudtam, hogy anya leszek, de a tény, hogy esetleg ennyi volt, vége, kikészített. Jó, tisztában voltam vele, hogy 1. az első három hónapban akár rendesen menstruálhatsz is 2. az első három hónapban, még... »

Életem Ausztriában 4. – A baj csőstől jön
Ahogy Zsófika nőtt, rögtön tudtam, hogy szeretnék neki még kistestvért, akár többet is. Eredetileg négy gyereket szerettem volna, a férjem kettőt, így végül megegyeztünk a matematikai átlagban! Az mindegy volt, hogy kislányok vagy kisfiúk lesznek, csak az volt a... »

1 2 3 4




Minden jog fenntartva © 2024, www.anyaleszek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) anyaleszek.hu | WebMinute Kft.