Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: Szüléstörténetek

A szülőszobától a pszichiátriáig

Ezek után nem tudom be merek-e vállalni még egy gyereket...

Egy novemberi reggelen értünk be a kórházba. 9 óra körül csináltak egy 20 perces NST vizsgálatot, ami a baba szívműködését vizsgálja, az eredmény tökéletes volt. Ezek után egy orvos megvizsgálta a méhszájamat. Megállapította, hogy igen éretlen, zárt és hátratekintő, valamint a baba nagyméretű, arra a következtetésre jutottak, hogy nem kezdenek méhszájérlelésbe, mert indokolt a császármetszés.

Közölte velem, hogy sokan vagyunk császárosok és döntsem el, várok vagy visszajövök máskor. Én vártam. Arra számítottunk, hogy délután 4 körül rám kerül a sor. Kint ültünk a folyosón, ami felújítás miatt teljesen szét volt verve, mindenhol munkások rohangáltak, amikor fél 1 körül kiszóltak az előkészítőből, hogy vigyem be a papírjaimat és egy papucsot.
Le kellett vetkőznöm meztelenre, adtak egy elöl gombolós hálóinget, amiből mindenem kint volt, alig ért a fenekem aljáig. Lefektettek egy ágyra és 2 liter meleg vizet vezettek a végbelembe: beöntést kaptam. Azt az utasítást kaptam, hogy tartsam vissza 20 másodpercig és menjek ki a WC-re. A WC nem ebből a szobából nyílt, ki kellett mennem a munkások közé és elsétálni a odáig, majd 45 percig kint sétálni, hogy sikerüljön a beöntés. Életem legmegalázóbb 45 perce volt.

Miután ez megtörtént, bevittek a szülőszobára, ott rám kapcsolták ismét az NST-t, felrakták a katétert, bekötötték a kanült, az infúziót, majd az orvosom elintézte, hogy én következzek. Tolókocsiban áttoltak a műtőbe. A gerincembe kaptam érzéstelenítőt. Nem epidurálist, spinálist adtak, ezzel 24 órán keresztül elvileg fel sem kelhettem volna. Hamar lebénultam, földobtak a műtőasztalra (még a könyökömről is lejött a bőr), elém raktak egy zöld paravánt, hogy ne lássam mi történik. Elkezdődött.

Ideges voltam. A műtős segéd tolta lefelé a babát, rákönyökölt a mellkasomra, azt hittem megfulladok, nem kaptam levegőt, közben a doktor kiemelte. Szörcsögött a kicsi, nem sírt fel, lila volt a külleme és véres. Odatartották az arcomhhoz, én megcsókoltam. Elvitték, közbe azt figyeltem, hogy mikor sír már végre. Felsírt! Oxigén adása mellett beállt a légzése. Vele minden rendben volt. Szóltam, hogy vigyék ki az apukájának. Szegénynek a kezébe nyomták és ott is hagyták egy időre, elmondása szerint közben rohangáltak mellette nővérek, takarítók, úgy szólt nekik, hogy vigyék már vissza. 23 perc volt az egész műtét.

Átvittek az intenzívre 15 órás megfigyelésre, ahol a lelkemre kötötték, hogy igyak meg 4 liter vizet. Nem telt el 15 perc, hozták a kicsit, nagyon örültem neki, rátették a mellkasomra. Azt hittem nem soká elviszik, hogy tudjak pihenni, de nem így történt. Az érzéstelenítő 3 óra alatt kiment, fájt a műtét helye nagyon, a jobb karommal tartottam 15 órán át a babát, hogy le ne essen, közben ő szopni próbált, a bal karomban infúzió volt. Nem értem el a vizet. A nővérhívó nem működött, a takarító háromszor öltöztetett át, annyira véres voltam, őt kértem meg arra is, adjon inni. Két pohár vizet sikerült meginnom. A karom már remegett a fáradtságtól. Mellettem egy nő összekakálta magát, egy másik a bögréjébe hányt. Undorító széklet, hányás és vér szag keveredett a levegőben. Sírtam. A kicsi közben rugdosta a friss sebet. Hajnalban levittek a gyerekágyas osztályra, azt hittem minden jó lesz. A kicsit elvitték egy időre, de csak felöltöztetni. Azonnal hozták vissza és rám parancsoltak, hogy etessem meg. Moccanni nem tudtam a fájdalomtól. Nem kapott sem lepedőt, sem takarót, kénytelen voltam magam mellé tenni. Másnap délelőtt közölték, hogy nincs elég takaró, lepedő, ezért a köntösömmel béleltem ki a kiságyat és a törölközőmmel takartam be. A jobb oldalamon tudtam csak feküdni, mert a bordáim fájtak, háton fekve nem fértünk el, a jobb oldalamon nem kaptam levegőt. Másnap nővérem tette tisztába a kicsit, mert fel sem bírtam állni. Semmit nem aludtam. A férjem mosdatott minden nap. Sikerült a mosdóban véletlen megnyomnom a nővérhívót, mert nem volt megjelölve melyik a villanykapcsoló, melyik a hívó. Mivel indokolatlanul megzavartam ezzel őket, rám szóltak, hogy maradjon égve a villany, mert ők nem hajlandóak szaladgálni. Nem ment a szoptatás, nem tudtam cicire tenni, a nővérhívó telefon messze volt. Lemásztam az ágyról, odamentem, hívtam őket, de rendszerint vagy órák elteltével, vagy egyáltalán nem jöttek. Ez 4 napig így ment. Nem segítettek. Vizitkor azt állították, hogy nem is kértem segítséget. Nem közölték velem, hogy magamnak kellene lázat mérni, benne felejtették a karomban a kanült, az infúzió mellé ment, szóltam, de nem érdekelt senkit. Amikor pénzzel kínáltam az egyik nővért, azt mondta - miért fogadnám el, úgy sem nézek én rá magára. A sógornőm a harmadik este (engedély nélkül bement a nővérszobába, megzavarva ezzel a sonkás szendvics zabálást) nagyon kiosztotta az egyiket, miután látta, hogy már teljesen ki vagyok merülve és a baba sem evett még semmit napok óta. El akarták velem hitetni, hogy elég neki az a pár csepp. Nem volt még tejem. A nagy veszekedés után elvitték a kicsit megetetni és azt mondták pihenjek, majd hajnal 5 körül hozza, ez éjfél körül volt. Elaludtam, fél 2 kor arra ébredtem, hogy a 30 fokos szobában megfagyok, ráz a hideg. Nem tudom mi történt. Kimentem megmosakodni, átöltöztem, csavarni lehetett a vizet a hálóingemből. Nem aludtam vissza, 4 óra után hozták a kicsit és mondták, hogy etessem, éhes. Tudtam, hogy az. Tisztába tettem és próbálkoztam. Nem volt neki elég a tejem. Aznap egész nap cicin volt, sőt másnap reggelig. Éjféltől reggel 6-ig ültem az ágy szélén és szoptatni próbáltam, ő is sírt és én is. Fájt mindenem. Még a falhoz sem tudtam támaszkodni, mert kerekei voltak az ágynak, folyton elgurult.

4. nap a babát kiengedték, én közöltem, hogy vegyék ki a varratokat, nem maradok tovább. Haza megyek. Enni sem ettem. Az ebédet ha hozták és éppen nem bírtam az asztalig elmenni, elvitték. Közben az ablakban egész nap munkások voltak, kiverték az ablakot, bejött egy darázs...Soroljam még?

Miután hazaengedtek 10 nap alatt 12 óra alvás után depresszióba estem. Légzéskimaradásom volt, nem mertem aludni, a légzésfigyelő is besípolt a kicsinek. Remegtem az idegtől. Senkinek nem kívánom. Saját kérésre felvettek a pszichiátriára, már nem érzetem semmit, se szomorú, se boldog nem voltam, úgy éreztem magam, mint akinek kiszállt a lelke a testéből és csak egy robot. Rendbe jöttem. Hazaengedtek.

9 hónapig kell gyógyszert szednem, elvileg addig nem is vezethetek, köszönöm... és nem tudom be merek-e vállalni még egy gyereket...
(A cikket beküldte: JankaJeger)



Szülésem és az utána következő kálvária
A Klinika, ahol szültem, elnyerte valamikor a bababarát címet. Sajnos én nem ezt tapasztaltam. Egy nehéz szülés után egy még nehezebb hét várt ránk. A nővérek sajnos műszakról-műszakra hazudtolták meg egymást, és a higiénia is katasztrofális volt. Most már itthon... »

Szívrendellenességgel született kislányom
Már a várandósság alatt észrevehették volna a kislányom betegségét, de a lassú szívverést arra fogták, hogy lusti a pocaklakó és sokat alszik. Sokat piszkálták a hasamat és ki ne jelezne vissza ha piszkálják? Nem hibáztathatok senkit, nem is teszem, de a második babánál jobban figyelünk majd. »





Minden jog fenntartva © 2019, www.anyaleszek.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) anyaleszek.hu | WebMinute Kft.