Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: Szüléstörténetek

Dóri születése

Addig voltak fájásaim, na de akkor megtudtam mi az a fájdalom. Kapaszkodtam az ágyba és toltam magam lefelé, pedig a többi testrészem az húzta volna magát felfelé, el onnan... De tudtam, hogy ha próbálok nyugton maradni, akkor az csak nekem jobb.

Itt az idő, lassan másfél év távlatából, hogy megosszam veletek Dóri, pici lánykám világrajöttének történetét. Az egész május 30-án kezdődött. Szerda volt.
Be kellett feküdnöm a kórházba, mert hétfőre voltam kiírva, de Dóri sehol. Így tágító tablettát kaptam.

Ez történt szerda délután egy óra körül. Egy órával később fájások indultak be... Gépre voltam rakva, folyamatosan nézték, hogy mi alakul, de semmi lényeges, így visszamehettem a szobámba. Azt mondták, ha rendszeressé válnak a fájások, illetve elfolyik a magzatvíz, akkor jelentkezzek a szülésznőknél.

Hajnali egy környékén 3-4 perces fájásaim lettek, közben a nyákdugó is távozott.
Jelentkeztem a szülésznőknél, hívták a dokit, megvizsgáltak, szűk egy ujjnyi. Gépre pakoltak... Újabb hosszú óra várakozás... és a fájások átmentek 10 percesekre és ritkábbakra, meg legfőképpen össze-visszára.
Visszacaplattam a szobába. Nem volt túl kellemes pár percenként felébredni... Két fájás közt aludtam egy kicsit mindig... durva volt.

Eltelt az éjjel, jött a reggel, a fájások rendszertelenek lettek,viszont egyre erősebbek. A derekam kezdett leszakadni. Délelőtt újabb gépre rakás, Minike szívecskéje tökéletes, a fájások viszont semmitmondóan rendszertelenek és szerintük nem elég erősek.
Megebédeltem, közben a férjem megjött, ott volt velem... igazából nagyon egyedül éreztem magam, ő volt az egyetlen, akit megtűrtem magam mellett és akivel hajlandó voltam beszélni. Ő volt a támaszom... Nagyon szerettem, hogy ott volt mellettem.

Este 10-kor még kint ültünk az ebédlőben és beszélgettünk, nem küldték haza, mert látták hogy szenvedek a fájásoktól,de eredménye semmi nem volt akkor még.
Aztán nagy nehezen sikerült hazaküldenem, ekkor már igencsak csütörtök éjszaka volt... Nem akart otthagyni, nagyon sajnált. Lefeküdtem, nem reménykedtem alvásban, mert a fájásaim akkor már elég elviselhetetlenek voltak.
A szobatársam szegény a picikéjétől nem tudott aludni, úgyhogy végighallgatta az én szenvedésem is, aztán egyszer csak rám parancsolt, hogy menjek és szóljak valakinek, mert ez így nem jó... Ez olyan éjfél körül volt.

Megint megvizsgáltak, az ügyeletes dokinőnek kicsit zavaros volt a dolog, így mondta, hogy akkor pakoljam össze a cuccaimat, ami kellhet a szüléshez és találkozunk a szülőszobáknál.
Reménysugár csillant! :)

Megint megvizsgált, látta mennyire fájok,de szűk két ujjnyi volt a helyzet, nem sok, viszont a nyákdugó óta folyamatosan folyt belőlem valami. Egy papírt bekent vele és elszíneződött. Rám nézett és közölte, hogy ebből szülés lesz, mert ebben biza magzatvíz is van... Innen már csak gyerekkel távozom. :)
Felhívta az orvosom, tájékoztatta a helyzetről, engem meg bekísértek az egyik szülőszobába, ahol megint gépre raktak.
Közben felhívtam a férjemet, ez olyan fél egy magasságában volt már akkor, hogy jöjjön mert szülünk lassan :)

Negyed óra múlva már mellettem is volt és elkezdtük életünk egyik leghosszabb éjszakázását.
Akkor még nem tudtuk, milyen hosszú órák elé nézünk és hogy milyen nehéz lesz...
Beöntés, zuhanyzás, azután a szülésznő elmondta, hogy nagyjából mire számíthatunk majd...
Közben nagyon éhes lettem már és fáradt, álmos... A szülőszobában volt mindenféle, labda, bordásfal, kád és ágy...választhattam, hogyan szeretnék szenvedni. Kipróbáltuk a labdát, egy darabig jó is volt, de 2 és 3 óra között azt hittem lefordulok róla, annyira elálmosodtam. A férjem is, úgyhogy ketten ájultunk be, majd közös megegyezéssel visszafeküdtem az ágyba, hátha két fájás közt elbóbiskolok, ő pedig leült mellém.

Eltelhetett negyed óra, nem több, jött egy teljesen másik szülésznő... Azt mondta, hogy előbb váltják egymást, mert a másik vizsgázni utazik valahova, úgyhogy ő lesz itt velünk. Szimpatikus, céltudatos, rutinos nőcinek tűnt.
Na ekkor még nem tudtam mi vár rám... :)

Engedélyt kért, hogy megvizsgáljon ő is, hogy tudjon segíteni... Nem a vizsgálattal volt gond, az nem fájt, hanem amit utána csinált... A méhszájból egy pici perem még ott volt, nem simult el teljesen és mondta, hogy addig nem is nagyon fogok tágulni, max lassacskán, úgyhogy rásegít egy kicsit... Mondtam, hogy felőlem, ha ez segít, csináljon amit szeretne.
Addig voltak fájásaim, na de akkor megtudtam mi az a fájdalom. Kapaszkodtam az ágyba és toltam magam lefelé, pedig a többi testrészem az húzta volna magát felfelé, el onnan... De tudtam, hogy ha próbálok nyugton maradni, akkor az csak nekem jobb.

Hát folytak a könnyeim a végén, de ő nagyon rendes volt, segíteni akart csak. :) Megállapítottam, hogy lesz ennél fájdalmasabb is, mire ő mondta, hogy nem biztos...
Ezután ellátott pár tanáccsal, hogy inkább az oldalamon feküdjek pár fájás erejéig, aztán forduljak a másikra és ezt váltogassam, mert igaz jobban fog fájni, de ő garantálja, hogy két óra múlva négy ujjnyira kitágulok...
Közben megérkezett az orvosom is. Hatalmas mosollyal az arcán üdvözölt ilyen korán reggel, teljes nyugalmat árasztott magából.

Aztán férjecskémmel magunkra maradtunk, a fájásokkal és a fáradtsággal és a küzdelemmel a tágulásért.
A fájások ekkor még tudták fokozni egymást, egyre hosszabb ideig is tartottak, én ekkor már nem is figyeltem hány óra van és hogy mi történik közben, csak a fejemet borogattam vizes türcsivel és próbáltam minél halkabban szenvedni... Nagyon fájt, sose tudtam elképzelni, milyen lesz ez és sajnos már nem is emlékszem rá milyen volt, csak az emlékképek, hogy kis híján letöröm a szülőágy karfáját :D

Aztán eltelt az a 2 óra, jött a szülésznő, megvizsgált és igen, sikerült 4 ujjnyira tágulnom.
Ekkor már ott volt minden pillanatban és próbálgattuk milyen a kitolás, hogy amikor jön a fájás, mit csináljak, stb. Aztán ez szépen át is ment a tolás fázisába, közben a doki is bejött már, ez volt olyan 6 óra magasságában.
Nekiláttunk a nehezének, de a fájások elkezdtek múlni. Ekkor kaptam egy infúziót is. Aztán már csak arra emlékszem, hogy nyomok, a doki teljes testsúlyával rajtam, húzza közben a lábam, tolja a fejem, a szülésznő a másik lábam tolja, férjem meg a fejemre teszi a vizes türcsit két fájás közt... Küzdöttünk...de legfőképpen én.
Az orvosom folyamatosan ránézett Mini szívhangjára is, hogy minden rendben van-e vele, de semmi gond nem volt. Viszont a tolásaim nem voltak elég erősek :(
Pedig már látszott a kis hajas fejecskéje, férjem meg is nézte és biztatott, hogy már nincs sok hátra, csak egy kicsi és kint is van....
Én végig csukva tartottam a szemem és koncentrálni próbáltam, de nehéz volt újabb levegőt tölteni magamba a dokival a mellkasomon.
Valamikor megtörtént a gátmetszés is, nem éreztem belőle semmit, éreztem a kis kókuszt, ami tartott kifelé. :) De nem tudtam kitolni, fáradt voltam, nem volt erőm.
Hallottam beszédfoszlányokat vákuumról és emberek sertepertélését, én pedig mindenképpen ki szerettem volna tolni a kis magzatunkat...
A dokim mondta, hogy várják még meg ezt a fájást, had múljon el és akkor jöhet a vákuum. Állítólag már ott állt a kütyüvel az ember, amikor én nyomtam még egyet, meg a doki is tuszkolt egyet rajtam és a szülésznő is húzta kifelé Dórit... Az utolsó pillanatban mégis sikerült...
Egy kis halk köhögést hallottam először, majd a sírást is és a megkönnyebbülést mindenkin. Június 1-jén pénteken reggel 7 óra 5 perckor megszületett 3520 grammal és 56 centivel Dóra a mi kislányunk...
Kemény egy órás kitolási szakasz után megfogni is alig bírtam, csak pár másodpercre adták oda, mert elvitték, hogy inkubátorba tegyék, mert ő is elfáradt enyhén szólva.
De amíg ott volt a karjaimban csak sírt és sírt, én meg mosolyogtam, mint a tejbetök és tényleg abban a pillanatban elfelejtettem mindent, ami előtte történt, ami fájt és ami nem. Csak azt éreztem, hogy végre a kezemben tarthatom 9 hónap "eredményét". :D Csodás volt fogni a kezemben, érezni a kis testét.
Aztán elvitték és mi magunkra maradtunk megint, de nem sokáig.

Úgy dél körül találkozhattam újra a kis Porontyommal és azóta is elválaszthatatlanok vagyunk. :D
Csodás érzés.
(A cikket beküldte: pumukli1985)



A legcsodálatosabb ajándék
Én is mint azt hiszem sokan mások az új Egészségügyi átalakítások miatt kétségekkel néztem a szülés elé. De én azt kívánom mindenkinek, hogy olyan elégedett legyen a választott kórházával, mint én a Szigetvári kórházzal. »

Válogatós gyerek
Nah, nekem aztán nem kell bemutatni, hogy milyen amikor válogatós egy gyerek. Mert nekem a négyből kettő is válogat. Minden gyerekemet ugyanúgy nevelem, kettő mégis válogat. Kettő mindent megeszik. Mit csináltam másképp? Semmit, így fogalmam sincs mi a mindenevő gyerekek titka... »




Minden jog fenntartva © 2021, www.anyaleszek.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) anyaleszek.hu | WebMinute Kft.