Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: Szüléstörténetek

Patrik megszületik

Férjemmel már nyolcadik éve együtt voltunk, jóban és rosszban, amikor végre megengedhettük magunknak, hogy életre hívjunk Valakit. Igazából ez csak bennünk dőlt el, sem anyagi, sem semmilyen más körülményünk nem változott számottevően. Egyszerűen csak a biológia tette a dolgát :)
Kilenc hónapot vártunk Rá, kilenc hónapon keresztül reméltük, hogy majd most. És végül, a kilencedik hónapban egy fárasztó ügyeletem után, az orvosi szoba WC-jében végre kétcsíkos lett a teszt...


A várandósságom minden percét élveztem, egyetlen pillanatra sem éltem meg teherként. 13 kg-ot szedtem fel, végig jó étvágyam volt, hányinger is csak a legeljén vagy kétszer kerülgetett. (ebből az egyik persze egy lehetetlen szituban: a férjem tartott előadást, a legelső sorban ültem, és ki kellett rohannom... )
Minden vizsgálat remekül sikerült, a 16. héten befizettünk egy 4D UH-ra, ahol kiderült, kisfiú lakik odabenn. Rá pár napra már meg is találtuk a nevét: Patrik.
A 36. héttől jártam NST-re minden héten, semmi eltérés nem volt.
És lassan eljött a Nagy Nap.

November 16-ra volt kiírva, 13-án született meg. Reggel még semmi nem volt, anyósom is hívott, hogy mizújs, hogy vagyunk, nem indult-e ki a kisfiú, de vígan mondtam, hogy én semmit nem érzek, szerintem nem ma lesz a napja...
Délelőtt 10 körül kezdtem érezni az alhasamban a menzesz-szerű görcsöket, meg kicsit keményedett a pocak, de semmi extrát nem éreztem, ilyesmi fájdalmak már voltak korábban is. Aztán ezek a görcsök egyre sűrűbben jöttek, és egyre jobban fájtak. A férjem még egy másik városban volt, telefonon kérdezte, hogy lesz-e ma baba? Mondtam, hogy ha nem szűnnek ezek a görcsök, én bemegyek a Klinikára, nem várom meg az estét (aznap este 8kor lett volna NST a dokimnál). Délben már nem bírtam cérnával (kb. 3-5 percenként jöttek a görcsök), szóltam az orvosomnak (aki a legnagyszerűbb NŐGYÓGYÁSZ és BARÁT) is, hogy akkor én bemennék. Negyed 2-re értem be, felmentünk a szülőszobára, be kell csengetni. Egyedül engem engedtek be, Anyuéknak még kinn kellett várakozni. Rögtön néztek egy szívhangot (150/min), majd beírtak a gépbe, kérdeztek egy csomó adminisztrációs dolgot, és adtak egy hálóinget, hogy abba öltözzek át (MINDENT le kellett venni). Ezután elküldtek pisilni, vizeletet is néztek, vérnyomást is mértek, és ezután az éppen ott levő doki megvizsgált (felfekvés, kacsa, minden ilyesmi). Nna, ekkor már szinte egybefolytak a fájások, és valamiért a vizsgálat is nagyon fájt. Meg is szédültem hirtelen. Átmentünk a vajúdóba, (ide már bejöhetett egy hozzátartozó), rám kötötték a CTG-t, és ekkor kezdődött a grimbusz: a kismanó lebradyzott (50/min-es lett a szívritmusa), és ez vagy 5-6 percen át... Szóltak valami nagyobb orvosnak, az is megvizsgált, az is baromira fájt, plusz, a burok is megrepedt, meconiumos magzatvízzel. Ekkorra ért be az én orvosom, aki szintén megvizsgált (!), és mivel rendszertelenül jelentkezett a magzati bradycardia, a méhszáj csak 1 ujjnyi volt, igencsak szóba került a császár. Valamiért nem tudtak ebben dűlőre jutni, ezért szóltak még egy dokinak, aki ránézett a CTG eredményre, és azt mondta: MOST császár... Jelzem, ekkor már szinte folyamatosak voltak a kontrakciók, a szülésznő is mondta, hogy gyakorlatilag nincs relaxáció.
Persze, eszembe jutott: mindig az egészségügyi dolgozó... Mondjuk, én már az első 45-ös frekinél kezdtem levenni a nyakláncom, fülbevalóm, biztos voltam abban, hogy császár lesz.
Ott a vajúdóban gyorsan előkészítettek (branül, katéter, premedikáció), és 14.30-kor már toltak is be (pont megnéztem a műtő bejárata felett az órát).
Ott beszúrták a spinalis érzéstelenítőt (ebből komolyan SEMMIT nem éreztem), és 14.50-kor kiemelték az ordító, 2630 grammos (!) és 49 cm-es kisfiamat. A nyakán háromszor (!) volt szorosan rátekeredve a vékonyka köldökzsinór, és minden kontrakciónál vongálódott, ezért volt a sok bradycardia. A dokik ott csodálkoztak, hogy ilyet azért elég ritkán látnak, és azt mondták, vegyük úgy, hogy burokban született...
Engem gyorsan összevarrtak, kb. 20 perc alatt, aztán 12 órára kitettek az őrzőbe. Az egész császár során semmi rosszat nem éreztem, sőt, a spinalis esküszöm, már megváltás volt, annyira fájtak az összehúzódások.
Ekkorra ért ide a férjem, és este 9-ig benn lehetett velem. Kb. este 6-kor kihozták Patrikot, és onnantól velem volt végig.
Nem nagyon cicóztak, 6 órával a műtét után katéter ki, ki kellett menni (!) zuhanyozni, pisilni (!), és hajnalban babástul áttoltak osztályra. A csecsemős nővérek nagyon kedvesek, és sokat segítenek, ha az ember igényli. Naponta többször jönnek, megmutatják, hogy kell mellre tenni a babát, minden este ők fürdetik a piciket, és meg is mérik őket. Külön tápszert, vizet nem adnak, ki kell várni a tejbelövellést, és ehhez olyan gyakran kell mellre tenni a babát, amilyen sűrűn csak lehet. Csak akkor kap valami kiegészítést, ha extra nagy gebasz van, de pl. egy szobatársam 35. hétre született 1900 grammos babója sem kapott semmit, pedig sokat vesztett a súlyából. Igen, nehéz az elején nézni, hogy a baba ordít, és etetnéd, de nem tudod, de ez kell ahhoz, hogy a biológia tegye a dolgát. Nekem 2 nap múlva, estére durrantak be a cicik, gyakorlatilag fél óra alatt, de annyira, hogy borogatnom is kellett. Ezután 6 hónapos koráig csak szopott (igény szerint szoptattam), most 11,5 hónapos, és még reggel-este csak anyatejkó van...

Tanulság: lehetne ide mit írni, de mindenki vonja le saját maga. A dokimmal meg is beszéltük, hogy ha valamiért az otthonszülés mellett kardoskodtam volna (eszembe nem jutna), akkor lehet, hogy nem lett volna ilyen szép a vége. Hiszen: egészséges kismama, eseménytelen terhesség, spontán beinduló szülés... Mindenesetre, velem (is) fognak példálózni a Női Klinika Oktatótermeiben :)

UI: Jja, és hogy milyen az Élet: ez a kedves szülészorvos barátom, mindamellett, hogy a császárral most (valószínűleg) megmentette a kisfiunk életét, pár évvel korábban engem (mint fuldoklót) húzott ki a Tiszából...
(A cikket beküldte: luditta)



Nekem csak csak csoda jár?!
Szülésem története bár rémisztő, de bármikor újra végig tudnám csinálni. A fiam megszületése után évek teltek el, mire el tudtam hinni, ez nem álom, s ha felébredek nem tűnik el minden. Talán butaságnak tűnik, de komolyan éveknek kellett eltelni, hogy el tudjam... »

ÉN és a sors!
14 évesen azt hittem, hogy majd én megmutatom a világnak ki is az igazán belevaló csaj! Bulik, pasik amennyi csak belefér! De egy év mulva megváltozott az életem... S a sorsnak köszönhetem, hogy nem egy rúdon táncolok, s nem az éjszakában élem az életem, hanem mindent a gyermekeimért teszek. »





Minden jog fenntartva © 2020, www.anyaleszek.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) anyaleszek.hu | WebMinute Kft.