Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: A baba elvesztése

Túl kell lépni!

Szeretném felvázolni a dolgokat. Nem volt semmim, amit saját erőből értem volna el. Dolgozni annyit dolgoztam, amit besegítettem anyukám éttermében. Péntek-szombat-vasárnap, valamint nyáron két hetente egy egész hétig. Közben megismerkedtem a párommal, akivel nagyon nagy volt az összhang. Körülbelül 5 hónap után jutottunk el odáig, hogy lefekszünk. A védekezés részére nem gondoltunk, így megesett a baj és azon kaptam magam hónap elején, hogy kisbabát várok...

Na most mihez kezdjek?!

A párom mellettem állt a szüleimmel együtt, bár anyukám felvetette az abortusz lehetőségét is, de azt nem tudtam volna megtenni.
Teltek múltak a hónapok és eljártam az összes vizsgálatra, ahol mindig minden rendben volt, a vizelet mintán kívül. Fel voltam fázva, de senkit nem érdekelt és a vizeltemben is fehérje mutatkozott. Én úgy gondolom, ezzel foglalkozni kellett volna az orvosnak, nem csak legyinteni, hogy majd elmúlik.

Nagyon vártuk a babánkat, akiről a 16. héten derült ki, hogy fiú.
A 24. héten egyik éjjel nem aludtunk, filmet néztünk, amikor egyszer csak azt éreztem, hogy valami nagyon nem oké. Görcsölt a hasam, egyre jobban. Bevettem egy magneB6-ot, hátha használ. Körülbelül egy óra telt el, amikor kiabáltam anyukámnak, hogy hívja a mentőket. Itt picit felgyorsultak az események. Álmomban se gondoltam volna, hogy beindult a szülés. Közben vittek egyik kórházból át a másikba. Kaptam mindenfélét... infúziót, tüdőérlelőt, de semmi sem használt. Azon kaptam magam, hogy nyomnom kell, de nem ment, mert a fiam keresztbe volt fordulva, ezért vittek a műtőbe. Mikor magamhoz tértem, mondták, hogy nem tudták megmenteni. Egy világ omlott össze bennünk a párommal. Bár ő erősnek próbálta mutatni magát, eltörött a mécses. Többé nem szeretett volna beszélni róla.
Én depressziós lettem, magamat hibáztattam. Most eljutottunk arra a szinte, így lassan két év távlatából, hogy biztosabb a kapcsolatunk, mint valaha, tudunk róla beszélni és boldogok vagyunk, habár az angyalkánkat soha nem felejtjük el.

Utószóként még annyit, hogy a terhességem minden percét imádtam és élveztem. Reméljük hamarosan újra részünk lehet benne! :)
(A cikket beküldte: lili98)



Mégis van remény - Levente születése
A férjemnek tettem egy ígéretet, hogy leírom a történetünket azért, hogy mások is erőt meríthessenek belőle, mert amik velünk történtek, abból egy rossz is bőven elég egy embernek. Mégis a sok-sok rossz dolog után igenis van remény, hogy teljesüljön az ember... »

Hogyan és mikor mondjam el a főnökömnek?
A Munka Törvénykönyve mind a munkáltató, mind a munkavállaló kötelezettségévé teszi, hogy a másik felet tájékoztassa minden olyan tényről, körülményről, illetve ezek változásáról, amely a jogok gyakorlása és a kötelezettség teljesítése szempontjából jelentős lehet. »





Minden jog fenntartva © 2019, www.anyaleszek.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) anyaleszek.hu | WebMinute Kft.