Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: A baba elvesztése

Túl kell lépni!

Szeretném felvázolni a dolgokat. Nem volt semmim, amit saját erőből értem volna el. Dolgozni annyit dolgoztam, amit besegítettem anyukám éttermében. Péntek-szombat-vasárnap, valamint nyáron két hetente egy egész hétig. Közben megismerkedtem a párommal, akivel nagyon nagy volt az összhang. Körülbelül 5 hónap után jutottunk el odáig, hogy lefekszünk. A védekezés részére nem gondoltunk, így megesett a baj és azon kaptam magam hónap elején, hogy kisbabát várok...

Na most mihez kezdjek?!

A párom mellettem állt a szüleimmel együtt, bár anyukám felvetette az abortusz lehetőségét is, de azt nem tudtam volna megtenni.
Teltek múltak a hónapok és eljártam az összes vizsgálatra, ahol mindig minden rendben volt, a vizelet mintán kívül. Fel voltam fázva, de senkit nem érdekelt és a vizeltemben is fehérje mutatkozott. Én úgy gondolom, ezzel foglalkozni kellett volna az orvosnak, nem csak legyinteni, hogy majd elmúlik.

Nagyon vártuk a babánkat, akiről a 16. héten derült ki, hogy fiú.
A 24. héten egyik éjjel nem aludtunk, filmet néztünk, amikor egyszer csak azt éreztem, hogy valami nagyon nem oké. Görcsölt a hasam, egyre jobban. Bevettem egy magneB6-ot, hátha használ. Körülbelül egy óra telt el, amikor kiabáltam anyukámnak, hogy hívja a mentőket. Itt picit felgyorsultak az események. Álmomban se gondoltam volna, hogy beindult a szülés. Közben vittek egyik kórházból át a másikba. Kaptam mindenfélét... infúziót, tüdőérlelőt, de semmi sem használt. Azon kaptam magam, hogy nyomnom kell, de nem ment, mert a fiam keresztbe volt fordulva, ezért vittek a műtőbe. Mikor magamhoz tértem, mondták, hogy nem tudták megmenteni. Egy világ omlott össze bennünk a párommal. Bár ő erősnek próbálta mutatni magát, eltörött a mécses. Többé nem szeretett volna beszélni róla.
Én depressziós lettem, magamat hibáztattam. Most eljutottunk arra a szinte, így lassan két év távlatából, hogy biztosabb a kapcsolatunk, mint valaha, tudunk róla beszélni és boldogok vagyunk, habár az angyalkánkat soha nem felejtjük el.

Utószóként még annyit, hogy a terhességem minden percét imádtam és élveztem. Reméljük hamarosan újra részünk lehet benne! :)
(A cikket beküldte: lili98)



Higgyétek el, van remény!
Azért döntöttem úgy, hogy megírom ezt a cikket, mert sok olyan témával találkoztam, ami engem is mélyen megérintett. Tudom, milyen nehéz, és hogy mennyire kilátástalannak tűnik utána minden. De szeretném elmesélni, hogy velünk mi történt, hogy lábaltunk ki és 4... »

Kistestvérre várva
Kistestvért szeretnék a kisfiamnak. Bár ez nem volt mindig igy, mégis most mindennél jobban vágyom egy másik babára. Sajnos elég sok buktatón vagyok túl, aminek nem tudom az okát. Ezt a kissé szomorkás töténetet szeretném elmesélni most. »





Minden jog fenntartva © 2019, www.anyaleszek.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) anyaleszek.hu | WebMinute Kft.