Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: Komplikációk

Terhességeim

Gyermekeimnek. Van-e csodálatosabb annál, ha egy nő gyermeket hoz a világra? Számomra nincs! Nekik élek, értük vagyok! Velük sírok, velük nevetek!
Két gyermekkel áldott meg a sors.. Jó értelemben persze.


Imike 2002. május 14.-én született négy óra könnyed vajúdás után. Első reakcióban buborékot fújt a drágám, soha nem felejtem el.
Rá 2,5 évet vártunk, és mikor már azt hittük, nem jön, váratlanul betoppant. Határtalan öröm és boldogság járta át a szívünk. Tudtuk, hogy ami eddig csak álom volt, most már valóság lesz: SZÜLŐK LESZÜNK!
A terhességem első két harmada felhőtlenül telt. Minden rendben volt, készültem a legcsodálatosabb dologra, a szülésre. Aztán megjelent az a fránya toxémia, hogy tönkretegye életem legszebb 9 hónapját! De nem sikerült! Nem számított a magas vérnyomás, a rengeteg víz, ami a szervezetemet ellepte, én ugyanazt az örömöt éreztem minden pillanatban.
Június 7.-ére voltam kiírva, de május 9.-én befektettek a kórházba. Na mondom, fekhetek egy jó pár hetet idebent, hiszen még majd’ egy hónap volt hátra. Sokat beszélgettem az én kis manócskámhoz, hogy ha jól érzi magát odabent, maradhat, de nem bánnám, ha Gyuri papa szülinapjára megérkezne, ami május 14.–én lesz.
13.-án este furcsa dolgokra lettem figyelmes: fájt a derekam, nem győztem a WC-re menni, nem tudtam se ülni, se feküdni. Az éjszakás nővér felfigyelt a gyakori szaladgálásomra és megkérdezte, mi a baj? Elmondtam a panaszaimat, erre ő mondta, fogjak egy órát és nézzem, milyen időközönként jönnek a derékfájások. Mondtam neki 5 perc. Na akkor vidáman odaszólt, pakoljak, megyünk a szülőszobára!
Na nekem nem volt ilyen jó kedvem, bár erre vártam hónapok óta. Az orvosom pont bent volt, mert ügyeletes volt.
Hamar túl voltam az egészen, semmi extra fájdalom, csak a csoda, hogy ANYA lettem!
2002. május 14.-én hajnali háromkor megszületett Jámbor Imike 2600 grammal és 52 cm-rel!
Hajnalban, mikor kitoltak öt órakor, felhívtam a párom, aki először nem hitte el, azt hitte viccelek, de aztán azt se tudta, mit mondjon..
Reggel felhívtam apuékat, és gratuláltam neki a szülinapja alkalmából és hogy megszületett az ajándéka!
Együtt sírtunk!
Bence babára nem kellett ennyit várnunk. 2008. októberében belefogtunk a projektbe, és a karácsonyt már „négyesben” ünnepeltük! Persze erről mit sem sejtettük!
Na de ez a terhesség egyáltalán nem úgy alakult ahogy szerettem volna!
Hat hetesen bevéreztem, azt hittem, elveszítjük! Könyörögtem az égnek, ha már adta, ne vegye le!
Bekerültem kórházba, ahol Utrogestant kaptam, és feküdni kellett sokat! Egy hét múlva nagy nehezen elállt a vérzés, és a baba is jól volt! A fellegekben jártam az UH-on! Volt szívhang!
Tudtam, ha azt akarom, hogy minden rendben legyen, nagyon vigyáznom kell magamra, és a babára is!
Ám az alattomos toxémia most is megjelent, súlyosabb változatban, mint Imcsinél! Nagyon aggódtak értünk az orvosok, mert a víz annyira sok volt, hogy a bokám és a térdem nem hajlott és az arcom is el volt torzulva! A vérnyomásom meg az egekben!
Most is egy hónappal előbb be kellett feküdnöm a kórházba, mondjuk először csak úgy volt, hogy vérnyomás beállításra, de aztán szülés lett a vége!
2008. augusztus 6.-án reggel kórházi pakkal kezemben átléptem a kórház kapuját. Jelenésem volt az orvosomnál NST-re. Meg is csinálták a vizsgálatot, jó eredményekkel vártam a dokimat.
A vérnyomásom viszont sajnos 160/100 volt, és fehérje volt a vizeletemben. Befektettek.
Mivel a vérnyomásom továbbra sem alakult, ezért 24 órás vérnyomás mérést írt elő nekem az orvos.
Délután lementem Uh-ra, amin mindent rendben találtak. A pocakomban (elvileg) egy 36 hetesnek megfelelő baba lapul.
Másnap reggel felrakták a vérnyomásmérőt. Nagyon „kellemes” volt, mivel negyedóránként mért, és minden alkalommal úgy megszorította a kezem, hogy azt hittem leszakad a helyéről! Ez állítólag a víz miatt volt...
Mondanom sem kell, alig vártam a másnap reggelt, hogy lekerüljön!
Az eredmény borzalmas volt! A legalacsonyabb érték is 167/90 volt, amit alvás közben mért!
Mire visszaértem az osztályra, az orvosom már várt. Az eredménytől majdnem rosszul lett, mivel sok érték 200 fölött volt!
Kért még egy vizeletvizsgálatot és mivel abban is elég sok fehérje volt, úgy döntött: irány a szülőszoba!
A páromat gyorsan felhívtam, hogy ki leszek kapcsolva, ha van valami, telefonálok!
9 órakor bevonultam a szülőszobára. A doki nagyon idegesnek látszott, de én maximálisan megbíztam benne! Elmondta, hogy hiába érzem jól magam, nem akar kockáztatni, mert sajnos fenn áll a lehetősége, hogy sokkot kaphatok és akár kómába is eshetek!
Benn rögtön infúzióra kötöttek, amiben egy erősebb fajta vérnyomáscsökkentő is csepegett!
Megnézett egy szemész, nincs-e a szemfenék bevérezve, meg egy ideggyógyász, hogy a terhességi ödéma miatt minden rendben van-e!
Közben több nőgyógyász is megfordult az ágyamnál és sugdolóztak,hogy „ez az a kismama?”
Nagyon idegesítő volt, mivel rólam beszéltek és mégis úgy éreztem, semmi közöm hozzá, miről van szó!
Az egyik azt mondta, csoda, hogy ennyi vízzel és ilyen vérnyomással még élek! NA SZÉP!
Aztán megjelent az aneszteziológus, és közölte, ő fog altatni a műtét alatt!
Aztán egyszer csak minden megváltozott! Sürgés-forgás, további sugdolózás, amiből csak annyit tudtam leszűrni, hogy változott a terv, mégsem lesz császár! Az egyik orvos megkérdezte a szülésznőtől, hogy tudja már a kismama? Mire Ő: Még nem, majd jön az orvosa és elmondja!
Na azt az ideget nem kívánom senkinek! Mi lehet amiről még nem tudok? És mit fog a doki elmondani? Minden perc egy örökkévalóságnak tűnt!
Aztán megjelent a dokim és nagy sajnálkozva közölte, hogy mivel mind a ketten veszélyben vagyunk, és még csak a 36. héten járok, jobbnak látják, hogy átszállítsanak Debrecenbe a Nagyerdei Klinikára, mivel ha gond lenne Bencével, akkor ott biztosabb helyen leszünk!
Nemsokára meg is jöttek a mentősök és irány Debrecen! Közben az orvosom lebeszélte az ottani orvosokkal, hogy várjanak!
A mentőből még gyorsan felhívtam a párom, hogy mi a helyzet, és hogy nagyon szeretem, bármi is történjen!
Debrecenben rögtön vizelet és vérvizsgálat, és irány a szülőszoba! NST-re kötöttek és állandóan mérték a vérnyomásom.
Mivel nem akart lejjebb menni, úgy döntöttek az orvosok, egy utolsó kisérletképpen megpróbálkoznak a burokrepesztéssel, hátha spontán szüléssel is világra tudnám hozni a kisbabámat!
1 órát vártak, de nem történt semmi! Se fájás, se tágulás!
Ekkor már a fejem is kezdett fájni, ami nem csoda, mert beállt a vérnyomásom 180/100-ra és innen se le, se fel!
Nem volt idő várni, mivel az NST egyre rosszabb értékeket mutatott a babánál!
18.30.-kor áttoltak a műtőbe és epidurális érzéstelenítés után 18.49.-kor megszületett 1830 grammal és 42 cm-rel Jámbor Bence Roland!
Én még két napot intenzív osztályon voltam, ezalatt kétszer láttam a pici fiam, egyszer öt percig, meg egyszer negyedórát.
Mikor lekerültem az osztályra, ő még pár napot a koraszülött osztályon volt megfigyelésen, utána megkaptam egész napra.
Augusztus 24.-én jöhettünk haza 2070 grammal.
Minden baj ellenére azt mondom, még így is megérte! Két csodálatos kisfiúval lett gazdagabb a világ.
„Annál nagyobb szeretet nincs a földön, mint amilyen szeretettel egy Anya szereti a gyermekét, s az viszont szereti! Maradjon ez így örökre!”
(A cikket beküldte: brigibaba)



Elveszve!
Életem legszebb napja volt, mikor megtudtam: VÉGRE BABÁNK LESZ egy év sikertelen próbálkozás után!Nagyon boldogok voltunk a férjemmel, de július elsején a boldogságunk és minden reményünk szertefoszlott... »

Kisfiúnk elvesztése
2014. március 17-én volt életünk legborzalmasabb napja. Akkor vesztettük el a gyerekünket. Már lassan 1 éve történt, de még csak most bírtam leíni, hogy mi történt velünk. Kisfiúnkról, Milánról szól, ő lett volna az első gyerekünk. »




Minden jog fenntartva © 2020, www.anyaleszek.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) anyaleszek.hu | WebMinute Kft.