|
Kategória: Munka és terhesség
Hogyan és mikor mondjam el a főnökömnek?
A Munka Törvénykönyve mind a munkáltató, mind a munkavállaló kötelezettségévé teszi, hogy a másik felet tájékoztassa minden olyan tényről, körülményről, illetve ezek változásáról, amely a jogok gyakorlása és a kötelezettség teljesítése szempontjából jelentős lehet.
A törvény azonban kifejezetten tiltja, hogy a munkáltató a munkavállalót terhesség megállapítására irányuló vizsgálat elvégzésére, vagy arról szóló igazolás bemutatására kötelezze, kivéve, ha erre jogszabály előírása alapján, a munkaköri alkalmasság vizsgálata körében kerül sor.
Ezen túlmenően a munkavállaló belátásán múlik, hogy mikor tájékoztatja állapotáról a munkáltatót. Persze a kedvezményeket a munkáltató csak ettől az időponttól tudja alkalmazni, továbbá a munkavállalónak számítania kell arra, hogy ha munkáltatói intézkedés esetén ezt a körülményt elhallgatja, úgy később az intézkedés – pl. a felmondási védelem miatti rendes felmondás – jogellenességére nem hivatkozhat.
Végre sikerült!
Gondoltam megosztom veletek második terhességemet, már csak azért is, mert sajnos elég nehezen jött össze, de végre sikerült. Voltak buktatói, de szerencsére túl estünk a nehezén is. »
|
Három a magyar igazság
Párommal 2006-ban ismerkedtünk meg egy lábtörésnek köszönhetően. A kezdeti rózsaszín köd akkor kezdet múlni, mikor nekem vissza kellett mennem dolgozni, és kiderült hogy az én munkabeosztásom nem fenékig tejfel. Hétvége, éjszaka, ünnepnap is dolgozni kell, de... »
|
|