Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: Szex a fogantatásért

Meddőségemről... érzéseimről....

Arra vágyom, hogy akinek a világon a legjobban szeretek, szülhessek végre gyereket, aki olyan, mint Ő, mint én, aki kettőnkből lesz. Borzasztóan érzem magam lelkileg! Eddig magam hibáztattam! Mondván milyen ember vagyok, milyen NŐ vagyok, aki még gyereket sem bír szülni, nem tud megfoganni?! Egy darab tuskónak éreztem/érzem magam.

"Testem sötét kripta
Életnek nem hordozója,
A fogamzás csodája
Elkerüli méhem,
Ezért oly bánatos,
Szívem és lelkem!"


Már fiatal korom óta tudom a betegségem, csak akkor még nem volt jelentősége. Akkor még nem tudtam, mit jelent az, hogy kicsit nehezebben lehet gyerekem! 5 éve jöttem össze a férjemmel, igaz, iskolába jártam még, de már akkor sem bántam volna, ha besikeredik a baba. Teltek az évek, nem jött, nem is menstruáltam, nem volt peteérésem. Két éve elkezdett foglalkoztatni a dolog, hogy akkor most miért nem sikerül. Ekkor kezdtem életem első munkahelyén (most is ugyanott dolgozom), akkor picit talonba tettem a dolgot. Eltelt fél év, egyre nagyobb vágyat éreztem a baba iránt. Kórházban dolgozok, ráadásul újszülött osztályon, ahol mindennapos a szülés, rengeteg kisbaba megfordult a kezemben. Kifigyeltem magamnak egy szimpatikus dokit, akinek később felvázoltam a betegségem, ő partner volt, még egyszer megvizsgált, UH, vérvétel. Újból igazolta a PCO-t. Kaptam Norcolutot, ami meghozta a vérzést, kaptam Closylbegytet, amitől petesejt érik.
Hát nekem nem érett. Ez ment 3-4 hónapig, mikor is meguntam a játékot és az asztalra csaptam, hogy engem műtsön meg! Ő is ezt látta okosabbnak, ezért tavaly augusztusban megcsinálták a petefészkeimet, grátiszba, ha már a műtőasztalon fekszek, megnézte, hogy átjárható vagyok-e és a méhem is megtükrözte, ezekkel minden rendben volt.
Kaptam egy kis türelmi időt, de nem történt semmi, se menzesz, se peteérés, semmi.
Ismét Norcolut, ismét Closti, UH figyelés, semmi.
Egyszer pont úgy hozta a sors, hogy nem volt a dokim és egy másik nődoki csinálta meg az UH-t, hiába stimuláltak nem volt érett tüsző. Neki jutott eszébe, hogy mi lenne, ha átmennék az endokrinológiára egy kivizsgálásra. Tudtam az inzulinrezisztenciámról, szedtem rá a metet. Endos néni nem volt valami szimpi, nem akart újból kivizsgálni ez irányban, mondván bizonyított a PCO is és az inzulinrezisztencia is. De nem mindegy mennyi gyógyszert szedek 2-szer felet vagy 2-szer 1-et. Ő kért egy hormonális kivizsgálást, ami magas TSH-t igazolt, Letroxot kaptam rá. Ezzel most rendben van az eredmény. Újból nekiálltunk magam stimulálni, immár injekciókkal, erre reagáltam is, de nagyon hamar megnőtt tőle a tüsző, ciszta lett belőle. Gyorsan kaptam repesztő szurit, legyünk együtt, hátha... Hát nem. Közben apukát is elkezdték vizsgálgatni, kiderült, hogy vannak katonák is, jól mozognak, csak kevesen vannak. 25millió, de ennyivel még lehet gyereket csinálni, szedjen E vitamint. Szedte, plusz a nődokim írt fel egy havi Clostit neki is és neki feszültünk egy újabb injekciós stimulálásnak, ami szintén sikertelenséggel végződött.
Itt jött a vég. Elkeseredtem, padlóra kerültem.
Mondtam a dokimnak, hogy ideje felsőbb körökbe menni a problémámmal. Ő is így gondolta! Így hívtam fel a Pécsi Meddőségi Központot, ahová hamar kaptunk időpontot. Április végén mentünk először. Már a kész eredményeket vittük, mert utánaolvastam, hogy ott mit kérnek és előre megcsináltattam mindent. Az egy 21. napi vérvételem volt vissza, kérte a doki, hogy azt már ott csináltassam Pécsen. Megjött az eredmény és megszületett a döntés: inszemináció!
Kaptam egy csomó receptet, első körben 30.000 Forintot hagytam a gyógyszertárban, nagy nehezen megbetegedtem és elkezdhettem a szurikat, meg a gyógyszereket.
napon UH. Eredmény semmi. Nem volt megfelelő nagyságú tüsző. Ez volt keddi napon, kaptam még 5 ampulla szurit, amit elég drasztikusan kellett adni, aznap hármat, következő nap kettőt, este a repesztőt és pénteken inszemináció. Többet nem néztek ultrahangon. Kicsit ezen meglepődtem, hogy semmi UH, csak tolják belém a katonákat, „azt' annyi”?
Mindegy - gondoltam, csak tudja a doki, hogy mit csinál. Reggel odaértünk, apuka kapta a poharat és ment. 10 perc és jött, majd elküldtek minket sétálni, másfél óra míg előkészítik. Apuka mondta, hogy bizony elég keveset produkált, lehet nem lesz elég. Eltelt az idő visszamentünk és pont meglátott minket a biológus és közölte, hogy abban egy szál spermium nincs. Hát ütő megállt bennem! De kaptunk még egy poharat és újból ment, illetve már mentem én is vele. Akkor kicsit többet sikeredett, de nagyon kevés volt, alig 8 millió, abból is csak 3-at tudtak kiszedni. Felfeküdtem az asztalra, felhelyezték a katonákat, fél óra fekvés és mehettem haza. Búcsúzóul a doki sok szexszel köszönt el, 2 hét múlva csináljak tesztet, bár kevés volt az "anyag", de ennyivel is csináltak már csodát! Életem leghosszabb két hete volt, otthon voltam táppénzen, feküdtem, de a lelkem mélyén éreztem, hogy nem sikerült. Eljött a teszt napja: negatív. Hívtam Pécset időpontért spermavizsgálatra, hamar kaptunk is, újból rossz lett az eredmény. Pedig annyira bíztam benne, hogy az csak egy átmeneti állapot volt, biztos meleg van, de nem... Itt is csak 8 millió volt. Ezzel nem mehettünk újabb inszemre. A doki urológus véleményt kért. Elmentünk oda is. Szervileg minden rendben van, nem tudni, mi a probléma, menjünk adrológushoz. Elmentünk, tegnap volt a napja (07.30.). Ő is megvizsgálta, minden rendben van, de csináltassunk még egy spermavizsgálatot. Ez augusztus16-án lesz, 21-én a papírokkal menjünk vissza. És kaptunk egy 3. beutalót genetikára. Újabb orvos, újabb vizsgálat. Belefáradtam!

Ma hívtam fel a kapott telefonszámot, szeptember 25. genetika. Felhívtam a meddőségi központot és megmondtam, hogy nekem elegem van az orvostól-orvosig menésből, én csak egy gyereket szeretnék! Időpontot akarok mihamarabb és szeptemberben a 8 milliós állományunkkal lombikba akarok kezdeni. Kicsit akaratoskodott a néni, de augusztus 21-re megkaptuk az időpontot. Engem nem érdekel... nem megyek több orvoshoz, még erre a genetikára elmegyünk és annyi! Szeretném kérni a lombikhoz a recepteket és elkezdeni.

Sokan mondják, hogy mennyire fiatal vagyok, még ráérek. Oké fiatal vagyok, mert éppen most töltöttem a 24-et, ráérnék, de a betegségem nem lesz jobb! Ahogy idősödöm, úgy romlanak a dolgok, nem csak nálam, hanem a páromnál is. De folyamatosan azt hajtogatják, hogy ne görcsöljek, fiatalok vagyunk! De ezzel tele van a padlás, ha valaki gyereket szeretne, akkor nem ér rá! Nekem ez most kell, erre vágyom! Arra, hogy akit a világon a legjobban szeretek, annak szülhessek végre gyereket, aki olyan, mint Ő, mint én, aki kettőnkből lesz. Borzasztóan érzem magam lelkileg! Eddig magamat hibáztattam! Mondván milyen ember vagyok, milyen NŐ vagyok, aki még gyereket sem bír szülni, nem tud megfoganni?! Egy darab tuskónak éreztem/érzem magam. Csak cibálom a férjem ide-oda, őt kellemetlen helyzetbe hozom. Ezt az érzést! Őröl odabent. Onnan lett könnyebb mikor kiderült, hogy ő sincs rendben, már nem csak magam hibáztattam. Illetve őt sem, mert nem vagyunk hibásak, csak így hozta a sors! Nekünk ez jutott, de hiszem, hogy hozzánk is jön a gólya, mi is szülők leszünk! Remélem kibírja a kapcsolatuk. Addig is neveljük a 2 cicánkat ők segítenek át mindig a mélypontokon.
Bocsánat, ha hosszú voltam, de ki kellett írnom magamból a fájdalmat! Még az ellenségemnek sem kívánom!
(A cikket beküldte: KovácsnéRami)



Végre a mi csodánk is megérkezett!
Olyan örömmel olvasom mindig mások szüléstörténetét, és régóta vágyom arra, hogy én is megírhassam, de végül inkább főként az előzmények lettek azok, amiket szeretnék megosztani veletek. Az én "kicsi fiam" már elmúlt 20 éves, édesapjával már régen elváltak... »

A szülőszobától a pszichiátriáig
Ezek után nem tudom be merek-e vállalni még egy gyereket... »





Minden jog fenntartva © 2019, www.anyaleszek.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) anyaleszek.hu | WebMinute Kft.