Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: Császármetszés

Babavárásaim

Kinek mit hoz a sors...lehet tudni előre? Vajon boldog babavárásunk lesz? Minden simán fog menni?...Rájöttem, vannak dolgok, melyek ellen nem lehet tenni, viszont akadnak olyanok is, melyeket józan gondolkodással befolyásolni lehet.

Első babavárásom 2001. augusztusában kezdődött. Annak ellenére, hogy tervezett baba volt, és a 4. hét környékén már apróbb jeleket is tapasztaltam, szinte sokként ért a hír, babát várok. Ez hamar elmúlt, és szinte az első perctől tudatosan, boldogan készültem babánk fogadására. Azért írok egyes számot, mert sajnos hiába volt tervezett baba, akkori párom valahogy nem tudta átérezni a boldogságot, amit pocaklakónk hozott az én életembe.
Terhességem majdnem 38 hete szinte végig sírással telt. Azokban a pillanatokban, mikor teljesen kilátástalannak tartottam az egész helyzetemet, csakis pici babám tudott megnyugvást hozni számomra. Kínszenvedéssé vált a párommal való kapcsolatom, ami valószínűleg addig is az volt, csak valahogy a pocakomban növekvő pici élet felnyitotta a szemem, de akkor már késő volt. Nem...elvetetni semmiképp sem vetettem volna el babámat, egyszerűen csak tudtam, ha tudatosabban és nem szerelemtől elvakultan tervezünk babát, akkor talán nem kellett volna, hogy 6 hónaposan megtapasztalja kislányom, milyen csonka családban élni. Kapcsolatom részleteibe nem mennék bele, testi bántalmazás sosem történt, azonban a lelkem mindvégig szenvedett...
Választott orvosom volt, akiben bíztam, nem törődve az intő szavakkal. Számított idő szerinti 38. hét első napjára beutalt a kórházba (Bp., Rókus kh.), mondván enyhén vizesedik a lábam, jobb, ha befekszem...barátnőm kísért el, ő cipelte a nagy pakkokat. Nem is sejtettük, hogy még aznap megszületik kislányom. A mai napig nem tudom eldönteni, hogy helyesen cselekedtem -e, mikor engedtem orvosom unszolásának, vagyis az aznapi szülésindításnak...Háromszori vérnyomásmérés kellett ahhoz, hogy rábólintsak, mivel először ellenkeztem, hisz semmi bajom nem volt. Harmadszorra már hirtelen magas lett a vérnyomásom, ami szerintem csakis annak köszönhető, hogy a doki belém verte az ideget azzal, hogy győzködött, miszerint meg kell indítani a szülést. Még csak fehérjét sem néztek a vizeletemben, egy sima vérnyomásmérés szerintem nem indok a szülésindításra...Hát indítottak. 12 órán át semmi nem történt azon kívül, hogy az idő közben jövő-menő családtagokat rendre hazaküldték, ideértve páromat is, mondván reggel jöjjön vissza, pedig indításkor azt mondták, legkésőbb 5-re baba lesz. Eljött az 5 óra, semmit sem tágultam, majd kézi rásegítést követően +1 ujjnyira sikerült kitágítani a méhszájamat (ekkor volt 3 ujjnyi). Teljesen el voltam kenődve, este 9-kor már teljesen egyedül voltam, közben 3-4 szülést végig hallgattam, velem pedig semmi sem történt. Egyszerűen sírtam, hogy én nem így terveztem. Annyira szerettem volna, ha otthon, nyugodt körülmények közt beindul a szülés, kicsit még elidőzünk, készülünk a nagy eseményre, mielőtt berobogunk a kórházba.
Innentől nem sok mindenre emlékszem, eluralkodott rajtam a pánik, a félelem, a magány és minden érzés rám szakadt hirtelen...talán a császárt is én kértem...ebben sem vagyok biztos...és így született meg, ilyen érzelmek közepette 2002.04.24-én, 3 perccel éjfél előtt kislányom, Lorena.
Első nap egyetlen egyszer láthattam, majd második naptól még 3 napig a koraszülött osztályra kellett járnom szoptatni. Azt, hogy hány, csak akkor tudtam meg, mikor a csecsemős nővér leszidott, hogy nem kéne annyi látogatót hozni, ki-be ráncigálni szegény babát, mikor hány...Egy világ dőlt bennem össze. Nem elég, hogy nem tudtam világra hozni a szó szoros értelmében, a koraszülött osztályon van és hány.
A zárójelentés szerint egyszer a nyakán volt a köldökzsinór...épp emiatt nem tudom, hogy örüljek-e, hogy császáros baba lett vagy jogos a dühöm és csalódottságom a műtét miatt. Minden esetre sajnos ezt magamnak is köszönhetem...Ezután évekig kerestem az igazit. 4 évet kellett várnom rá! Néhány hónap után tudtuk, babát szeretnénk. Időközben PCOS-t diagnosztizáltak, ezért még sürgetőbbnek tartottuk a babadolgot. Szerencsésnek mondhatom magunkat, hiszen néhány hónapnyi próbálkozás után megfogant kisfiunk. Véletlen vagy sorsszerű, hogy mindketten augusztusban fogantak? Nem tudom...mindenesetre nagyon örültem, hogy az éveket leszámítva mindössze 7 nap különbséggel sikerült őket "összehozni". Boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolat ide vagy oda, kezdtem úgy érezni, hogy valaki fent valamiért nagyon haragszik rám. Miért nem lehet minden tökéletes? Kérdeztem magamtól, mikor a 6. héttől szinte nem telt el úgy hét, hogy 2-3 napig ne vérezgettem volna. Feküdtem kórházban is, szedtem magzatvédő hormonokat, vérzéscsökkentőt, mégsem tudták sem az okát, sem pedig megszüntetni azt. Egészen a 22. hétig ment ez így. Időközben egy rossz AFP eredmény miatt beutaltak a Schöpf-Mérei kórházba, ahol ismételt vérvételt követően, a genetikai tanácsadáson terhességem előrehaladta miatt chorion byopsiát javasoltak, mivel nagy volt -szerintük- az esély arra, hogy babánk Edwards-szindrómás. (Azonnal utána olvastam, azt hiszem belehaltam volna...).
A beutalástól számítva, majdnem egy egész hónapot kellett várni a vizsgálatra, majd újabb 2 hetet az eredményre, ami szerencsére csak vak lármának bizonyult, és végre feketén-fehéren láthattuk, hogy egészséges kisfiút hordok a szívem alatt. A szülés...Sajnos új orvosommal szinte mindvégig elbeszéltünk egymás mellett, attól függetlenül, hogy nagyon odaadó volt, aggodalmas és legfőképp, a figyelme mindenre kiterjedt. Mégis csak a 36. heti szülőszoba látogatás alkalmával tudtam meg, hogy teljesen feleslegesen mentem szülőszobát látogatni, mivel császáros lévén szóba sem jöhet abban a kórházban a sima szülés. Ismét romjaimban hevertem, hisz annyira, de annyira elterveztem mindent, és ismét nem sikerül. Eképp született meg programozott császármetszéssel kisfiúnk, Dominik a terhesség 40. hetében, tökéletesen, hibátlanul, és mindenek előtt egészségesen.

Hogy miért is írtam mindezt le?
Sokan talán okulhattok belőle...Az én lelkemnek a mai napig fáj, hogy nem tapasztalhattam meg a természetes szülést, holott mi nők erre teremtődtünk. Könnyebb útnak tűnhet a császármetszés, hisz csak nyisszantanak és kint is van a baba, anélkül, hogy bármit is éreznénk. Ez sajnos nem ilyen egyszerű. Anyának és babának egyaránt nehezebb. Nem véletlen van a születés, a csoda úgy kitalálva, ahogy...Kislányom "születésénél" nem voltam elég talpraesett, ezért ez kihatott a második terhességemre is, és szinte 100%, hogy a harmadikra is ki fog...Jól gondoljátok meg, kit választotok, hol és legfőképp hogyan szültök. Nyilván más az, ha egészségügyi okok miatt kerül sor császármetszésre, azonban semmiképp sem szabad a természet rendjébe ok nélkül beleszólni...nemcsak egy ember életére hat ki.
(A cikket beküldte: szbernadettsz)



Bercel születése
Nem szerepelt még a terveink között a baba, amikor ő kopogtatott, hogy mégiscsak jönne. Azt szoktam mondani: nem tervezett, de annál jobban várt baba ő, aki sok örömöt hozott az életünkbe. A kisfiúnk hosszan elnyúló vajúdás után végül császármetszéssel látta meg a holdvilágot. »

Hülyeségek terheseknek
Néha a pocakom fogom (a röhögéstől), amikor látom, mi mindent kitalálnak és el akarnak adni nekem, csak azért, mert gyermeket várok. Azt hiszik, a nők mindenről meggyőzhetőek. Az biztos, hogy az ember lánya a hormonok, az új információk és a védelmezőképesség... »




Minden jog fenntartva © 2021, www.anyaleszek.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) anyaleszek.hu | WebMinute Kft.