Kategória: A terhesgondozás

A koraszülés veszélye időben felismerhető

A terhesség során a szülők egyik rémálma, hogy kisbabájuk túl korán jön világra, emiatt élete veszélyben foroghat, vagy maradandó károsodása lehet. Sajnos hazánkban a koraszülés diagnosztizálásának és kezelésének gyakorlata messze a világszínvonal alatt van. Nem lehet ugyan teljes biztonsággal megelőzni a koraszülést, de annak kockázatát időben fel lehet ismerni és hatásosan kezelni, ez pedig jelentősen növeli a kisbaba életkilátásait.

Dr. Csermely Gyula, a Rózsakert Medical Center szülész-nőgyógyásza elmondta: A koraszülés területén is óriási fejlődést könyvelhetett el az utóbbi időben az orvostudomány. Teljes egészében nem lehet megelőzni a koraszülést, de kitűnő diagnosztikai és kezelési lehetőségek állnak már rendelkezésre, amelyekkel sokat lehet tenni a túl korán „elinduló” kisbabákért. Sajnos hazánkban ezen a téren a diagnosztika és főleg a kezelési gyakorlat elképesztően le van maradva, a rég elavult módszerek alkalmazása dominál, amelyek semmit sem érnek, sőt veszélyesek is lehetnek.

A kockázat felismerése

A diagnosztika három lépésből áll:
(1) kórtörténet részletes kikérdezése,
(2) ultrahang vizsgálat,
(3) a magzati fibronectin-vizsgálat.


Az első lényeges vizsgálati lépés a kismama kórtörténete. Habár a koraszülés pontos oka nem egyértelmű, léteznek olyan tényezők, amelyek növelik a kockázatot, így ezekre fokozottan érdemes odafigyelni. Jellemzően ilyen az ikerterhesség, a méhszájon végzett korábbi műtéti beavatkozás, méhfejlődési rendellenesség, illetve ha már korábban is előfordult a kismamánál koraszülés. De meg kell említeni az életmódbeli tényezőket is, a dohányzást, alkohol- és drogfogyasztást, valamint az édesanya túl alacsony, vagy túl magas súlyát.

Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően ma már a hüvelyi ultrahangvizsgálat a legfontosabb eszköz a felismerésben, hiszen segítségével kimutatható a méhszájtágulás, illetve a méhszájrövidülés, amelyek koraszülésre utaló jelek. Ha a méhszáj 1,5 centiméternél hosszabb és zárt, akkor egy százaléknál is kevesebb az esély arra, hogy egy héten belül bekövetkezik a koraszülés.

Ahhoz azonban, hogy minél pontosabb képet kapjunk, érdemes a hüvelyi ultrahangot az úgynevezett magzati fibronectin vizsgálattal is kiegészíteni, amely a koraszülés előrejelzésének leghatékonyabb módja, bár sajnos hazánkban kevesen ismerik és alkalmazzák. A magzati fibronectin a méhnyakváladékban található, egyfajta ragasztóként helyezkedik el a lepény és a méh között. A vizsgálat során ennek mennyiségét mérjük. Amennyiben a 22. hét után 50 nanogramm/milliliter alatt marad, alacsony kockázatú terhességről beszélhetünk, ha viszont megemelkedik az értéke, fenyegető koraszülésre kell gyanakodnunk.

Hatásos kezelési módok

Dr. Csermely Gyula kiemelte: A rendelkezésre álló kezelési módok nem a koraszülés okát, hanem a tüneteit kezelik. Hazánkban sajnos még sok nőgyógyász magnéziumot, illetve tartós ágynyugalmat ír elő a kismamának, amennyiben megállapítható nála a koraszülés kockázata. A szakmai protokollok azonban ma már ezeket nem javasolják, mivel hatástalanok, sőt veszélyesek is lehetnek. A magnézium például az anya és a gyermek számára is mellékhatásokat okozhat (tachycardia, émelygés, szédelgés), sőt az ún. kalciumcsatorna-blokkolóval együtt adva még súlyosabb mellékhatásokkal járhat. Az ágynyugalom pedig stresszt, vénás trombózist, vagy akár anyai izomsorvadást idézhet elő. Ikerterhességnél végzett felmérések szerint pedig kifejezetten növeli a koraszülés kockázatát, ha a kismamát ágyhoz láncolják.

Amennyiben megállapítható a koraszülés kockázata először is azt kell tisztázni, hogy nagy kockázatú vagy fenyegető koraszülésről beszélünk, mivel mindkét esetben más kezelési módszerhez kell folyamodnunk. Amennyiben magas a kockázata a koraszülésnek, célszerű a kismamának progeszteron hormont adni és alapos megfigyelés alatt tartani őt, így azonnal felismerhetővé válnak a fenyegető koraszülés jelei. Az egyéb kiegészítő kezeléseket pedig - mint például a méh összehúzódásokat csökkentő gyógyszer, folsav, vitaminok adása – el kell felejteni, mivel a tapasztalatok szerint egyáltalán nem hatásosak. Fontos hangsúlyozni, hogy azon kismamáknál, ahol alacsony a koraszülés kockázata, egyetlen teendő van, a megnyugtatás.

Fenyegető koraszülésről akkor beszélhetünk, ha 10-15 percnél gyakoribb a méhtevékenység, amely méhszájtáguláshoz vagy méhszájkifejtődéshez vezethet a terhesség 24-37. hete között. Ennek gyanúja esetén – a korábban említett hüvelyi ultrahang és magzati fibronectin vizsgálatok segítségével - meg kell állapítani, hogy valóban fenyegető koraszüléssel vagy csak fokozott méhaktivitással állunk szemben. Az utóbbi esetben nem kell beavatkozni, de szoros kontroll szükséges, fenyegető koraszülés esetén azonban már lépni kell. A 34-ik terhességi hét előtt szteroid kezelést kell kezdeni, hogy a magzati tüdőt éretté tegyük a gázcserére. Mivel a szteroid a tüdőérlelő hatását kb. 48 óra alatt fejti ki, a szülés bekövetkeztét késleltetni kell. Ilyenkor a kismama a méh aktivitását csökkentő készítményeket kell kapjon, kórházi körülmények között.

Forrás: Rózsakert Medical Center


Leiden mutáció és terhesség
Leiden mutáció heterozigóta v-5-ös faktor genotípusú vagyok! 2006-ban 19 évesen terhes lettem az akkori páromtól és 23 hetesen meghalt a magzatom. Ekkor még nem vizsgáltak ki semmit, meg kellett szülnöm a babát, majdnem hullamérgezést kaptam. Aztán az akkori... »

Mindent a meddőség ellen
Csak egy dolgod van az életben: azt csinálni, amiben hiszel. Ha erre képes vagy, kitartóan, határozottan, nem feladva, akkor nem lesz gond. (...) Akinek menni kell és megy, az nem néz oldalra, csak az utat figyeli, mert megtanulta, hogy csak az számít. »




Minden jog fenntartva © 2025, www.anyaleszek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) anyaleszek.hu | WebMinute Kft.