Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: A baba elvesztése

Várva várt terhességem és a missed ab

Nem is olyan régen írtam egy cikket, melyben kértem a gólyát, látogasson el hozzánk. Megtörtént a csoda, április elején pozitívat teszteltem, de az öröm nem tarthatott sokáig. Szomorú történetünket nem ajánlom olvasásra kismamiknak vagy babára vágyakozóknak. Önző módon ismét lelkemen szeretnék könnyíteni a cikk megírásával.

Terhességem rövid, 11 hetes története a következő: április elején a nem várt mensi késett 3-4 napott. Azért írom így, mert vagy 27. vagy 28. napra szokott megjönni. Kicsit már úgy voltam vele, a régi negatív tesztes tapasztalataim alapján, hogy nem tesztelek azonnal, várok picit. Akkor kezdett gyanús lenni, amikor munkába menet a buszra felszállt egy dohányos ember és holott távolabb ült le tőlem, émelyegni kezdtem. Előtte sose zavart az ilyesmi. Másnap épp szabin voltam, így délelőtt az első pisiből meg is csináltam a tesztet, ami legnagyobb csodálkozásomra pozitív lett. Még sose láttam ezelőtt ilyet. Gyorsan csináltam is még párat. Sírtam és nevettem egyszerre.

Hívtam párom, aki dolgozott, és ő is nagyon örült, szóhoz sem jutott. Anyukámék megláttak, kérdezték is, mi van velem, nem tudtam mit mondhatnék, így az igazat mondtam. Ők is sírtak örömükben velem együtt. Következő hét elején bejelentkeztem a nőgyógyászomhoz. Boldogságban teltek a napok, míg egyik nap a derekam és a hasam jobb oldala erősen szúrogatni kezdett. Kértem egy előbbi időpontot az magánorvosomhoz. Még aznap délután fogadott, de mivel olyan korai szakaszban volt a terhesség, nem tudott biztosat mondani a hüvelyi ultrahang alapján: a méhben látszott a petezsák, de mindkét oldali petevezetéknél valami folyadékkal teli tágulat volt, sőt a jobb oldalon annyira nagy, 21 mm, hogy félő volt, hogy oda is beágyazódott egy baba. Másnapra béta hcg szint vérvételre és ellenőrző ultrahangra kaptam beutalókat tőle a kórházba. A béta hcg szintem eredménye délutánra lett meg, az teljesen jó volt, viszont ultrahangon továbbra sem volt egyértelmű, hogy mi van a jobb oldalon, így még aznap felvettek a nőgyógyászatra és 5 napos megfigyelésre benn tartottak. Minden nap csináltak vérvételt, ultrahangot, figyeltek rám: az orvosom minden nap rám nézett. Párom, anyukám, apukám és egyik legjobb barátnőm sokat jött hozzám, a "beavatottak" közül, aki nem tudott jönni, írtak-hívtak. Összebarátkoztam a szobatársakkal, és megnyugodva tértem haza: a zárómon kizárták a szimultán/extrauterin terhességet és 5 hetes intrauterin terhességet állapítottak meg, valamint a jobb oldalon egy sárgatesthormont.

Kollégáimat, főnökeimet babonám ellenére be kellett avatnom a titkunkba, hisz a kórházi tartózkodásról a zárójelentés és a körzeti doki által adott papír sok mindent elárult. Nőkkel dolgozom, pedagógusok vagyunk, abszolút megértettek és tanácsolták, hogy a vírusos betegségek miatt ne menjek inkább dolgozni. Így már az elejétől kezdve itthon voltam, pihentem, vigyáztam a kis bébibogyónkra, nem erőltettem meg magam. Április 24-én kellett visszamenni a nőgyógyászomhoz, ahol a kis embriónk szíve már pulzált, láttam-hallottam. Az orvos gratulált, élő embrió 7 mm-es az uterusban, a terhesség 6+4. Sírtam a boldogságtól, hogy nekünk ez a csoda megadatott. Megkaptam a szükséges rizikófaktoros papírokat, alacsony rizikófaktorú, normál terhesség: semmi sem tiltott. Mégis nagyon vigyáztunk: egy ideig kerültük a szexuális kapcsolatot, kádban nem fürödtem, szedtem tovább a Czeizel 1-es vitamint, amit már a fogantatás előtt is. Egészségesen étkeztem: sok gyümölcsöt, zöldséget. Már amikor tudtam enni, mert volt, hogy hiába vettem be 3x1 magneB6-t, sokat hánytam, nem kívántam semmit, szagundorom volt. A melleim duzzadtak, már a ruha érintése fájdalmas volt. Hangulatom hol ilyen, hol olyan volt és sokat fájt a fejem. Rettenetesen fáradt voltam, mint akit kicentrifugáztak. Mindezek ellenére boldogan teltek a napok. Felkerestem a védőnénit, aki egy csodás asszony, megnyugtatott, kitöltötte a kiskönyvem, megmért, vérnyomást mért, beszélgettünk. A szülés várható időpontja 2015.december 8. - állapította meg. Vártuk ezt a napot. Felkerestem a körzetit, aki a további szükséges beutalókat odaadta. Itt a hoxán beszélgettünk a babás klubokban, beleéltem magam, hogy anyuci leszek. Elkezdtünk párommal találgatni, vajon, fiú lesz vagy kislány, végülis mindegy, csak egészséges legyen, és neveken gondolkodtunk. Babonás vagyok de az ő unszolására még egy bababoltba is bementünk bababútort nézni. A pocim elkezdett gömbölyödni. Párommal sokat beszéltünk hozzá, szerettük a fogantatása első pillanatától. Anyuék repestek az örömtől, hogy végre nagyszülők lehetnek.

Bejelentkeztünk a Kyncs Magzati Diagnosztikai Központba, május 12-re kaptunk időpontot. Vártuk, hogy láthassuk a kis bébibogyót, aki addigra már egészen babaformájú és ficánkol-integet. Eljött ez a nap. Kicsit izgultam, de bíztam benne, hogy semmi rossz nem történhet. Mikor sorra kerültem kiderült, hogy a hátra hajló méhem miatt hasi ultrahangon nem látják jól, így hüvelyit csináltak. Levetkőztem és semmi rosszra nem gondoltam.
Sajnos itt ért minket a hidegzuhany. Belémégett, amit a szonográfus hölgy mondott: "Nagyon sajnálom, Rita, de nem tudok jót mondani. Nincs szívhang, a baba elhalt." Kértem nézze meg újból. Nézte és azt mondta, hogy már a szívénél valami folyadék is van. Ott volt a monitoron a mi legdrágább kicsi kincsünk a maga alig 3 cm-ével. Láttam, hogy nem mozog, nem dobog a szíve, csak ott kuporog a méhembe simulva mozdulatlanul. Még így is csodálatosan tökéletes volt. Sose felejtem a képet, amin utoljára láttam, a kis fejét, a pici testét. Teljesen összetörtem. Csak zokogtam. Diagnózis: missed ab. Kórházi felvétel javasolt. Kérdeztem van-e esély arra, hogy tévednek, mondták, hogy nincs. Kérdeztem, hogy miért? Mi hibáztunk? Miért van ez? Azt mondták nem lehet tudni és hogy majd az 5. vesztés után kivizsgálják. Sem én sem a párom nem hibáztunk, mondták. Érthetetlen és felfoghatatlan. Egyet se tudom, hogy bírok feldolgozni, komolyan 5 baba elvesztését át kell élni, hogy törődjenek az emberrel? Ez felháborító... Úgy búcsúztak el, hogy nyáron találkozunk. Azt tudom, hogy fizettem, de hogy pontosan hogyan is jöttünk el, azt nem.

Hívtam a magánorvosom, aki épp ügyelt a kórházban. Bementünk hozzá. Épp a szülőszobán volt. Hozták a kis újszülötteket, nekem meg potyogtak a könnyeim, hogy az én kicsikém sose születik már meg. Kismamák sétálgattak a folyosón a hasukat simogatva. Szörnyű volt arra gondolni, hogy az enyém halottan van a pocakomban. A dokim ránézett a leletemre, kifejezte sajnálatát és azt mondta, valószínűleg már kb 1 hete elhalt a mérete alapján és örüljünk, hogy még így az elején, mint később, mert vagy fejlődésbeli vagy genetikai rendellenessége lehetett és örüljek, hogy nem 10 fejjel és 8 karral született meg. Ezekkel a szavakkal! Vagy akármi más környezeti ártalom, de hogy nem vizsgálják, talán a 3. vesztés után. Meg hogy minden 4. terhesség így végződik. De 2-3 ciklus után próbálkozzunk újra és akkor majd előre és ha létrejön a terhesség, alatta is kapok plusz vitaminokat. Másnap, május 13-án reggel 7-re menjek az ambulanciára, ott ultrahangon ellenőrzik még egyszer, kapok tágítópálcikát és délben elveszik tőlem. 5-kor mehetek is haza. És nagyon pechesen jön ki, de ő épp akkor nem tud itt lenni, majd valakit kijelölnek a műtétre. Hát ennyit a magánorvosról. Hazamentünk.

Anya nem nyugodott bele, több budapesti magánklinikát felhívott, de mindegyik azt mondta, ők se vizsgálják. Nem tudják egyszerűen, mert olyan aprócska a magzat. A nap további része sírással telt, gyászoltuk a meg nem született babánkat, éjjel vagy 2-3 órát aludtunk max. Arra gondoltam, ez az utolsó éjszakám vele a pocimban. Másnap minden úgy történt, ahogy a doki előre elmondta. Ellenőrizték, odanézni alig bírtam. A diagnózis ismét missed ab. A tágító felhelyezését nem is éreztem, viszont nem sokkal utána már iszonyat görcsöltem, kaptam egy fél nyugtatót. Magára a műtétre fél 12-kor került sor. Fél órát tartott. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy jól sikerült a műtét. Egy olyan orvos operált, aki megígérte, hogy utánajár miért történt ez egy fiatal, egészséges párral, akiknek egészségesen indult a terhessége. Ő adott először bizodalmat. A fogadott orvosom még csak rám se nézett. Pedig aznap van a magánpraxisa és sose vártam ingyen a munkáját. Műtét után nagyon véreztem és görcsöltem a méhösszehúzódások miatt, de hiába kértem fájdalomcsillapítót, nem adtak, azt mondták, majd otthon vegyek be. Alig vártam, hogy megkapjam a zárójelentést és hazajöhessek. Mindezek ellenére a lelki fájdalom milliószor rosszabb.
Most úgy érzem, hogy nekem sok-sok idő kell, hogy ezt feldolgozzam. Elfeledni sose fogom és nem is akarom.
Kisbabát pedig majd csak úgy vállalunk legközelebb, ha mindketten alaposan ki vagyunk vizsgálva, valamint a helyi és tárgyi feltételek előre adottak.

Drága pici kincsünk, pici angyalkánk, bébibogyónk! Akkora űrt hagytál a szívünkben, nagyon hiányzol és szeretünk. Annyira fáj, hogy nem maradtál velünk. Vigyázz ránk onnan fentről, a mennyből. Remélem sose fájt neked semmi, amíg tartott rövid életkéd. Eddig is minden áldott nap és eztán is imádkozunk érted, drágánk. Nyugodj békében életem picikéje. Szeretünk, amíg élünk! Anya, apa, nagyiék és a többiek
(A cikket beküldte: Kisritu)



Történetünk befejezése
Történetem kislányunk, Emma elvesztésével kezdődött. Sajnos a 14-15. héten kiderült, hogy nincs minden rendben a terhességünkkel. Nem fejlődött a pici lány úgy, ahogy kellett volna, a korának megfelelően. »

Az első hetek -a gyermekágyas időszak-
A szülés utáni első hat hetet gyermekágynak nevezzük, ez az édesanya regenerálódásának időszaka. Nagyanyáinknak még szigorú ágynyugalmat javasoltak - ma már ezt is másképpen látjuk. A szoptatás az első hat hónapban általában természetes fogamzásgátlást is... »





Minden jog fenntartva © 2019, www.anyaleszek.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) anyaleszek.hu | WebMinute Kft.