Kategória: Egyéb a szülésről

Szülés fogadott orvossal vagy anélkül?

Mikor terhes lettem, eldöntöttem nem fogadok fel orvost a szüléshez. Titkon akartam, de az anyagiak nem éppen úgy alakultak. Elkezdtem tehát a terhesgondozóba járni és mindig az épp aktuális orvos vizsálta meg az eredményeimet.

Végig a terhesgondozóba jártam az ottani orvoshoz, aki egyébként a megyei kórház orvosa. Nem különösebben szimpatikus, de gondolom ha az ember magánrendelésre megy hozzá azzá válik.
Úgy voltam vele végig, hogy a közeledő dolgok, ha rendben vannak, a saját privát orvos is csak ezt tudná mondani, csak több körítéssel, vigyorogva.
Egyetlen egyszer fizettem, a 20 hetes ultrahangon, mert akkor elmentem 4d-re. Ezt muszáj volt, látni akartam az én kis kincsem.
A sors úgy hozta, hogy a 4d-t csak a főorvos úr csinálhatja és ő nem igazán közkedvelt a sok fiatal, korukból adódóan és praxisban eltöltött eddigi rövidke éveik után vigyorgós és halálian kedves nőgyógyász között. Meg egyébként is, hát ő a főorvos legalább 30 éve, megköveteli magának, hogy aki hozzá akar járni, akinek kell az ő tapasztalata, az fizesse meg. Nagyon mogorva ember. Nem szeretem.
Na de elmentem és a szakrendelésekhez képest egy tündér volt, nyilván a 4d fizetős, ezért.
Tehát a 20. héten fizettem ezért a 4d-s élményért, kép, videó. Ezt követően továbbra is a terhesgondozóba jártam csakis a kötelező vizsgálatokra.
Végig minden eredményem rendben volt, nem láttam szükségét fogadni orvost még ekkor sem. Eljött a szülés ideje, bementem délelőtt a kórházba és csak álltam és vártam. Mint utóbb kiderült már majdnem 4 ujjnyis volt a méhszájam, de még az adatok felvételét követően odáig se jutottam, hogy valaki megvizsgáljon.
Ekkor döntöttünk úgy, hogy megkérjük az épp aktuális menő nődokit, foglalkozzon velem, természetesen némi pénz fejében. Nem vállalt el teljesen , azt mondta addig míg bent van délután 2-ig addig foglalkozik velem, utána sajnos mennie kell.
Az én babám 2-kor még sehol sem volt. Az orvos elment, marad tehát az ügyeletes orvos. Igazából már itt csak a babámon múlott a dolog, hisz a fiatal doki burkot repesztett délben, tehát a teendő az volt, hogy beilleszkedjen a szülőcsatornába a drágám, amit nem akart megtenni, mint utóbb kiderült, a nyakán volt a köldökzsinór és hiába tűnt el a méhszáj ő nem akart kibújni.
És ekkor jött a döbbenet, a morcos főorvos volt épp ügyeletben.
Attól kezdve, hogy kezébe vette a dolgokat kb. 45 perccel megszületett a lányom, a 4. nyomásra világra jött. Persze a főorvos segítségére is szükségünk volt, mert elég intenzíven ráhatást kellett gyakorolni a hasamra, hogy kinyomja a lányomat.
A lényeg, zsinór a nyakon, de ennek ellenére éppen és egészségesen a kezemben tarthattam.

Számomra a tanulság, nem a terhesség alatt van szükség igazán arra, hogy privát foglalkozzon a kismamival az orvos, hanem a szülésnél. Azért, hogy az úton segítse a kisbabát és a kismamát. Igazából ha lett volna fogadott orvosom, a vizsgálatok alatt több vigyorgás és az eredményeken való csacsogás lett volna a többletszolgáltatás, sok-sok pénzért.
Persze a főorvos úrral azóta nagyon jóban vagyok, nagyon megkedveltem és természetesen majdhogynem megkapta azt az összeget, amit más a terhesség alatt szépen kifizet az orvosának. Egyéb mint különbség, a fogadott orvos előre tudja, hogy honorálják, esetemben pedig az ügyeletes orvos látott el maximálisan.

Nagyon meg voltam elégedve és azt hiszem második gyermekemnél is hasonlóképpen fogok eljárni. Nem azért fogok fizetni a 9 hónap alatt, hogy esetleg többször lássam a kincsem az ultrahang képernyőjén, hanem az alapján fogok "juttatást" adni, hogyan láttak el a szülés alatt.
(A cikket beküldte: tücsi8.3.)



„Születés - ünnep”
Természetesen, emberségesen és tudatosan „A születés pillanata a kozmikus csoda megismétlődése … Kíváncsian nézem gyermekem fejméretét; te az én méhemnek gyermeke, a gyermekem vagy? - Nem, te az Élet fia vagy, az emberi faj fia, a Teremtő... »

Bercel születése
Nem szerepelt még a terveink között a baba, amikor ő kopogtatott, hogy mégiscsak jönne. Azt szoktam mondani: nem tervezett, de annál jobban várt baba ő, aki sok örömöt hozott az életünkbe. A kisfiúnk hosszan elnyúló vajúdás után végül császármetszéssel látta meg a holdvilágot. »




Minden jog fenntartva © 2024, www.anyaleszek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) anyaleszek.hu | WebMinute Kft.