Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: Komplikációk

PCOS, túlstimulált petefészek, többes terhesség, redukció

Négy problémával szeretnék foglalkozni ebben a cikkben, amelyek:
1. A PCOS vagyis policisztás ovárium szindróma hatása a teherbeesés esélyeire.
2. A hormonkezelés miatt kialakult túlstimulált petefészek
3. Többes ikerterhesség (esetemben 4)
4. Embrioredukció (vagyis részleges terhességmegszakítás)


Akkor döntöttem el, hogy megírom ezt a cikket, amikor a címben említett négy probléma elkezdte meghatározni az életemet, és amikor az utolsó három témakörről próbáltam adatokat gyűjteni az Interneten és szinte semmit sem találtam. Ha csak egy ember is elolvassa ezt a cikket, és választ kap a benne felmerülő kérdésekre, elértem a célomat. Talán így megmenthetek valakit attól a 3 hónapig tartó bizonytalanságtól, amelyben én voltam…

PCOS (policisztás ovárium szindróma)
Ezzel a kérdéskörrel nem szeretnék túl sokat foglalkozni, mert rengeteg fórum, cikk, hozzászólás van ebben a témában. Sok nőt érint a betegség, többek között engem is. Nem zavart túlságosan, amíg nem szerettem volna teherbe esni, és ez sajnos akadályba ütközött a PCOS miatt. Egy évi védekezés nélküli próbálkozás után sem sikerült a baba, pedig nagyon szerettük volna.
Megoldásként elmentünk a Kaáli Intézetbe. Egy hónapon keresztül vizsgálgattak, vérvételek és ultrahang vizsgálatok után végül elvégeztek rajtam egy petefészek átjárhatósági vizsgálatot is. Szerencsére minden eredményem rendben volt, leszámítva, hogy nem volt peteérésem. A párom spermaképe is tökéletes volt. Megnyugodtunk. Van megoldás, mondták és mi természetesen hittünk is benne.

Túlstimulált petefészek
A megoldást hormonkezelésben kínálták. Először 3 hónapig kaptam Clostylbegyt-et hónapról hónapra növelve az adagot (először napi 1, majd napi 2, majd napi 3 tabletta öt napon át). Semmi hatás. A petefészkem fel sem vette. Utána jött egy kis pihenő, mert kicsit belefáradtam a folyamatos ultrahangkontrollba és a sikertelenségbe. Később új év és új remény alapon ismét elkezdtük a kezelést. Ezúttal a tabletta már nem volt elég, egy drágább, de hatásosabb készítményt kaptam, injekció formájában. A Gonal-f nevű szert magamnak kellett hasfalon keresztül beadni a menzesz 4. napjától félidőig. Bár ez egy elég borsos árú gyógyszer első hónapban nem hozott eredményt. Hozzá kell tennem, hogy ez egy kicsit az én hibám is volt, mert az adagolással problémáink adódtak.
Következő hónapban kombinálva kaptam a Clistylbegytet a Gonal-f-fel és Merckformint is elkezdtem mellé szedni. Eleinte nem történt semmi, de végül kicsivel fél idő után ott csücsült 1-1 szép érett petesejt a jobb és a bal petefészkemben. Kaptam tüszőrepesztő injekciót és 3 napig mást sem csináltunk, csak otthon gyereket. Az inszeminációból nem kértünk, legalább ez menjen természetes úton. Úgy tűnt minden rendben van. Két hét múlva kellett elvégeznem egy terhességi tesztet. Addig semmi dolgom nem volt.
Júliust írtunk, így elmentünk nyaralni. Csak azt vettem észre, hogy nem bírok rendesen enni (pedig az étvágytalanság rám nem jellemző) és hogy egyre nő a hasam. Már nem is nagyon akartam bikinibe bújni. Hóhó hát ez nem lesz így jó, hazajöttünk és utána bejelentkeztem ultrahangra. Még csak a 12. napnál jártunk a két hétből. A terhesség miatt biztos nem lehetett még nagy a pocim. Mint kiderült, mindkét petefészkem tele volt 10-20-30-40 mm-es cisztákkal. Már nem is tudom mennyivel. Az orvos morcosan nézett és közölte, hogy reméli, nem sikerült teherbe esnem, mert ez csak rontana a helyzeten. Túlstimulálták a petefészkeimet.
Mit tehet ilyenkor az ember lánya? Elsőként kétségbe esik, majd hazamegy és elvégez egy terhességi tesztet. Még csak a 13. nap reggelén jártunk, de a teszt pozitív lett. Ok, akkor most örüljünk vagy ne? Az orvos kérte, hogy vérvétellel is nézzük meg a HCG szintjét. Ott is igazolódott a terhesség. Ráncolta a szemöldökét, de hát végül is ez jó hír, reméljük csak egy baba van, mert a HCG fokozza a ciszták növekedését. Addig is, menjek táppénzre, igyak sok folyadékot és egyek rengeteg fehérjét. Ezen felül vérhígító injekciót kellett adnom magamnak, hogy nehogy trombózis alakuljon ki. Rendben. Életemben nem ittam annyi vizet és ettem annyi halat, kagylót és tejterméket, mint a következő napokban. Úgy jártunk vásárolni, hogy csak olyan terméket vettünk meg, amely sok fehérjét tartalmazott. Végül is a ciszták 2 hétig még növögettek, a legnagyobb majdnem 7 cm-es volt, majd elkezdtek visszahúzódni. Nem alakult ki túlstimulált petefészek szindróma, mert ebben az esetben be kellett volna feküdnöm a kórházba, infúziót kaptam volna és akár a terhességet is meg kellett volna szakítani. A nyugalom, a sok folyadék és a fehérje segített. A ciszták a 12. hétre majdnem teljesen elmúltak, egyedül a 7 cm-es látszott még nagyobbnak a 12. heti ultrahangon, de az is visszahúzódóban volt.

Többes terhesség
Az benne volt a pakliban, hogy két babánk lesz, mivel két érett petesejtet láttak annak idején az ultrahangon. De ami a valóság volt messze meghaladta a képzeletünket. 4 héttel a tüszőrepesztő injekció után ismét a Kaáli Intézet vizsgáló asztalán feküdtem és vártam, hogy látszik-e már a baba a monitoron. A párom ott állt mellettem, én sajnos nem láttam a kijelzőt. A vizsgálat elkezdődött és gyakorlatilag percekig nem szólt senki semmit. A doki összehúzott szemöldökkel nézte a monitort, én pedig nem tudtam elképzelni, hogy mi baj lehet. Aztán végül megköszörülte a dolgát, mondott egy pár hajt, meg bagamérit, meg húhát. Ettől sem lettem okosabb, de nyugodtabb sem. Ezután hozzám fordult, majd közölte, hogy még ilyet nem látott, de úgy tűnik, hogy négy baba ágyazódott be és indult növekedésnek a méhemben, valamint lát még két halvány foltot, ami azt jelzi, hogy valószínűleg hatan voltak, de kettőnek nem sikerült a beágyazódás. Hmmm. Erre nem tudtam, hogy mit reagáljak. Mosolyogtam és körülbelül ezer kérdés cikázott az agyamban. Mondta, öltözzek fel, majd a szobájában megbeszéljük. Enyhén kábán a sokktól bementünk a szobába a párommal. Úgy vélte, hogy csak két baba fog megmaradni a négyből, mert a természet általában meg szokta oldani ezeket a problémákat. Ha ez mégsem így lenne, akkor majd elgondolkozunk a megoldáson. Nem tudunk mást tenni, csak várni és pihenni. Kaptam Utrogestan hüvelykúpot, hogy a megtapadás problémamentes legyen. A 8. hétig a babák szépen növekedtek, nagyjából egyformák voltak. A 9. héten az egyik végül nem bírta tovább, valószínűleg kevés volt neki a hely vagy a tápanyag, de az ultrahangon már nem látszott a szívműködése. Őt elveszítettük. De még mindig hárman voltak…

Embrioredukció
9. hét, három baba és rengeteg veszély. 156 cm vagyok. Abban nagyjából mindenki egyetértett, hogy nem fér el bennem 3 egészségesen kifejlődött baba. A koraszülés gyakorlatilag borítékolva volt. Rengeteget szörföltem az Internetet ebben az időben. De egyszerűen nem találtam semmit. Elég ritka a hármas iker terhesség is, négyes ikrekről gyakorlatilag semmit nem találtam egy 1996-os orvosi cikken kívül, amelyben embrioredukciót végeztek. Az orvosom is ezt hozta fel alternatívaként, bár ilyet ők nem csinálnak, mondta. Budapesti kollégákkal tud konzultálni a kérdésben, amit meg is tett. Kiderült, hogy a beavatkozást a 12. héten végzik, addig el kell döntenünk, hogy mit akarunk.
A döntés. Nos igen. Nincs jó választás. Két rossz közül kell az egyiket megtenni. Vagy megtartom mind a három babát és vállalom az ezzel járó kockázatokat, vagy elveszítem az egyik babát a 12. héten. Mivel kistermetű vagyok, a helyhiány nagy probléma lehet a babák fejlődése szempontjából. Ilyenkor gyakrabban előfordul szervi fejlődési rendellenesség, mivel nem férnek el. A koraszülés, ami gyakorlatilag 100% nagyon rontja a megszületett babák túlélésének esélyeit, megnöveli a különböző károsodások kockázatát. Összefoglalva, ha megtartom mindhárom babát, nagyobb veszélyben vannak, mint ha csak kettőt tartok meg. Viszont a redukció sem veszélytelen, 6,3% az esélye a vetélésnek a beavatkozást követő 12 órában. A döntést nem egyedül hoztam meg. A szüleim és a nővérem is orvosok, így teljes mértékben tisztában voltak a hármas terhesség kockázatával. Mindannyian azt mondták, hogy igazából nincs min gondolkozzak, a logikus döntés a redukció. Mi is átgondoltuk a párommal a lehetőségeinket. Laikusként csak érzelmi alapon dönthettünk. Mi a jobb, most megválni az egyik babától annak érdekében, hogy a másik kettő egészséges legyen, vagy hazardírozni. Arra jutottunk, hogy nem tudnánk együtt élni azzal, ha valamelyik baba sérül a hármas terhesség miatt és utólag azt a kérdést kellene feltennünk magunknak, hogy miért nem vállaltuk a redukciót annak idején. Így tehát belementünk.
A 12. héten Budapestre utaztunk az I. Női Klinikára. Gyakorlatilag semmit nem tudtam a beavatkozásról. Délelőtt megvizsgáltak ultrahanggal, mindhárom embrió egészséges volt a mért értékek alapján. Én csak annyit kértem, hogy ne nekem kelljen kiválasztani, hogy melyik kettő maradjon, és hogy ne lássak az egészből semmit. Délben kórházi köntösben lesétáltam a doktor úrhoz. A párom kint várt, bár nem is engedtem volna, hogy bejöjjön velem. Legszívesebben én is kint maradtam volna. Még egyszer megnézték, hogy melyik baba, hol fekszik. Szerencsére én ezt már nem láttam, elfordították a monitort. A beavatkozás nem fájt annyira, mint anno a petevezető átjárhatósági vizsgálat. De nem is nagyon érdekelt a fájdalom. Nem kaptam érzéstelenítőt, végig ébren voltam, csak a tűt éreztem a hasamban. Nem mertem mozdulni, de még sírni se, nehogy a többi babának baja essen. Mit tudtam tenni? Imádkoztam a harmadik babánkért, és kértem Istent, bocsássa meg, amit teszünk/tesznek vele. Az orvos nagyon rendes volt. Kérésemnek megfelelően csak annyit mondott, amennyit tudnom kellett, hogy ne ránduljak össze a hirtelen ingerektől. Az asszisztenssel is virágnyelven beszélt, bár nagyon nem figyeltem rájuk. A plafont néztem és éreztem, ahogy a könny hangtalanul pereg az arcomon. Mire végeztünk a doktor úr is elszomorodott. Nem tudom, neki milyen érzés lehetett, nekem borzasztó volt. Behívta a páromat, segítettek felöltözni. Saját lábamon mentem ki, bár mire a lifthez értünk azt hittem, összeesek. Lefeküdtem az ágyra a kórteremben. Nem mozoghattam. Fél óra múlva elküldték a páromat. Csak délután jöhetett vissza. Nem gondolkoztam. Délután bejött a nővérem is, és mindenkit megnyugtattam telefonon, hogy jól vagyok. Nem volt komplikáció, sem vérzés. Minden a legjobban alakult a lehetőségekhez képest. Este, mikor már elmentek a látogatóim és a szobatársak is lefeküdtek aludni, akkor tört ki rajtam a sírhatnék. Meggyászoltam az elvesztett pici babámat. Csak remélni tudom, hogy megbocsátja nekem, amit tettünk vele.
Másnap kijöhettünk a kórházból. Két élő babával, akik ficánkoltak a délelőtti ultrahangon. Talán semmit nem vettek észre a történtekből. A harmadikat is láttam, a doktornő csak annyit mondott, hogy ő az, aki alszik…
Hogy mi fog történni, azt nem tudom. Én megtettem, amit tudtam a két babám egészségéért. Hogy jól döntöttem-e, az talán sosem fog kiderülni. Talán kapok némi megerősítést, ha 6 hónap múlva két egészséges babát vihetek haza a kórházból.
(A cikket beküldte: Kexem)



Down-szűrés: vérvétel vagy amniocentézis. Avagy hogyan válik a babavárás aggodalommá?
Az én történetem nem egyedi: 2009-ban a terhesség 31. hetében meghalt a kisbabám. Másfél év után ismét állapotos lettem, de mielőtt átadhattam volna magam a boldog babavárásnak, zúdultak rám a rosszabbnál-rosszabb vérvételi eredmények. Azoknak szeretnék... »

Leggyakoribb utónevek 2004-ben
Ebből a listából kiderül, mennyire más világ van most már, ahhoz képest, amiben még én születtem. A leggyakoribbnak választott fiúnevek 2004-ben a Bence, Máté és Balázs voltak, a női nevek pedig: Anna, Viktória, Réka. De ezek után! Hát vannak furcsa nevek a... »





Minden jog fenntartva © 2020, www.anyaleszek.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) anyaleszek.hu | WebMinute Kft.