Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: Szüléstörténetek

Papás szülésem története

Már váradósság alatt megbeszéltük, hogy én is ott akarok lenni, amikor a kis trónörökös előbújik. Páromnak nemhogy nem volt ellenvetése, de kifejezetten támogatta az ötletet. Egyikünk sem bánta meg...

A legelején kezdem.
Amikor elhatároztuk, hogy összeházasodunk, azt is eldöntöttük, hogy a babán is elkezdünk dolgozni. Mindig is szerettem volna gyereket. Nos, az esküvőre két hónapos pocakkal mentünk...
Mit is éreztem? Mindenekelőtt azt a mérhetetlen csodát, hogy két ember szerelméből megszülethet egy harmadik. A féltést, nehogy bármelyiküknek baja történjék.
Több helyen olvastam, hogy a férfiak érzelmei megváltozhatnak, ha a párjuk gyermeket vár. Van, akinek jobban tetszik a kis pocakos, van, aki undorodik tőle, mert milyen ronda... Nekem semmi ilyen nem volt. Ugyanúgy tetszett, ugyanúgy szerettem. Nagyon jó volt néha megsimogatni a pocakot, melyben egy kis emberi lény rejtőzött, és amikor már mozgott is, ez különös élményt jelentett. Azok közé a szerencsés kispapák közé tartoztam, akik már az elejétől kezdve érezhetik babájuk rugdosását. Nem volt előttem szégyenlős.
Hangoztattam a jövőre nézve, hogy nem leszek féltékeny, hát ez nem jött be..
Az vagyok, bár mások előtt nem ismerem be. Most először. Nagyon vártuk, hogy megszülessen, babonát félretéve vásároltuk a gyerekruhákat. Ha megláttunk egy szépet, aranyosat, megvettük, bár azt sem tudtuk, fiú lesz-e, vagy lány. A kicsi mindig eltakarta magát. (Ilyen szempontból szégyenlős volt)...
Már az elején megbeszéltük, hogy papás szülés lesz. Számomra nem is volt kérdéses, hogy ott akarok-e lenni, bár be kell valljam, féltem, hogy fogom viselni. hogy elájulok majd a sok vér látványától, és akadályozni fogom az orvos munkáját. Véltem látni a rengeteg vért, szerelmem embertelen fájdalmát, hogy problémák merülnek fel és nekem kell kimondanom, hogy inkább a párom életét mentsék meg... És ebből semmi nem történt meg...
Most pedig következzék életem legszebb élménye...
Hajnali kettőkor keltett párom, hogy szerinte folyik a magzatvíz. Először azt hittem, csak viccel, hisz előző nap semmi nem utalt arra, hogy bármi is lenne. De aztán felkeltünk, és elkezdtünk készülődni. Egyikünk sem izgult, mert egyszerűen nem volt rá idő. Már össze volt pakolva minden, mert a kiírt időpont előtt csak három nappal jött el az esemény, de azért sok mindenre oda kellett figyelni. Én már készen voltam, mikor párom még csak kóválygott, hogy szerinte ráérünk még, de nem hagytam. Előtte jártunk kismama tornára (illetve a párom járt, én csak az egyiken voltam) és ott elmondták, hogy mikor mennyi idő alatt kell beérni a kórházba. Nekünk indulni kellett. Taxit hívtunk, bár ettől mindenki óvott, mert a taxisok bunkók, és a szülő kismamákat nem viszik el. Nem is mertem megmondani a telefonban, hogy hová megyünk. Ehhez képest a taxis, mikor meglátott bennünket, azt kérdezte, mennyire kell sietnie, és hogy a macskaköves utakat elkerülje-e. Embersége és odafigyelése nagyon jól esett. Mikor beértünk, nekem kint kellett várnom, amíg páromat megvizsgálták, utána bemehettem. Addig izgultam egy kicsit, nehogy baj legyen, de nem volt.
Miután bementem, elmondták, hogy valóban indokolt volt a kórházba menetel, a méhszáj már kétujjnyit tágult. Vártunk türelmesen, a fájdalmak jöttek-mentek, de nem volt olyan vészes. (Könnyen beszél az, aki nem érzi...) Mondták, hogy dél körül meglesz a baba. Reggel hétkor behívták a párom nőgyógyászát (választott orvosunk volt), aki megállapította, hogy a tágulás lelassult. Bekötöttek egy infúziót, és innentől felgyorsultak az események.
Erősödtek a fájdalmak, és ez volt az, ami nekem is szenvedést okozott. Nem tudtam segíteni. Fogtam a kezét, adtam neki vizet, ha kért, megtöröltem volna a homlokát, ha szükség lett volna rá. Legszívesebben megöleltem volna, de azt nem lehetett. Néha a sírás kerülgetett.
És aztán jött az orvos, hogy most már mégse várjuk meg a delet.
Elkezdődött a kitolási fázis. Amikor először láttam meg babánk fejének egy részét, teljesen megrémültem, mert össze volt gyűrődve. A bába viszont mondogatta, hogy "ez az", meg hogy "nagyon szép", szóval megnyugodtam, hogy túl nagy baj nem lehet (most már tudom, hogy ilyenkor a koponyalemezek összecsúsznak a könnyebb kicsúszás miatt). Vér szinte semmi nem volt, és amikor kint volt a feje (négy tolófájással) hirtelen kicsúszott az egész kis emberke. Ez volt a megkönnyebbülés mindkettőnknek. és ekkor tudtuk meg, hogy fiú. Megtörölgették, és anyukája hasára tették. Az orvos kérdezte, hoztunk-e fényképezőgépet, (amit vittünk), de én nem tudtam kinyögni egy szót sem, hogy hol találja. Erre mondják, hogy gombóc volt a torkomban. Végül is az újdonsült anyuka mondta meg neki. Le lettünk fényképezve. Utána elvágtam a köldökzsinórt, és a babát fürdetni vitték. Ezt már én fényképeztem. Megírtam a karszalagját, majd visszamentem páromhoz, hogy ne legyen egyedül. Ezalatt ő megszabadult a méhlepénytől, és a gátmetszést kezdték összevarrni. Egymásra mosolyogtunk, és ez nagyon jóleső érzés volt, mert ebből tudtam, hogy jól van.
Picinket behozták bebugyolálva, és nekem adták. Az újszülött csecsemőket mindig csúnyának tartottam, de most azt kell mondjam, még sosem láttam ilyen szép gyermeket, mint az a picur volt, akit a kezemben tartottam. Tiszta, sima arca nyugodtságot tükrözött, békésen feküdt karjaimban. Amíg páromat kezelgették, a kicsi végig nálam volt, és nem tudtam betelni vele. Csak később mondta a párom, hogy az idő alatt nem is figyeltem rá. Ezután a baba átkerült édesanyjához, és kitolták őket a műtőből.
A többi szerintem már nem lényeges.
Az az apa, aki ezt kihagyja, élete meghatározó élményétől esik el. Csöppet sem borzasztó, amennyire pedig mégis, párunknak annyival meg is könnyítjük az egész eseményt. Ezt onnan tudom, hogy ő mondta nekem később, milyen jó, hogy mellette voltam.
Ehhez már csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy megbeszéltük, a következőnél is bent leszek...
... és bent is voltam :-)
(A cikket beküldte: Bogoj)



Apás szülés
Sokak szerint kár egy férfit beavatni a szülés folyamatába, én a mai napig úgy gondolom nagy hiba lett volna kihagyni ebből a páromat. Tudom sokakat riaszt a gondolat hogy amikor ő ott a szülőágyon kivan szolgáltatva az orvosoknak ne lássa senki a családból a... »

Terhesnaptár - 6 hetes terhesség
Határozottan betegnek érzed magad? A kávé szagától is a wc ajtónak rontasz? Ha így van, akkor ez terhességi reggeli rosszullétnek hangzik. A terhes nők majdnem felét sújtja a reggeli hányinger, ami néha nem marad abba egész nap és gyakran egészen a második... »





Minden jog fenntartva © 2019, www.anyaleszek.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) anyaleszek.hu | WebMinute Kft.