Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ




Kategória: Szüléstörténetek

Lili születése

Az biztos, hogy én soha az életben nem fogom elfelejteni azokat a rémes képeket, s azt a "Kiváló baba-mama kórházat"!
A picivel mi történt születés után? Megpróbálom leírni röviden, de bocsánat, ha elragadtatom magam...Sajnos a szülés menete elég szörnyű volt, így nekem nem szép dolgok jutnak az eszembe róla. Egyenesen görcsbe ugrik a gyomrom. A gyerek majdnem meghalt s mindez az orvosom, s a szülésznőm hibája...


Reggel hatra beértünk a kórházba. Nem izgultam, nem féltem, mert csak az járt a fejemben , amit az interneten olvastam, s vártam milyen az a vízben vajúdás, mivel azt beszéltük meg.
Ezzel ellentétben két órát a folyosón vajúdtam, majd aki utánam jött egy órával, azt elhelyezték a szülőszobában, amiből kettő van az osztályon. Közben durván vizsgálgattak, hogy hány ujjnyira vagyok tág.
S nem törődtek velem, mondván nagyon az elején vagyok még. A vizsgálóból lopkodtam a nagy vattákat, mert ha kértem, húzták a szájukat. Nekem nagy nehezen két óra múlva – mint utóbb kiderült - egy lomtárszerűt alakítottak ki „szülőszobának”. Ráadásul a nagy vajúdások közepette, mikor már erős fájdalmaim voltak, jöttek nagy létrával függönyt felrakni. Arra emlékszem, hogy a Krisz - a férjem - zavarta ki őket. Duzzogva ki is mentek, s az infúziót majdnem kitépték a kezemből a létrával. (De ezt is a Krisztől tudom.)
Az orvosom nem jött, mert a mi kis pénzünk (75ezer), nem volt jó neki. Inkább Telkiben műtött, azt mondta a szülésznőnek, most nem érek rá, legyél te az orvos.
A fogadott szülésznőmet a Krisznek kellett folyton elővadászni, mert vagy kávézott, vagy beszélgetett. Tehát egyáltalán nem volt velem végig.
S amikor már 12 órát vajúdtam, a picinek már alig hallatszott a szívhangja, a Krisz elővadászta a szülésznőmet, ő szólt egy ügyeletes orvosnak, aki közölte, hogy valóban be van ragadva a szülőcsatornába félig a pici válla, így nem tud befordulni, de még próbálkozzam egy fél órát. Anya csak zokogott, én meg kértem, hogy vigyenek azonnal császározni, de csak mosolyogtak rajtam. Majd eltűnt mindenki. Én csak nyomtam, de a baba szívhangja csak halkult, s a gép már alig mutatta. Krisz valahonnan előszedte, megint a fogadott szülésznőmet, az orvost, s rájuk parancsolt, hogy azonnal vigyenek műteni.
Nagy nehezen elvittek, megkaptam az epidurált, mert addig csak érzéstelenítőt kértem. Már remegtem, s nagyon fáztam, annyira ki voltam merülve. Nem érdekelt semmi, csak a gyerek kint legyen már.
Elkezdték a műtétet, s próbálták kirángatni a szülőcsatornába beszorult kicsit, csak azt hajtogatták folyton, nem jön ki, nem jön ki. Nagy nehezen kiszedték, kb. fél óra alatt, s csak azt láttam, hogy nézi az orvos, hogy mi lesz vele, mert nem sírt fel. Nekem nagyon sok percnek tűnt, mire végre felsírt.
Majd megtisztítva megmutatták, én meg zokogtam, hogy jól van. Az nem érdekelt, hogy velem mi van, csak a kicsi hogyléte izgatott.
Császár után éjszaka behozták a kicsit, de másnap már végig velem volt. Mivel már akkor sem szopizott, próbálták tanítani. Összeszorították a száját, és erősen rányomták a cicire. De ő inkább aludt. Ami nem csoda. Ott az volt a szokás, hogy a szopó inger megmaradjon kanállal, pohárból itatva, vagy injekciós tűvel etették őket. Örültem, ha bennmaradt 5-10 ml, egy evésre! Bár azt is sugárban hányta ki. Nem csodálom a sok levegő miatt, amit lenyelt, s olyan durván etették. Volt olyan nővér, aki ledugta az injekciós tűt a torkán. Tehát jól elcseszték a gyereket, azért kellett szenvednie két hétig. Soha nem bocsátom meg a nővéreknek, az orvosomnak, s az ottani gyermekorvosoknak sem!
Megállapították, hogy refluxos a baba, s rákötötték 3. nap az infúziót, a fejébe szúrták be, s berakták egy inkubátorba, mert kezdett sárgulni. Hiába sírt, én nem mertem simogatni, mert akkor jobban sírt, hogy ott hagyom. Este átkötötték a másik oldalra a fejében.
Pont tejet fejtem, s egy órán át visított a pici, én meg zokogtam. Majd azt mondták, nem fáj neki, s csak azért kötik újra át, mert ő kihúzhatta. Ismét ment az inkubátorba, infúzió a fejében, leközözve a gyerek mindkét keze, hogy ne kapálózzon. Olyan tejet kapott enni, ami egész nap az inkubátor tetején volt.
Azt mondanom se kell, hogy közben szurkálták, folyton vérvétel, hol vércukor miatt, hol a vérkép miatt. Majd mikor 4. napot is végigszenvedte a gyerek átkerült az SOTE I-es számú gyerekklinikára, a Bókay útiba.
Rohammentő jött a gyerekért az 5. napon s inkubátorba vitték át a már legyengült, lesoványodott gyereket. 2900 grammal született, és 2720-al került át.
S csak nézett minket szomorú szemekkel, hogy hova viszik. (Most pityogok egy picit.) Soha nem felejtem el az a rémült kis tekintetét. Krisz, anyukám és én csak zokogtunk, ahogy láttuk őt. Én is mehettem utána, de kb. 2 órát vártunk a zárójelentésre, azt is úgy kaptam meg, hogy Krisz járt utána, mert elfelejtették.
Mire odaértünk a gyerek túl volt, a sok vérvételen ismét, hasi és koponya ultrahangon. Majd bekötötték az infúziót ismét, de itt a kézfejébe, érdekes nem húzta ki a gyerek. Amint átkerült megetették cumival! S bent maradt a gyerekben 60 ml!
Itt óvták, védték az ápolónők őket, Szeretgették, s nem nyűg volt a gyerek. Képzeld, az első nap, mikor, megfürdették, a popsija irtóra ki volt maródva. Azt se kezelték neki az Istvánban az alatt a három nap alatt, amíg külön volt tőlem. Itt vele voltam végig. Én etettem, fürdettem, simogattam. S a sárgaság miatt nem tették inkubátorba.
Egyik nap, mikor megetette egy nővérke, azt mondta a gyereknek: Egy bajod van, az hogy nincsen semmi bajod!
Az 5 nap alatt már 80 ml-t is megevett. Ott kapott gyomor lekötőt, azért eszik ilyen tápszert, ami bukós babáknak van. S csak akkor hányt ezek után, ha sokat evett.
Azért az öt nap alatt itt is szurkálták rendesen, s a végén megfejelték a BCG-vel, s pisi zacskóval.
Mikor hazaengedték, visszaszedte a súlyát sőt, 2720-ról 3040g-ra hízott!
11 napot töltöttünk kórházban, mire végre hazajöhettünk. Ezek után nem csodálom, hogy fél az orvosoktól, tűtől, s az orvosi rendelők „szagától”.
A 11 nap alatt a fogadott orvosom egyszer látogatott meg, s akkor sem tudta, mi van Lilivel. Fel sem hívott egyszer sem. Szerintem azt sem tudta, hol vagyunk.
Ja és persze a varratok bennem voltak, sokáig. Visszamentem az Istvánba, de pont műtött a doktor úr, aki velem szült. Vártam, de elindult a tejem, közölték várjak türelemmel. S mivel mást nem hívtak, hogy szedje ki, visszamentem a SOTÉ-ra Lilihez. Így Csepelen az Áruház téri sebészeten szedték ki a 3. héten.
(A cikket beküldte: vacakmanci)



Beteg babám született!
2007.10.28-ra voltam kiírva, de 22-én megkezdődtek a fájások, mi pedig boldogan indultunk be a kórházba.. A baba 23-án délelőtt 9 óra 28 perckor született, de sajnos betegen, Down szindrómásan! A családom tudta meg először, nekem csak a császáros őrzőben tudta... »

Régen várt álom beteljesülése
Ennek a cikknek már régen meg kellett volna íródnia. A szívem szerint már két éve, hogy anyának kellene lennem. Az élet máshogyan akarta és erre csak most került sor. A lényeg, hogy most klaviatúrát ragadhatok és leírhatom azt, amit eddig én csak olvashattam és... »




Minden jog fenntartva © 2021, www.anyaleszek.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) anyaleszek.hu | WebMinute Kft.