Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ




Kategória: Szüléstörténetek

Kisfiunk, Gáborka születése

Sokat olvastam a születéstörténeteket az oldalon, reménykedtem, hogy egyszer én is leírhatom ezt a csodát. Íme eljött a pillanat. Megosztom veletek, bár leírni nem tudom úgy, ahogy és amit érzek, semmihez nem fogható érzés az anyaság.
Sok küzdelem után 2011. május 18-án megszületett, 3440 gramm súllyal és 53 cm-rel. Utána következett még a neheze, amire nem is számítottunk, de túl vagyunk rajta.


Párommal már a házasságkötésünk után elhatároztuk, hogy kisbabát szeretnénk.
A fogamzásgátlót abba is hagytam, hogy jöhessen a baba. Hónapokat, majd éveket vártunk, de csak nem akart megérkezni hozzánk.
Elkezdődtek a kivizsgálások, kiderült, hogy nálam van a gond, PCOS-s vagyok, egyik petevezetékem nem átjárható és magas volt a férfi nemi hormon szintem is. Mellette elég sok súlyfelesleggel is rendelkeztem.
Először próbálkoztunk a hőmérőzéssel, így figyeltük a peteérést három hónapig, majd jöttek a szurik, gyógyszerek, inszemináció, amely nem sikerült. Öt kemény év, küzdelem, csüggedés, rengeteg negatív teszt és remény, hogy talán most.
Elmentünk az egyik meddőségi központba, ahol újra kezdtük a kivizsgálásokat, de talán kétszer voltunk, mert anyagilag nem álltunk jól, nem tudtuk megvenni a szurikat.
Feladtam, elkezdtem fogyókúrázni, nem számolgattam a napokat, együtt voltam párommal, amikor jólesett és kívántuk egymást, nem stresszeltem rajta, hogy mikor jön össze a baba.
A súlyomból lement szépen. 2010 nyarán volt egy erős vérzésem, előtte sokáig nem jött meg a menzeszem és voltam dokinál is, bár nem állapított meg terhességet, de én majdnem biztos voltam benne teljesen, hogy terhes voltam, csak elment a baba. Utána három hónapon keresztül rendszeres lett a ciklusom, majd újra semmi.
Voltak gyanújelek, de annyiszor megtréfált már a sors, hogy nem adtam rá. Azért csináltam egy tesztet, persze negatív lett.
Nem hagyott nyugodni a dolog, pár nappal később hajnali három körül csináltam újra és alig hittem a szememnek, mert megjelent a második csík is.
Megtörtént a csoda, megfogant a babánk.
Kezdődtek az izgalmas, várakozással teli hetek. Először nem látott még semmit dokibácsi, de a tesztem erősen kétcsíkos volt. Két nap múlva már láttam a kis petezsákot is.
Jöttek a szokásos vizsgálatok, és az újabb aggódás, hogy minden rendben legyen vele.
Teltek szépen a hetek, élveztem a terhességem minden percét, gyomorégésen kívül nem volt nagyon problémám a vérnyomásomat leszámítva, elvileg cukorbetegként, diétán tartottak.
Az ultrahangon megállapították, hogy kisfiunk lesz.
Beléptünk a 37. hétbe, mentem a második CTG vizsgálatra, ahol megmérték a vérnyomásomat, magas volt, nőgyógyászom már nem engedett haza, először felmentünk osztályra, majd a vajúdóba.
Mérték rendszeresen a vérnyomásomat, infúziót kaptam, szurikat, de csak nem akart lemenni.
A babám közben odabent megállás nélkül mozgott.
Nőgyógyászom közölte, ha nem megy lejjebb a vérnyomás, akkor délután megcsászároz. Jött is vissza és mondta, hogy most vannak a műtőben, utána mi jövünk.
Páromnak gyors telefon, jöjjön, mert megszületik a kisfiúnk.
Félelemmel, izgalommal teli várakozás következett. Előkészítettek, majd toltak is be a műtőbe, párommal útközben egy puszi erejéig találkoztunk és toltak is tovább.
A műtét alatt semmit nem éreztem, de mindent hallottam.
Mondták, hogy nézzek oldalra, ott viszik a fiamat. Fejjel lefelé a lábánál fogva vitték, nem sokat láttam belőle, csak egy maszatos, lila csomagot.
Egy ideig nem hallottam semmit, majd felsírt. Odahozták, adtam neki két puszit, megsimogattam és vitték is, azt mondták, ki van kicsit hűlve.
Engem feltoltak az őrzőbe, másnap délelőtt mehettem le hozzá.
Lementem az újszülött osztályra, ott volt a sok apróság, azon izgultam, hogy vajon megismerem e, mert ugye nem sokat láttam belőle, amikor elvitték, csak a feje búbját.
Kerestem-kerestem és nem találtam sehol, tanácstalanul álltam ott, mígnem jött valaki és közölte, hogy az intenzíven van.
Meglepődtem, mert nem tudtam semmiről.
Odamentem az inkubátorához, nem tudom semmihez hasonlítani azt az érzést, amikor először megpillantottam azt a kis csöppséget. Szegénykém orrában egy cső volt, infúziót is kapott, nehezen és szaporán lélegzett. Szólni nem tudtam hozzá, csak álltam mellette és folytak a könnyeim. Annyira rossz volt látni, hogy szenved, és nem tudtam mit csinálni. Három óránként mehettem hozzá fél órára. Másnap rosszabbodott az állapota, lélegeztető gépre tették.
A szobatársaim hozták be a babáikat, iszonyatosan rossz érzés volt, hogy ők magukhoz ölelhették őket, én még csak hozzá sem érhettem először. Nem ölelhettem át a kicsi testét. Két napig magam alatt voltam. Aztán erőt vettem magamon és mondtam magamban, hogy miatta erősnek kell lennem. A következő alkalommal könnyeimet nyelve, de végig beszéltem hozzá a fél órát, eleinte nehezen ment. A nővérke mondta, hogy eddig szinte meg sem mozdult, de amikor mellette voltam mocorgott, nyújtózkodott. És másnap levették a lélegeztetőgépről, újra csak egy vékony szonda volt az orrában. Hiszem, hogy az is segített a gyógyulásban, hogy mellette voltam és beszéltem hozzá, egyetlen látogatást hagytam ki, mert nem tudtam, hogy mehetek akkor is, olyan lelkiismeret furdalásom volt utána sokáig.
Napról napra javult az állapota, tizenkét napot töltöttünk bent a kórházban.
Az utolsó pár napot szerencsére már együtt, amint megengedték, hogy velem legyen, nem is vittem vissza éjszakára sem.
Kétoldali tüdőgyulladása volt, valószínűleg nyelt a magzatvízből.
Most már jól vagyunk szerencsére. Élvezzük az együtt töltött időt. Szopizik és fejlődik szépen.

A rosszat leszámítva azért szerencsések vagyunk, hogy itt van ez a kis drágaság, akire olyan sokat vártunk. Maga a CSODA, egy ajándék.
Annyira boldog vagyok, hogy végre én is anya lehetek.
Megadta a Sors, hogy átélhettem ezt a csodát.

Köszönettel tartozunk a II. Női Klinika Intenzíves Orvosainak és Nővéreinek, akik megmentették az életét!
(A cikket beküldte: moni1978)



Bálint babánk születése
Rengeteg szüléstörténetet olvastam itt a Hoxán, újságokban...a legtöbbet végigsírtam, a szörnyűeket elborzadva futottam végig és sajnáltam a szenvedő kismamikat vagy csak értetlenül néztem, miért is kell ennyire szenvedni, ha nem kötelező... Én mindig... »

Egészséges terhesség
Terhességünk alatt fokozottabban figyeljünk magunkra is, hogy az áldott állapot messzire sugározzon rólunk. Fontos, hogy a saját egészségünket is trenírozzuk, hiszen ez alapozza meg magzatunk fejlődését is. No és persze a külsőnket se hanyagoljuk el, hiszen nincs... »




Minden jog fenntartva © 2021, www.anyaleszek.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) anyaleszek.hu | WebMinute Kft.