Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: A baba elvesztése

Kisfiúnk elvesztése

2014. március 17-én volt életünk legborzalmasabb napja. Akkor vesztettük el a gyerekünket. Már lassan 1 éve történt, de még csak most bírtam leíni, hogy mi történt velünk. Kisfiúnkról, Milánról szól, ő lett volna az első gyerekünk.

A mi történetünk 2013. augusztusban kezdődött. Én a nagyon sok rosszullét miatt már gondoltam, hogy egy picit hordok a szívem alatt. A teszt sokáig negatívat mutatott, de én akkoris éreztem, hogy valami más. Aztán végre két pozitív tesztem volt, elmentem az orvoshoz és már 6 hetes baba volt erős szívhanggal. 8. hétig eljártam dolgozni és rendben zajlott minden. Aztán elkezdtem erősen barnázni. Az orvos írt fel utrogestant és mondta, hogy innentől veszélyeztetett terhes vagyok és sajnos még nem tudni, hogy megmarad-e a baba, mert ilyenkor az elején az dönti el, hogy mennyire erős a pici. Úgyhogy ez az időszak eléggé stresszes volt.

Itthon voltam és nagyon vigyáztam magamra és rá. Szerencsére a gyógyszer is hatott, úgyhogy szépen-lassan elmúlt a barnázás. Utána következett a 12. heti ultrahang. Addigra már nem volt semmi probléma, a méretei is teljesen a magzati korának megfelelőek voltak. A 16. héten mozdult meg először és onnantól fogva mindig nagyon mozgékony volt, úgyhogy látszott, hogy nagyon erős. Aztán a 21. heti ultrahangon kiderült, hogy kisfiú lesz, nagyon örültünk. Nem is gondolkoztunk sokáig, szinte egyből a Milán nevet adtuk neki.

Szerencsére minden ultrahangon rendben volt minden, végig teljesen normálisan fejlődött. A 24. heti cukorterheléses vizsgálaton kiderült, hogy egy kicsit magas a cukrom (8.3), úgyhogy onnantól 180 grammos szénhidrát diétán voltam. Elég jól be is tartottam, mert tudtam, hogy a Milánért meg kell tennem, hogy ne legyen semmi baja. Nem is volt ebből semmi probléma, mert utána bármikor mérték, mindig alacsony volt.
A 24. héten elmentünk 4D-s ultrahangra és nagyon örültünk mert ott is látszott, hogy minden rendben van vele. Annyira szép kisfiú volt, már nagyon vártuk őt. Úgyhogy a 35. hétig minden jól zajlott, akkor éreztem, hogy nagyon sokat keményedek és onnantól fogva napi 4 magnerotot kellett szednem. Mondta a nőgyógyász, hogy ezzel próbáljuk meg visszatartani, hogy nehogy koraszülött legyen. Akkor már tényleg az volt, hogy bármit csináltam, nagyon keményedett a hasam. De azért szedtem a gyógyszert, mert az orvos mondta, hogy muszáj. A 36. héten már egyre sűrűbben éreztem a keményedést, aztán meg már elkezdtem érezni, hogy fájásaim is vannak. Úgyhogy hívtuk a mentőt, de nem abba a kórházba vittek, ahova tartozunk. Este 6 körül értünk be és másnap délelőttig a vajúdóban voltunk. Az orvosok tanakodtak, hogy mi legyen velünk, mert leálltak a fájásaim és 2 ujjnyira nyíltam ki. Gondolkoztak, hogy be indítsák-e a szülést vagy várjanak-e még. Hát sajnos úgy döntöttek, hogy várnak még, mert szerintük 36 hetesen még nem kellene megszülnöm. Aztán rá egy napra eltávozott a nyákdugó és onnantól fogva pecsételő vérzésem is volt. Szóltam is nekik, de azt mondták, az még nem jelent semmit. Utána két napig voltam még bent, aztán hazaküldtek, mert azt mondták, másoknak is kell a hely. De mikor hazaengedtek, szóltam is a nővérnek, mert nst-t csináltak és nagyon ugrált a kisfiúnk szívverése. 100-ról 160-ra. De ők erre is azt mondták, hogy ez normális. Aztán hazajöttem de már attól a naptól éreztem, hogy valami baj van. De mivel kórházban voltunk, így arra gondoltunk, hogy ők csak észrevették volna, ha gond lenne. Mivel első terhességem volt, sajnos nem tudtam még, hogy mi normális és mi az, ami nem. Meg több embert is megkérdeztem és ők is azt mondták, hogy már azért mozog kevesebbet, mert már a terhesség vége felé vagyok.

Aztán elmentünk az ultrahangra és sajnos már 2-3 napja halott volt Milán. Amiket éreztem, azok sajnos már csak fantom mozgások voltak. De ez a 2-3 nap azt jelentette, hogy aznap történt, amikor hazaküldtek a kórházból. Úgyhogy amikor megkaptuk a rossz hírt, felküldtek a szülőszobára és természetes úton meg kellett szülnöm a halott gyerekemet. Még választanom se lehetett, hogy meg tudom-e szülni vagy csak császárral, mert én már elkezdtem kinyílni. 2014. március 17. életünk legborzasztóbb napja volt. Megszültem a 37 hetes, halott babámat. 48 cm volt és 2800 gramm volt. Elkészült a boncolási jegyzőkönyv és az állt benne, hogy teljesen egészséges kisfiú volt. A halál okának részleges méhlepényleválást állapítottak meg.
(A cikket beküldte: anita19890617)



Meg nem született kisdedek
Amikor egy ivarsejt és egy petesejt egyesül, genetikai egység jön létre, aminek csak idõre van szüksége ahhoz, hogy megszülessen. A magzat szíve a fogamzást követõ 14. és 28. nap között verni kezd. »

Táplálkozási alapelvek várandósság és szoptatás alatt
A várandósság alatt a fokozott anyagcsere és a magzat szükségletei miatt megnövekszik a várandósok vitamin-, és ásványianyag-igénye is. A megfelelő étkezési szokások kialakítása már a fogamzást megelőző időszakban is nagyon fontos, mert így tud az egész szervezet... »





Minden jog fenntartva © 2019, www.anyaleszek.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) anyaleszek.hu | WebMinute Kft.