|
Kategória: Az én terhességem... Életem fényeVilág életemben nem rettegetem semmitől sem jobban, mint egy váratlan babától. Az élet mégis nehéz helyzeteket tud produkálni. Amikor az ember remegő kézzel megcsinálja a tesztet, és meglátja a két éles csíkot, akkor nincs apelláta, dönteni kell. Én döntöttem...Rá két nappal mentem orvoshoz, aki egyértelműen azt mondta, hogy bizony ez baba, majd megmutatta az UH képet, amin dobogott a szive. Nehéz két hét következett eztán, és baba életben maradása is csak a vizsgálat előtt 2-3 perccel dölt el. Rájöttem, nem tudnám megölni. Nehéz döntés volt, és ezután még nehezebb idők következtek, hiszen szüleink elé kellett állni. El kellett mondani, hogy már hárman vagyunk, és ennyien is szeretnénk maradni. Persze megkaptuk a szokásos kérdéseket, iskola, munka, házasság. Ráadásul most jön a főiskolán a legnehezebb félév, és vizsgaidőszak közepén pedig érkezik a kicsi, persze csak ha megvárja a 40 hetet. Mivel nappalis vagyok, így nekem se szülési szabadság, ha be akarom fejezni a félévet, se semmi. Maximum a tanáraim jóindulatára számíthatok. Amikor azt mondtam a nőgyógyásznak, hogy megtartjuk a kicsit, akkor mindezt ezerszer átrágtam. Minden mi lesz, ha megfordult a fejemben. Ma már tudom ,hogy, ha az abortusz mellett döntök, akkor mennyivel kevesebb ember lennék, mint most. (A cikket beküldte: diagonalt)
|