Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ




Kategória: Egyéb babás témák

Életem Ausztriában 2. – Zsófi baba születése

Közeledett a szülés ideje, 2008. november 14-re voltam kiírva, a férjem szülinapja pedig november 13-án van. Berendeztük a babaszobát, megvettük a kis babaruhákat, persze mindent semleges színben, okulva egy barátnőm esetéből – neki minden ultrahangon lányt mondtak, úgyhogy kifestették a babaszobát rózsaszínre, megvették a habos-babos kis babaruhákat és persze hogy kisfia lett, sőt a második gyerek is fiú lett. Pedig nekünk szerencsénk volt, mert a végig kislánynak mondott babánk tényleg kislány lett!

Természetes szülésre készültem, de olyan szinten, hogy a szüléssel foglalkozó könyvekben és újságokban is mindig átugrottam a császáros részeket. Aztán kiderült, hogy a baba farfekvéses. De én még ekkor is mindenáron természetes szülést akartam, a kórházban mondták, hogy majd meglátjuk, mi lesz.

Eljött a november 14, el is múlt, de a folyamatos keményedéseken kívül nem történt semmi. A kiírt napon még Badenben mászkáltunk a Kaszinó melletti dombon a sok lépcsőn fel meg le, hátha lesz valami, de nem használt semmit. Pedig akkor már nagyon szülhetnékem volt, elegem volt a sok gyomorsavból meg az éjszakai lábgörcsökből meg a vizesedésből... Kétnaponta jártunk ctg-re, árgus szemekkel vizslattam magam minden nap, de hiába. A kórházban kijelentették, hogy faros szülésnél nem indítanak, szóval vagy beindul magától, vagy császár. Jaj mondom, csak azt ne!

20-án este már alig bírtam ülni, úgy éreztem, hogy mindjárt kipottyan a gyerek, annyira lent volt a popsija. 21-én délelőtt elment a nyákdugó, úgyhogy kettőkor felhívtam a férjemet a munkahelyén, hogy ne maradjon sokáig, mert ma lesz valami. De azt válaszolta, hogy nem tud korán jönni, mert nagyon sok munkája van, amit be szeretne fejezni. Hát köszi. Ültem a gép előtt, olvasgattam a babás fórumokat és este nyolckor elmentem pisilni. És akkor pukk, elkezdett folyni a magzatvíz. Totál pánikban hívtam a férjemet, hogy azonnal jöjjön, mert most mi lesz. Mire ő: de hát ő még nincs kész a munkájával... De végül aztán észhez tért és mondta, hogy indul. Én meg azt sem tudtam, mit csináljak, nem mertem felállni a wc-ről, hogy ne csorgassam tele a lakást magzatvízzel.

Kilencre értünk a kórházba. Ctg-re tettek fél órára, ami már mutatott három gyengébb fájást. Aztán a farfekvés miatt csináltak még egy ultrahangot, mielőtt betettek volna a vajúdóba. Na hamar összeszaladt az osztályról az összes orvos az ultrahang előtt, és kijelentették, hogy ez egy óriásbébi, tuti négy kiló felett van, a feje hatalmas, szóval nagyon nem javasolnák hüvelyi úton megszülni, azonnal császár, a baba érdekében egyezzek bele. Sírtam, sírtam, úgy meg voltam ijedve, hogy gondolkodni sem tudtam rendesen. Persze beleegyeztünk a császárba, inkább mint hogy a babának baja legyen.

Na innen felgyorsultak az események. Egy kis szobában előkészítettek – branül, csupaszra vetkőzés, katéter, borotválás, savlekötő-ivás, és közben az anesztes doktornő mindenféle kérdéseket tett fel a spinális érzéstelenítés miatt. Aztán aláíratták velem a papírt, hogy mindennel egyetértek és már gurítottak is be a műtőbe. Az egész előkészítés nem tartott tovább tíz percnél, és azt mondták, hogy sürgősségi esetben még ennél is sokkal gyorsabbak. Na de ezután jött a java! A műtőben fel kellett ülnöm a műtőasztalra és és a hátamba döfték az érzéstelenítést. Végül is ki lehetett bírni, de én annyira, de annyira féltem! Utána lekötöttek a műtőasztalra és csak reszkettem, mint a nyárfalevél. Még soha életemben nem éreztem magam olyan kiszolgáltatottnak. Csöpögött az infúzió, csipogtak a gépek, az arcom előtt oxigénmaszk, az orvosok pedig csak matattak ott a zöld lepedő mögött. Ezer szerencse, hogy ott ült a fejemnél a férjem és simogatta az arcomat! Aztán egyszer csak kiemelték a lányunkat, aki éktelen üvöltésbe kezdett. Odahozták megmutatni, de ugye lekötözve moccanni sem tudtam, csak hozzádörgöltem az arcomat, aztán vitték is fürdetni. A férjem kérdezte, hogy menjen-e vele, de én úgy féltem, hogy inkább ott marasztaltam a műtőben, amíg összevarrtak.

Zsófikánk (hivatalos nevén Sophie) végül 4070 grammal és 52 cm-rel, 37 cm-es fejkörfogattal született 2008. november 21-én 23 óra 07 perckor, 10/10-es apgarral.
(A cikket beküldte: Tittike1982)



Apák napja: Június 19.
Apák napja. Mennyire fontos az életünkben? Mennyire fontos az, hogy nekünk és gyermekeinknek is van édesapja? Vajon elgondolkodtatok már rajta? Az édesanyákat minden évben megünnepeljük, nem érdemelnék meg az édesapák is? »

Gyerek-nem gyerek
Gyereket szülni. Úgy tűnik, az az elvárás, hogy minden nő szüljön. Mert szaporodni kell. Mert belénk van kódolva. Mert ezt várja a társadalom, a barátok, a család. Mi van, ha én nem akarok? Vagy nem tudok? »




Minden jog fenntartva © 2022, www.anyaleszek.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) anyaleszek.hu | WebMinute Kft.