Kategória: A terméketlenségről

Akik donorra szorulnak...

Egy évvel azután, hogy megismerkedtünk, és eldöntöttük, hogy gyermeket szeretnénk, kiderült a férjemről, hogy nem lehet gyermeke.
Ajánlották a lombik programot, illetve a donor általi megtermékenyítést. 2013-ban kezdődött a vesszőfutásunk.


Eleinte minden ment a maga útján, meddőségi intézetbe jártunk. Kiderült, hogy velem sincs minden rendben (PCOS), de legalább a petevezetékeim átjárhatóak, így lombik helyett kötelező az inszemináció. Fizettük egyiket a másik után, mindegyikhez megvettük a donor hímivarsejtet is, de mindhárom sikertelenséggel végződött. Ekkorra elmúltam 40, így hivatkozva a törvényre, kértük, hogy akkor mégiscsak lombik legyen. 10 hónap várakozás után után ismét donorvásárlás, majd lombik, mely sikeres volt, egészen a 14. hétig, akkor megállt a kicsi szíve, elvetéltem.
A kötelező várakozási idő után új meddőségi intézet (a réginél 14 hónapot kellett volna várni a következőre), újra teljes kivizsgálás, majd zöld út, ha van donor.
Akkor még nem volt, de telefonáltunk, és jött a hideg zuhany, ahol már négyszer tudtunk venni, ott nem lehet kapni... Idegeskedés, hogy most mi lesz, hol árulnak még, lesz-e egyáltalán gyerekünk. Halvány reménysugár, talán találtunk, egy hónap várakozás után kiderül. Kiderült, sikerült, tudtunk venni.
Két nap múlva elindult a lombik, bizakodtunk, reménykedtünk, mégis szülők lehetünk. A kegyelemdöfés a program leállításával érkezett, mert olyan törvénytelenségek kerültek napfényre, amely miatt nem akarják engedni a donor általi megtermékenyítést. Nem akarják engedni abban a formában, ahogy jelenleg zajlik. Miért? Mert valaki törvénytelenséget követett el. Oké, ezt értem. De azt nem lehet, hogy a törvénytelent megbüntetik, bezárják az intézményt, stb., de a többiek működhessenek?
Szeretném megtudni, hogy miért kell megbüntetni azokat a gyermekre vágyó párokat, akiket az élet már így is éppen eléggé megbűntetett? Szeretném megtudni, hogy miért kell a törvényesen eljáró intézményeket a bűnözőkkel azonos szinten kezelni?
Sajnos a kérdéseim költőiek, nem fog rájuk választ kapni, de jó volt legalább ezen a helyen kiírni magamból.
Mert jelenleg hiába vagyunk karnyújtásnyira az áhított céltól, beláthatatlanul messzire került a szülővé válás esélye.
(A cikket beküldte: logodi)



Öt év küzdelem
Sokat gondolkoztam rajta, hogy leírjam a történetünket, de talán elolvassa majd valaki olyan is, aki hasonló cipőben jár, mint mi és erőt meríthet belőle. Nekem is nagyon sokat jelentett, mikor támogatást kaptam itt a hoxán, hogy nem csak velünk történhet ilyen, és végződhet jól is. »

Terhességi kiütések
Létezik ilyen orvosi diagnózis: polimorf terhességi kiütés, sok kismama szenved tőle. A saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy nagyon kellemetlen dologról van szó. Áldott állapotom utolsó pár hetét ez a probléma árnyékolta be. Körülbelül a 36. terhességi héten... »




Minden jog fenntartva © 2024, www.anyaleszek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) anyaleszek.hu | WebMinute Kft.