Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: Szüléstörténetek

Apás szülés - életem legszebb élménye!

Mindketten apás szülést szerettünk volna, izgultunk, hogy összejöjjön... végül sikerült, és nem bánta meg egyikünk se! Rengeteget segített, sokat jelentett, hogy mellettem volt. Életünk legszebb élménye!

2009 április 6., hétfőre voltam kiírva. De hiába minden séta, meleg fürdő és literszámra megivott tonic, a szülés csak nem akart megindulni. Így duzzogva, de kedden bevonultunk a veszprémi kórházba. Szerencsére csak délben kellett bemenni, így legalább a délelőttöt még együtt tölthettük. A bent töltött napokat nem részletezem, a lényeg, hogy halálra untam magam, bosszantott, hogy nem tehetem amit akarok, úgy mint otthon, és persze az, hogy körülöttem mindenki megszül, vagy már babázik.
Folyamatosan cserélődtek körülöttem az emberek, a babások hazamentek, majd jöttek újak, akik mind előbb szültek mint én. Szerencsére feküdt mellettem egy lány, aki egy nappal előttem vonult be, és így legalább együtt szenvedhettünk. Végül neki csütörtök hajnalban, nekem péntek hajnalban indult be a szülés.

Hajnali 4-kor kezdődött, 8 perces fájásokkal. Korábban rengeteget aggódtam amiatt, hogy vajon majd felismerem e ha elkezdődik... hát tényleg nem lehet összetéveszteni... hihetetlen, hogy a természetnek milyen pontos órája van. Tényleg másodperc pontosan 8 percenként jöttek. Vártam a reggeli vizitig, akkor szóltam, hogy mi a helyzet. Ekkor tudtam meg azt is, hogy a szomszédom 26 óra után, valamikor fél 7 körül megszülte a kisfiát. Na, gondoltam, másnap reggel remélem már én is túl leszek rajta.

Engem átküldtek a szülőszobára, nst-re. Naná, hogy ekkor csillapodtak a fájások. Sűrűbbek lettek, de annyira gyengék, hogy a gép semmit se érzett belőle. Jött a doki, hogy megnézzen... közölte, hogy nekem nincsenek is fájásaim, és a méhszájam 1111. Tehát lényegében a nyitottsága semmit se változott, csak a méhnyak rövidült még egy centit. Egy másik csajjal mentünk át nst-re, neki 5 perces fájásai voltak (pedig csak előző délután jött be...), őt ott fogták, mert nála úgy gondolták, hamarosan szülni fog. Engem visszaküldtek. Hát mondanom se kell, írtó csalódott voltam. Végülis délután 3-ig jöttem-mentem a fájásaimmal, amíg a párom be nem jött. Pont aznap volt szabadnapos, így a szokásos este 7-8-9 helyett már délután be tudott jönni. Kimentem vele az előtérbe beszélgetni, de éreztem, hogy mintha kicsit erősebbek lennének ezek a fájások. Elkezdtük mérni őket (akkor már egy ideje nem néztem az órát, mert csak idegesítettem magam vele...), és rájöttünk, hogy ezek már öt percenként jönnek, és olyankor bizony már nem tudok beszélgetni vidáman, inkább csak mélyeket lélegezni. Így beszélgettünk még egy órát, ilyen öt perces megszakításokkal, de amikor három-négy percenként kezdtek jönni, akkor a párom rábeszélt, hogy menjek át megint a szülőszobára. Nem voltam biztos benne, hogy akarok-e, mert a reggeli doki elég brutális módon vizsgált, ráadásul a hangnem se tetszett, amivel közölte, hogy nincsenek fájásaim... szóval nem szívesen vetettem alá magamat egy újabb "felesleges" vizsgálatnak.
De végül szóltam a nővérnek, ő meg hátraküldött... A szülőszobán ismét rám kötötték az nst-t, és közben boldogan vettem tudomásul, hogy épp a másik ügyeletes doki van bent. Ekkor már nem enyhültek a fájások, de a szülésznő azt mondta, mégse jó, bár látja hogy vannak fájásaim, a gép nem jelzi. Vagy azért mert ezek még mindig csak jóslók, vagy azért mert simogatom a hasam közben, és ez teljesen más irányba viszi az egészet és nem keményedik a hasam fájáskor. Így hát gyorsan abbahagytam a simogatást, amit persze reflexszerűen csinál az ember. Aztán jött a doki, és azt mondta hogy három centire vagyok nyitva. Erre azt mondták, hogy na jó, akkor előkészítenek. Gyorsan közöltem, hogy mi apás szülést szeretnék, de azt mondták, hogy az apás szülőszobára (mert Veszprémben csak egy van) csak 5-6 centinél lehet átmenni.

Így hát visszamentem az osztályra a cuccomért, és gyorsan kiszóltam a páromnak, hogy most előkészítenek és a vajúdóba kell mennem, de lehet hogy lesz este 9-10 is, mire annyira kitágulok hogy ő is bejöhessen, szóval ha gondolja, menjen haza nyugodtan. Végül megegyeztünk, hogy még 7-ig marad, aztán utána hívjam, ha van valami.

Így aztán öt óra körül hátrasétáltam... a beöntés után mondta a szülésznő (akinek örökké hálás leszek), hogy ameddig csak bírom, tartsam bent, mert a meleg víz alhasi vérbőséget okoz, és ez erősítheti a fájásokat. Hát én szót fogadtam... amikor utólag mondtam neki hogy kb. 20 percig tartottam, nem akarta elhinni :) Mire a zuhanyozással is végeztem, már egy-két percenként jöttek a fájások. Akkor azt mondta a szülésznő, hogy lehet hogy burokrepesztés lesz, mert úgy látja, eléggé beindultak a dolgok. Na akkor gyorsan felhívtam a páromat, hogy ne menjen sehova, mert lehet hogy előbb is átmehetünk az apásba, mint gondoltam. Hat óra előtt valamivel feküdtem fel az ágyra, hogy a doki burkot repesszen... matatott egy darabig, majd megkérdezte hogy nem folyt e el a víz, mert nem tud repeszteni... hát mondom én nem vettem észre, de mint utóbb kiderült mégis ez történhetett, valószínűleg a beöntés után, észrevétlenül... Megvizsgált, és mindenki nagy meglepetésére már 5-6 centire voltam nyitva. Azt mondta a szülésznő, hogy ez nagyon jó, mert először szülőknél óránként kb. 1 cm az átlag...

Még fél órát kellett feküdnöm (előírás burokrepesztés után, bár nálam már nem volt miért repeszteni...), utána hívhattam a páromat, hogy jöjjön csengetni, és beengedik. Mire én 2-3 fájással megszakítva átsétáltam az apásba, ő is odaért, szexi zöld műtőscuccba öltöztetve :) Ekkor volt fél 7 körül...

Rögtön a labdát kértem, mert korábban mindenki csak dicsérte... hát én is csak ajánlani tudom! A párom először szembe ült velem, majd mögém, így a szünetekben rádőlve nagyon jól ki tudtam pihenni magam. Közben folyamatosan törölgetett egy hideg vizes gézlappal, ami nagyon jól esett. Persze folyamatosan biztatott közben, és hősiesen tűrte, ahogy szétszorítom a karját.. Egy idő után fel kellett feküdnöm az ágyra, hogy ismét megvizsgáljanak, mert már éreztem, hogy jönnek a tolófájások. Ekkor már kényelmesebb volt feküdni, úgyhogy így is maradtam. Nagyon jó volt, hogy mindenki leste a kívánságaimat, és igyekeztek mindent megtenni a kényelmemért. Mivel az apásban voltunk, nem zavart minket senki, nem jöttek-mentek más szülésznők az ágyam végénél, mint a közösben. Csak ez az egy szülésznő nézett ránk néha, de ő is hagyott minket kettesben vajúdni. Nagyon jó volt, hogy meghitten, kettesben lehettünk.

Végül (nem tudom, mikor lehetett) fel kellett állnom, hogy segítsen a gravitáció... kb. 5-6 tolófájást csináltunk így végig... ez olyankor volt jó, amikor tényleg jöttek a fájások, mert sokkal kevésbé éreztem fájdalmat, mint fekve, viszont a szünetekben meg fárasztó volt, mert bár belekapaszkodhattam a páromba, azért nem tudtam úgy elengedni magam, mint fekve. Egy utolsó állva-nyomás után ismét fel kellett feküdnöm, és akkor már elvették az útból az ágy legvégét, és felhúzták a lábaimat. A dokit csak ekkor hívták be. Nem emlékszem pontosan, de kb. 3-4 tolófájás után, 20 óra 15 perckor bújt ki Bogi! Az utolsó (bár nem volt kevésbé fájdalmas, mint a többi) volt a legkönnyebb, mert előtte szóltak, hogy már látják a fejét és hosszú haja van!! Na ez akkora erőt adott, hogy bármit kinyomtam volna..
Aztán hirtelen csak egy hatalmas megkönnyebbülést éreztem, majd a párom kiabálását, hogy kint van és látja a babánkat! Tényleg igaz, hogy onnantól az ember már nem érez semmi fájdalmat, és el is felejti azonnal. (Bár én két fájás közt is teljesen meg tudtam feledkezni az előző fájdalmáról, és csak a pihenésre koncentráltam) Rögtön a mellemre fektették Bogit, és az első érzésem az volt, hogy milyen nehéz. Súlya van... saját súlya... nem olyan, mint mikor a pocakomban volt. És hogy gyönyörű, és a miénk... és csak azért engedtem elvinni, mert tudtam, hogy a párom vele mehet, amíg rendbe teszik.

Ezután már csak a gátvarrás következett, de szerencsére a világon semmit nem éreztem belőle. Utána ismét teljesen magunkra hagytak, a párom a karjában hozta be a kislányunkat, és édes hármasban, félhomályban, szoptathattam Bogit, míg apuci gyönyörködött bennünk. Legalább fél órát lehettünk így együtt, hárman. Utána a párom hazament, Bogit elvitték aludni, én pedig egy órás pihenés után visszamehettem az osztályra.

Sokan még napokkal később se tudnak rendesen járni/ülni/feküdni, hát én már aznap este ha nem is futva, de simán sétálgattam ide-oda. Másnap pedig már minden gond nélkül ültem.

Így végül az ágyszomszédommal egy napon születtek a gyermekeink, még ha a nap két végén is...

A szülés a legtöbbeknek ott körülöttem negatív élmény volt, és úgy érezték, hogy egy jó ideig nem akarnak még szülni... én épp ellenkezőleg. A szülést bármikor végigcsinálnám, ilyen körülmények között legalábbis. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült az apás szülés, izgultam, hogy szabad legyen az a szoba. De szerencsénk volt, és biztos vagyok benne, hogy ez az egyik oka, hogy ennyire szép élmény lehet a szülésem. A párom nagyon sokat segített. Arról nem beszélve, hogy ez egy olyan közös élmény, ami semmihez se hasonlítható.

Aki csak eztán fog szülni, annak csak annyit tudok mondani, hogy az apás szülés akkor ilyen jó, ha mindketten egyformán akarjuk. A szülésznő minden tanácsára figyelni kell, és mindent úgy kell csinálni ahogy mondják, így a saját dolgunkat könnyítjük meg. A gátmetszés és a beöntés nem felesleges, és egyáltalán nem fájdalmas!! (A gátmetszés max. utána, de nekem szerencsém volt a dokival, mert nagyon szépen varrt.) Ezen kívül nem tudhatom, hogy milyen lett volna, ha nem iszom, de biztos hogy nem árthat a málnalevél tea se! Mindenkinek olyan szép szülést kívánok mint az enyém volt. Akkor amikor megszületett Bogi, valószínűleg túl fáradt voltam vagy túl sok minden történt egyszerre, és nem sírtam meghatódottságomban... de azóta, akárhányszor csak visszagondolok a szülésre, mindig elérzékenyülök :)
(A cikket beküldte: mazsi)



Papás szülésem története
Már váradósság alatt megbeszéltük, hogy én is ott akarok lenni, amikor a kis trónörökös előbújik. Páromnak nemhogy nem volt ellenvetése, de kifejezetten támogatta az ötletet. Egyikünk sem bánta meg... »

Terhesnaptár - 12 hetes terhesség
Az első trimeszter lassan végetér. Fellélegezhetünk: a harmada már mögöttünk, a magzatunk folyamatosan fejlődik, erősödik, készülődik a világrajövetelre. Aki megszenvedte az első heteket, megkönnyebbülhet. Nem kell már olyan gyakran pisilni szaladni és talán még a... »





Minden jog fenntartva © 2019, www.anyaleszek.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) anyaleszek.hu | WebMinute Kft.