Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ




Kategória: Szüléstörténetek

Ahogyan Anya lettem

Terveztük a babát, nagyon akartuk. 2011-ben már bármikor jöhetett volna, de nem jött. Vizsgálatok következtek, és a gyanú: endometriózis. Egyetlen megoldasként a laparoszkópiás műtét jött szóba, melyet 2012. június 7-én végre hajtottak.

A műtétnél több összenövést is talált az orvosom, petevezető, petefészkek, hashártyával, ahogy fogalmazott itt minden mindennel össze volt nőve, és nem csoda hogy így nem estem teherbe.
2012. októberében megtörtént a CSODA, november elején pozitívat teszteltem. :) Még most is érzem azt a jóleső forróságot, ami akkor, a két csíkot látva végigfutott rajtam.
A várandósságom nagyon pozitívan telt, leszámítva a végén jelentkező vizesedést, illetve a magas vérnyomást, semmi problémám nem volt, a 28.hétig dolgoztam.

2 héttel a kiírt időpont előtt, reggel enyhe vérzést, vagy inkább barnázást, tapasztaltam. Nem igazán vettem komolyan, bár itt már tudtam, hamarosan meglátom a Fiamat. Próbáltam aznap semmi fárasztót sem csinálni. Kis főzés, a kórházi bőrönd véglegesítése volt a programom, meg persze megnéztem a neten, hogy ez a bizonyos tágulási vérzés mit is jelent, mennyi lehet még a szülésig hátra. Mivel nem volt élénkpiros a vér, és ekkor még nem járt együtt görccsel, így nem aggódtam, az okosok szerint 24-48 óra is lehet még a szülés beindulásáig.

Délután 1 körül már határozottan fájt a derekam, rendszeresen, bár ekkor még nem mértem, de vissza-visszatért a fájdalom, akkor azt hittem jósló, mint az ezt megelőző 2 hétben minden nap. Délután 3 órakor zuhanyoztam, mert akkor már nagyon fájt, nem tudtam elterelni mással a figyelmemet, és bíztam benne, ha jósló, akkor ettől majd elmúlik. Tévedtem. :)

A zuhany után kezdtem mérni a fájások között eltelt időt. 5 perc volt, majd megint 5 és ismét másodperc pontosan 5 perc.
Este fél 8-ig otthon vajúdtam, az azóta is 5 perces, de egyre erősebb fájásokkal, majd bementünk a kórházba.

Ott jött a meglepetés. Az ügyeletes doki megvizsgált, idézem: "Ön mondjuk tollszárnynyira van nyitva." - tehát semennyire gondoltam csalódottan.
Egy órán belül megjelent a dokim, akit a kórház értesített, majd vizsgálat után (továbbra is alig voltam nyitva) közölte, hogy korán lett behívva.
Kérdezte mi legyen, repesszünk burkot, hogy gyorsítsunk a folyamaton, vagy menjen a maga ütemében minden. Kértem a burokreesztést, mert ekkor már 8 órája vajúdtam, és kezdtem igencsak fáradni az akkor már 4 perces fájásokkal.

A burokrepesztés nem sikerült, mert túlságosan fent volt a burok, és nem tudta megrepeszteni az orvos. Még viccesen mondta is, hogy a Fiam a természetesség híve úgy tűnik és majd ő eldönti, mikor szeretné leengedni a fürdővizét.

Így hagytak tovább vajúdni, és mondták hogy éjjel fél kettőkor jönnek ismét a szülésznővel burokrepesztésre.
Közben feltettek NST-re háromszor, ami roppant kellemetlen volt, ahogy az orvosom ujjal tágítós módszere is. Az NST görbe csak úgy ugrált szabályosan 3 percenként, meg is dicsért a szülésznő, hogy ezek a jó fájások, csak így tovább, itt hajnalra baba lesz.

A Fiam döntött, 1 óra 27 perckor elfolyt a magzatvíz. :) Innen már tényleg összefolyt minden előttem, jöttek a 2 perces, majd összefüggő fájások.
Beküldtek a kádba, hogy próbáljak lazítani, mécsest gyújtottak és bekapcsoltak valami afrikai törzsi népzenét.
Fél 4-kor újabb vizsgálat, szűk 1 ujjnyi tágulás...
Az orvosom az oxitocin infúzió mellett döntött, ami 4 órától fél hétig csöpögött, sétálni nem tudtam tőle, csak szorongattam az infúziós állványt.
A férjem mesélte, hogy ekkor már olyan voltam, mint aki nem is ott van, néha kérdezett, hogy mit tud segíteni, de nem válaszoltam (nem is emlékszem rá), próbálta masszírozni a derekamat, de eltoltam a kezét.

Fél 7-kor újabb vizsgálat, nagyon szűk 2 ujjnyi tágulás, de inkább bő 1 ujjnyinak mondaná jó szívvel.
Azt hiszem ez volt az a pont, ahol feladtam, és ezért örökre hibásnak érzem magam!
Az orvos tekintettel az ekkor már 16 óra vajúdásra, és az oxitocin ellenére is csak bő 1 ujjnyi tágulásra, császárt javasolt, azt mondta csak ezt az egy alternatívát tudja elképzelni, hogy ép bőrrel kerüljünk ki a helyzetből.
Én beleegyeztem, sajnos, hiszen azóta sem hevertem ki.

Végül reggel 7:01-kor megszületett a Fiam. Lila volt, majdnem kék és nagyon hangos.
9/10-es Apgar-ral, 3100 grammal és 53 centivel látta meg a napvilágot. Gyönyörűnek találtam, beleszerettem azonnal!

6 hónaposan kiderült, enyhe oxigénhiány érte születésekor, ezért csúszott a mozgásfejlődésében több hónapot, túl feszes izomtónusa van. Másik fájó pont, hogy nekem erről a kórházban semmit sem szóltak.

A császár okozta lelki sérelmeket máig nem hevertem ki. Heti szinten többször álmodom a fájdalommal, azzal hogy vergődöm az ágyon, majd leizzadva úgy ébredek, hogy görcsösen szorítom a lábaimat. Nem tudtam feldolgozni, hogy a sok szenvedés hiába volt, hiszen végül császár lett, és NEM TUDTAM megszülni a Fiamat, nem voltam rá képes, holott ez egy Nő feladata. Csalódtam magamban és az orvosomban is, ha látta, hogy nem tágulok miért hagyott... már éjjel is csóválta a fejét, hogy lassan haladunk...
Sok-sok érzés kavarog bennem... úgy érzem, nem szeretnék szülni többet, SOHA, de ha ezt ki merem mondani, szinte megköveznek, hogy lehetek ilyen önző, hogy hagynám a Fiamat egykeként felnőni...
Nem tudom, hogyan alakul...
De jól esett kiírni magamból, hátha köztetek akad valaki, aki megért, vagy tanul a hibámból, esetleg tud segíteni abban, hogy feldolgozzam a szülésemet.
(A cikket beküldte: Zelka31)



Babatervezési dilemma. Dilemma! De miért?
" ...a dilemma lényege pontosan az, hogy érveket, információkat hoz fel a meglévő lehetőségekkel, esélyekkel szemben is. Választani kell, de gyakran úgy, hogy nem elégségesek, vagy éppen ellentmondóak az információk." »
Lombik tapasztalat azoknak, akik még nem mernek belevágni
Remélem segítségére lehetek az elindulásban olyan gyermekre vágyó leendő Anyukáknak, akik eddig valamilyen okból még nem mertek nekivágni egy lombikbébi programnak... Történetemben elmesélem, hogy miként jutottam el a lombikig és hogyan sikerült, hogy most iker... »




Minden jog fenntartva © 2022, www.anyaleszek.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) anyaleszek.hu | WebMinute Kft.