|
|
Kategória: Szüléstörténetek A szülés folyamata, se több, se kevesebbBevezető: előre elnézést kérek mindenkitől. :)Mert: sosem tartottam a szülést csodálatos dolognak, sosem tudtam meghatódni tőle, nem tartom nagy teljesítménynek, stb. Sőt, életem legundorítóbb eseménye volt, pozitív végkifejlettel, az egészséges fiammal. Ennyi, nem több. :) Vizsgálat, tényleg elfolyt a magzatvíz, méhszáj zárt, vérnyomás magas, láz van, költözzek be a vajúdóba. NST, antibiotikum, manuális méhszájtágítás, NST továbbra is. Gyenge görcsök, méhszájérlelő zselé, eredménytelen. Újabb antibiotikum, megbeszélték, hogy 6 óránként belövik. :) Kiengedtek rövid időre sétálni, utána UH és NST. Este egy újabb kézi tágítás végeztével ismét kimehettem sétálni, most már erős összehúzódásokkal, fogyó türelemmel. :) Pont aznap este rendelt a magándokim (szüléshez nem lehet felfogadni), "véletlenül" összefutottam vele a gyalogtúrám során, ő pedig megnyugtatott, hogy holnap vagy így vagy úgy, de kikapjuk onnan azt a gyereket. Kaptam vacsit (fél szelet kenyér májkrémmel). Az éjszaka NST-kel, antibiotikumokkal és vizsgálatokkal telt, a vérnyomásom rendeződött, lázam magasabb lett, görcsök erősek, de rendszertelenek. Hajnali 4-kor éreztem azt, hogy most már eléggé fáradt vagyok, akár aludni is tudnék. 4.30-kor jött egy szülésznő, hogy "hopp, irány beöntésért",jó, akkor nem alszom. :) Megvolt a beöntés, utána zuhanyozás, költözzek át a szülőszobára. NST, innentől kezdve a szülés végéig rajtam volt. És bekötötték az oxitocint is, balról az infúziós állványhoz, jobbról az NST géphez voltam kikötve. :) Telt-múlt az idő, mígnem 7.30-kor megérkezett a dokim, megvizsgált, méhszáj zárt, stb, és közölte, hogy ebből 14.00-kor lesz gyerek. Első gondolatom az volt, hogy szegény biztosan nem épelméjű, mi a fenét csináljak én itt 2-ig?! :D Jó, oxitocin megemelve, innentől (7.30) voltak már nagyon intenzív (a gép szerint is), 1-2 perces fájásaim, viszont még mindig rendezetlenül zajlottak, általában rövidek voltak. Kaptam egy labdát. Ez jó volt, nem is unatkoztam annyira, mondjuk eléggé korlátozva voltam az infúzió meg az NST miatt. 9.30-kor doki, méhszáj 3 cm-re nyitva, oxitocin emelve. Diagnózis: primer fájásgyengeség. Innentől fájások továbbra is 1-2 percesek, továbbra is rövidek, viszont erősebbek, már se mozogni, se beszélni, se levegőt venni nem tudtam közben. :) 10-kor minden fájásnál leesett a gyerek szívhangja, dokit megkeresni, újabb diagnózis: fájásszinkron. Oxitocin emelve, álljak fel, hogy lejjebb kerüljön a gyerek feje. 11-kor doki jön, vizsgál, 8 cm-re nyitva, szívjak oxigént, mert kell a gyereknek, álljak továbbra is. Ágy gyorsan összerak, délben doki jön, méhszáj sehol, lehet nyomni, gátmetszést megcsinálta. Nyomom, nyomom, semmi, álljak fel, úgy folytassam, újabb diagnózis: meconiumos magzatvíz. 13.30-kor megdagadt az egyik lábam és szédülni is kezdtem, úgyhogy fekvés, nyomni tovább, bejött a főorvos is, az én dokim tartotta a hátamat, 2 szülésznő oldalról fogott :), 6 pedig várt. :) Közben valamelyik doki (már nem emlékszem, ki) közölte, hogy beszorult a bébi feje, ott vannak a kezei is a feje mellett. :) A legvégén már akkor is kellett nyomnom, amikor éppen nem volt fájás, életemben nem vettem még ekkora levegőket. :) És 14.02-kor végre megszületett Gábor, a fejét fogva, teljesen egészségesen (ami szinte csoda). Utána 50 perces rekonstrukció, közben kéjgáz szívás. :) Szégyellem, de szinte el is felejtettem a gyereket, varrás végeztével leugrottam az ágyról, mentem a cuccaimért, amikor is szóltak, hogy még fekvés és itt van Gábor is, jelentkezik szopira. :) Ennyi. Tulajdonképpen jó élmény volt, a katarzis elmaradt, de a lényeg megvan. :) (A cikket beküldte: tűzijáték!)
|