Kategória: A termékenységről

A jódhiány is okozhat időszakos meddőséget

A családunkban anyai és apai ágon is többször előfordult pajzsmirigybetegség, sajnos ezt a problémát én is örököltem. A rosszban a jó, hogy az én esetemben nem olyan súlyos. Gyorsan, még a probléma kialakulásának kezdetén észrevettem és kezeltem a betegséget.

A betegség kezdetekor általános gyengeséget éreztem, indokolatlanul felszedtem 4-5 kilót, a körmeim és a hajam nagyon elgyengültek. Elmentem hát egy vérképet készíttetni, ahol kiderült, hogy kis pajzsmirigy-alulműködésem volt. A háziorvosom javaslatára elkezdtem szedni jódot.
Akkoriban már férjnél voltam, és terveztük a gyerekvállalást is, de csak nem jött össze. A probléma kiderülte után, na és egy kínos felmondást követően (munka), elmentünk egy hosszú hétvégére, Hajdúszoboszlóra, ahol 3 napig áztattam magam a jódos vízben.

Egy hónappal később, láthatóan és érezhetően javult a közérzetem, leadtam a felszedett kilókat, amiket a következő 9 hónapban megtöbbszöröztem, mert kiderült, kisbabát várok.

Jódot szedtem a várandóság ideje alatt is, mert nekem is, és a kisbabának is fokozott szükségünk volt rá. A gyerekek szellemi- és idegrendszeri fejlődéséhez ugyanis nélkülözhetetlen a jód fogyasztása.

A dupla csavar a „betegségem” történetében, hogy két évvel később újból elmentünk Hajdúszoboszlóra hétvégézni, és 3 héttel később ismét két csík volt a terhes teszten. Megfogant Máté kisfiam is.

Egyszóval, egy egyszerű hiánybetegség sok problémát okozhat. Pótlásával viszont a legnagyobb boldogságot is megkaphatjuk (fiaim).

Azt azért megsúgtam kedves férjemnek, hogy legközelebb nem Hajdúszoboszlóra megyünk pihenni.


TIPP: A magyarországi Sóshartyánban hozzák felszínre azt a jódos vizet, amit Jódaqua néven forgalmaznak. Ebből a vízből napi egy kk mennyiség elegendő a jód pótlására. Magyar termék, nagyon olcsó, hónapokig elég, nincs mellékhatása.
(A cikket beküldte: Kiradahatir)



Egy hely, ahol segítenek a gyermeket akaró pároknak
Hallottatok már az Országos Gyermekegészségügyi Intézetről? Ha igen, ez a cikk nem lesz érdekes számotokra. Én azonban azt tapasztaltam, hogy sokan nem ismerik ezt az intézetet, hozzám hasonlóan nem is hallottak róla. Holott 2003. óta létezik ez az állami... »

Szülés régen és ma
Nagy változáson ment keresztül a bábamesterség. A régi korok rosszhírű bábáit mára már egy felkészült, felelősségtudó egészségügyi személyzet váltotta fel. A szülés ne egy rossz élmény legyen, hanem egy új család kialakulásának boldog pillanata. »




Minden jog fenntartva © 2024, www.anyaleszek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) anyaleszek.hu | WebMinute Kft.