|
|
Kategória: Szüléstörténetek Petike születésePetike 2009.11.11-ére volt kiírva, de nem igazán akart kibújni, így egy kis orvosi segítség kellett neki. 11-én mentem a kórházba magzatvíz vizsgálatra és akkor már azt mondták, hogy maradjak is bent. Így befeküdtem a kórházba és vártam, hogy Petike minél előbb kibújjon, mert sose szerettem a kórházakat és rossz volt külön aludni a páromtól, de Petike semmi áron nem akart előjönni.Minden rendben volt, másnap bemutatáson az orvos azt mondta, hogy holnap reggel megyek a szülőszobára és burokrepesztés lesz, szükség szerint pedig infúzió. 18-án reggel 6 óra 30 perc körül átvittek a szülőszobára, előkészítettek utána pedig 7 óra 30 perc körül feltettek az NST-re és vártam az ügyeletes orvost, mert nem volt fogadott. Néha felém nézett a szülésznő tanuló vagy a szülésznő, de különösebben nem foglalkoztak velem. Szerencsére velem volt a párom, így elviselhetőbb volt minden. 9 óra felé megérkezett az orvos és megrepesztette a burkot, aztán bekötötték nagy nehezen az infúziót. Az első ér amibe próbálták az összekunkorodott, így abba nem lehetett aztán meg levegős volt a cső, ezért csipogott a gép, de kb. fél óra alatt sikerült bekötni és utána már csak a fájásokra kellett várni. Hamarosan (olyan 30-40 perc után) jöttek is szép lassan a fájások. A szülésznők most is csak néha jöttek érdeklődni. Kezdtek erősödni a fájások és én tudatlanul úgy kapkodtam a levegőt ahogy csak tudtam. Belezsibbadt a kezem is meg a lábam is mire a szülésznő arra járt és elmondta, hogy ne kapkodjam a levegőt, mert ez lesz. Már 2 percenként jöttek a fájások és ekkor azt mondta a szülésznő, hogy szóljak, ha székelési ingerem van. Közölte azt is, hogy már nincs sok hátra, mert alapból kétujjnyira ki voltam tágulva. Jött a székelési inger először csak kicsi aztán az is egyre erősödött és senki nem jött arra, ezért elküldte a párom, hogy szóljon valakinek, mert már nagyon nem bírtam. Jött a szülésznő és közölte, hogy az apuka nem járkálhat a szülőszobán, majd jöttek volna ők maguktól. Megnézték, hogy eltűnt-e a méhszáj teljesen és szóltak az orvosnak, hogy jöjjön, mert már a tolófájásoknál járok. Az orvos gyorsan oda is ért és mondták, hogy ha jön a fájás vegyek egy nagy levegőt, csukjam be a szemem és nyomjak ahogy csak tudok. Így is tettem és közben azért figyeltem, hogy mit csinálnak velem. Láttam azt is, mikor az orvos készült a gátmetszésre, de semmit nem éreztem és aztán egy kis segítséggel (az orvos megnyomta a hasam, úgy is éreztem, ha nem segített volna, akkor nem tudom megszülni) 12 óra 45 perckor meglett a kisfiam, aki nem is olyan kicsi. Ahhoz képest amilyen alkatom van, keveset is híztam (összesen 8 kg-ot) és a hasam se volt nagy, egy 3950 grammos, 58 cm-es babát simán a világra hoztam. Sokszor éreztem úgy, hogy nem bírom elviselni a fájásokat, de olyankor arra gondoltam, hogy nem sok van hátra és a kezembe lehet a fiam és sikerült végig csinálnom. Persze azért sokat segített, hogy ott volt a párom is, mert ha ő nincs ott lehet, hogy sírtam is volna és úgy rosszabb lett volna, de így csak az ő kezét törtem néha majdnem el, ahogy ő elmondta utána. Nagyon féltem a szüléstől és tényleg nagyon fáj, de ahogy azt sokan már tudják, amint meglátják a babát elfelejtik az összes fájdalmat. Sajnos abban a kórházban, ahol én szültem nem adták egyből oda nekem a babámat, hanem előtte rendbe rakták, így csak megmutatták és olyan fél óra múlva hozták oda nekem, de annyira még soha nem örültem mint akkor, amikor megfoghattam a fiamat! (A cikket beküldte: Noncsy91)
|