Szüléstörténetek

Kislányomból angyalka lett, majd váratlanul jött a fiacskám
22. héten szülés. Rá egy évre császármetszés után egy hét rémálom. Minden rendben, aztán besárgult, kiszáradt, összeestek a vénái. Remélem, ebből sokan tudnak erőt meríteni. Kicsit hosszú lett. Rögös úton kellett haladnom, de megérte minden. Soha, de soha nem... »

A legnagyobb csoda és karácsonyi ajándék életünkben
Életünk legnagyobb csodája Babónak a világrajövetele, akit nagyon-nagyon vártunk és amióta megszületett, azóta teljes vele az életünk. Köszönöm az életnek és a sorsomnak, hogy lehetőségem volt megélni ezt a csodát és mindennap átélhetem, karomban tarthatom. »


Balázs születéstörténete
Egy hosszúra nyúlt, de nagyon begyorsult szülés története. "A gyermekmosoly olyasmi, mint a tetoválás: örökre szóló műremek." Kinek mi dolga? - Szerintem a gyermeké az, hogy szülessen, a Napé, hogy megsimogassa, s a Holdé, hogy álomba ringassa. »

Szerelem gyümölcse
Lilien Réka kis története. Ahogy kezdődött a teherbeesés, majd következett a 9 hónap, ami gyorsan elrepült számomra, majd a szülés. És most itt vagyunk, hogy repülnek a napok, hetek, a hónapok. Minden perc boldogság nekünk a lányunk mellett. »

Tragédia után Édenkert
A poklok megjárása után egy csodában részesültem, megszületett idén a kislányom. Ahhoz, hogy az olvasó, aki ezt a cikket elolvassa, megértse a történetemet és azt, hogy mit miért tettem pár dolgot le kell, hogy írjak. Így az elején kezdem, de ez pár évre visszahúzódik. »

Második gyermekünk érkezése!
Nem tervezett gyermek a mi kis Szőke hercegünk! Épp új életet kezdtünk külföldön (2010 januárja). Rá két hétre kiderült, hogy állapotos vagyok. Nem volt kérdés, hogy megtartsuk-e a babát. Bár voltak fennakadások a születésével kapcsolatban, meg hogy is zajlik le... »

Szülés közben meghalt a kisbabám...
15 évig próbáltam teherbe esni, sajnos nem sikerült. Méhnyakrákom volt. 2 műtét után meggyógyultam. De a baba még mindig nem jött. 2 év után végre sikerült, életem legboldogabb időszaka volt. Azóta minden megváltozott. Szülés közben meghalt a Kislányom.:( "Ne... »

Támasz
Közelről ismertem az oxitocin erejét, a hosszú vajúdást, az "ujjnyi" eredményeket egészen a nullától indulva, az euforikus fájdalmat és a keserves, de reményteli várakozást, ami egy elhúzódó szülés gyötrelmes velejárója, most mégis új oldalról láttam mindent -... »

Nehéz kezdet
Nem pont így álmodtam meg a szülést és az azt követő napokat, de sajnos ezen már nem lehet változtatni, és a lényeg, hogy most már mindketten jól vagyunk, bár még vannak utóhatásai a történteknek, előbb-utóbb azok is elmúlnak. »

A várakozás és az első év Anyaként
Alig hiszem el, hogy eltelt 1 év, mióta megszületett a kislányom. Pedig még mindig olyan intenzíven élnek bennem az emlékek a várakozás időszakáról is. Annyi mindent lehetne írni, hogy könyv lehetne belőle. Próbálom összefoglalni. »

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 ... végére


Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a anyaleszek.hu weboldalra felkerült friss cikkekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss cikkeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.anyaleszek.hu/rss



Minden jog fenntartva © 2012, www.anyaleszek.hu | Médiaajánlat | Jogi nyilatkozat | Kapcsolat: info (kukac) anyaleszek.hu