|
|
Kategória: Gyermekágy Szülés utáni és közbeni élményekAz én történetem sajnos nem kezdődik jól, de jó véget ért. Szerencsére vannak még normális orvosok, akik tényleg a beteggel foglalkoznak. Remélem mással nem történnek ilyen események és pozitív élményeket szereznek.A szülésznő aranyos volt, a doktornő nő nem. Említésre sem méltó a viselkedése. Ő közölte, hogy elég volt, megyünk a műtőbe, mert ő nem ér rá. Egész műtét alatt arról beszélt, ő hova megy. Meg hogy valaki eltörte kint épp a lábát a folyosón, hogy szegény pont ő is szabira menne stb... Lehet azt hitték, nem hallottam. Azt írták a zárómba, hogy mozgó koponya miatt volt indokolt a szülés. A szülésznő nem akarta a császárt, mert már a pici haja is majdhogynem látszott, még meg is kérdezte, hogy megmondja-e a haja színét, de a doktornő nagyon sietett. Mondta, húzzam föl a lábam, de pont jött a fájás, így nem tudtam, aztán rám kiabált: - „Mi van, nem hallja!?” Így én is császáros voltam és nem tudtam felállni se az ágyból. Megkértem az egyik nővérkét, hogy oda adná-e babát, azt mondta nem, hogy képzelem!? Szégyellhetném magam, mert nem tudom ellátni. Szegényt nagy nehezen felvettem, megetettem, elláttam. Közölték harmadik nap, hogy mehetek haza. Látták, hogy fáj, szenvedek, de ők azt mondták, ez azért van, mert elvagyok kényeztetve. A babát én se adtam le egyszer sem, vittem magammal mindenhova. Pedig a csecsemősök aranyosak voltak, főleg az egyik idősebb hölgy. Ő mutatta meg, hogy kell pelenkázni, szoptatni. Aztán hazaengedtek valóban a 3. napon. Akkor cserélték le gyorsan csak a kötésemet először. Mikor megszültem, tusfürdővel mosdattak meg, még a sebet is megmosatták velem. Még csodálkoztam is, hogy a sebet is meg kell mosni, hiszen ahhoz úgy hallottam, nem érhet víz. Szóval hazaengedtek 3. nap. Otthon se tudtam mozogni, azt hittem, ez természetes. Másnapra belázasodtam, 40 fokos volt. Párom visszavitt, kiderült el van fertőződve a sebem. Először mondták, coli ilyesmi, de nem. Már bűzös váladék folyt ki a sebből. Megvárattak majd egy órát, mire az egyik doktor mondta, hogy menjek a kezelőbe. Na mikor meglátta, mondta, hogy keres egy szobát. Rögtön jött három sebész, felnyitották a sebem érzéstelenítés nélkül. Senkinek nem kívánom az az érzést. Ha egy órával később megyek, már nem itt lennék. Két hétig kezeltek, tisztogatták, újra összevarrtak, végre hazamehettem. Két hetet kellett a babám nélkül töltenem, mert ő már otthon volt az apukájával. Nagy szerencsém volt, hogy van egy jó anyám és egy jó anyósom, ők vigyáztak, segítettek a páromnak. Ezek a emberek, akik ott voltak a szülésnél, a doktornő is, mikor én visszakerültem, mind szabin voltak addigra és a két hét alatt egyikkel sem találkoztam. Mai napig csak a nevét tudom annak, aki császározott, nem láttam az orvost azóta sem, csak akkor amikor rám kiabált és ennyi. Mikor kérdezték, ki műtött mondtam és annyit mondtak ja... Amikor újra műtöttek az aneszteziológus felismert, nagyon aranyos volt, sajnálta ami történt. Kérdeztem, mi történhetett, azt mondta ne feszegessük, így jobb lesz mindenkinek. A nővérke aki beszólt, amit az elején írtam, hogy elvagyok kényeztetve, rám nézett és elkerült inkább. Nem merte onnantól ezt mondani. Jött, adta szorgalmasan az infúzióba az augmentint és beadta a véralvadásgátlót, de hozzá se szóltam, meg ő se inkább, mert látta, hogy mit gondolok szerintem. Itt már a nőgyógyászati részlegen voltam és voltak normális nővérek. Egy nagyon rendes orvosnak köszönhetem, hogy itt vagyok, ő hozott helyre. Mindig hálás leszek neki. Így végre a babámmal lehetek, aki immár 7 hónapos. Ez az én történetem. Az, hogy indokolt volt-e valóban a császár és mitől fertőződött el a seb, nagy kérdés marad örökre. Mi nem kezdeményeztünk pert senki ellen, bár sokan mondták, lett volna esélyünk. De akkor, abban a helyzetben az volt a legfontosabb, hogy gyógyuljak meg és végre itthon lehessek a kislányommal. (A cikket beküldte: syssi841)
|