Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ




Kategória: Szüléstörténetek

Tragédia után Édenkert

A poklok megjárása után egy csodában részesültem, megszületett idén a kislányom.
Ahhoz, hogy az olvasó, aki ezt a cikket elolvassa, megértse a történetemet és azt, hogy mit miért tettem pár dolgot le kell, hogy írjak. Így az elején kezdem, de ez pár évre visszahúzódik.


A végzettségemből kifolyólag az évek alatt sikerült pár orvost megismernem minden szakterületről, akár sebészetről, neurológiáról, belgyógyászatról, traumatológiáról, szülészet-nőgyógyászatról, akár a gyermekgyógyászat köréből itt Miskolcon is, és más városokból is.

A főiskola elvégzése után összeházasodtunk a párommal, majd én félév munkanélküli után 2008 januárjában elkezdtem dolgozni. Tervezgettük közben az életünket, azt, hogy mikor jöhet a baba. Sajna ilyen-olyan okból korán elkezdtem nőgyógyászhoz járni. Ismertem két ilyen dokit. Az egyiket anyukám ajánlotta, ő is hozzájárt, párszor találkoztam is vele, a másik szakközépiskolában tanított. Végül amellett döntöttem, akit az anyukám ajánlott, ő vele mindig nagyon rendes és odafigyelő volt. A tanulmányaim alatt kicsit jobban megismertem. 2008 októberében egyre gyakrabban lettem rosszul. Reggelente hányingerem volt, fájt a hasam néha elvesztettem az egyensúly érzetemet is, sokszor elestem, égett a gyomrom. Nem mentem orvoshoz, mert féltem a diagnózisától. Majd amikor már komolyabbá vált, a munkahelyemről hazaküldtek, itthonról a háziorvos beküldött a kórházba UH-ra, mert attól tartott extrauterin terhességről van szó.

Aznap délután kiderült 5 és fél hetes terhes vagyok, rendes méhen belüli terhességről van szó. Azonnal táppénzes állományba vettek. Felkerestem a nőgyógyászomat is, benne bíztam, ismertem évek óta. Megvizsgált, mindent rendben talált. Hazaküldött egy következő időponttal. Velem és párommal madarat lehetett fogatni, annyira boldogok voltunk, hogy elsőre összejött a baba. Majd a 9. héttől kezdődtek a rémálmok.

Azon a reggelen arra ébredtem, hogy nagyon kell pisilnem. Ekkor vettem észre, hogy vérzek. Nagyon megijedtünk, azonnal hívtam az orvosomat, ő közölte velem, hogy nincs a városban, de menjek be UH-ra és majd az ott lévő orvos megmondja, mi legyen. Azonnal összepakoltam a cuccomat és mentünk is be a kórházba, ahol megcsinálták először az UH-t, amin persze nem találták meg, honnan is jön a vér. Annyit láttak, hogy a magzat él. Átküldtek a vizsgálóba, ahol sikerült kifognom egy nagyon durva dokit. Annyira durván vizsgált, hogy már sírtam a fájdalomtól. Ordított velem, majd azt mondta „jobb most elvetélni, mint majd 25 hetesen”. Flegmán odaszólt az asszisztensének, hogy intézze a papírjaimat, mert felvesz az osztályra. Több órába telt mire végre kaptam egy ágyat. Négy napot voltam bent, semmiféle ellátást nem kaptam, csak feküdnöm kellett, orvost meg csak viziten láttam. Azt hittem ezzel az egy alkalommal a vérzés megszűnik. Hazaengedtek négy nap után, akkor sem a kezelő orvosom.

Eltelt 4 hét. Újra bevéreztem. Ismét UH, ismét vizsgálat. Persze most sem tudták megmondani honnan vérzek. Ellátást most sem kaptam. Így ment ez a 22. hétig. Azon a héten, csütörtökön hívtam az orvosomat, hogy nagyon nem érzem jól magam, fáj a hasam, görcsölök. Behívott UH-ra.
A vizsgálat kimutatta, hogy kevés a magzatvizem. Ennek ellenére hazaengedett azzal, hogy kedden délelőtt menjek genetikai ultrahangra.
Szombaton reggel elment a magzatvizem, hívtuk a mentőt, mire beértem a kórházba megszületett a fiam halva, megfulladt. A placenta nem akart leválni, ezért művi befejezés kellett, másfél óra volt. Három nap után hazajöhettem. Ez volt 2009 februárjában.

Először 6 hét után kellett mennem kontrollra a magánrendelőjébe. Azt mondta, nyitva van a méhszájam, de ez még ilyenkor így van. Innentől kezdve kéthetente hívott a magánrendelőbe kontrollra. Ez kéthetente 10.000 forintomba került. Amikor megkérdeztem mire kell figyelnem, mire vigyázzak, azt mondta semmire, bármit csinálhatok. Augusztusban is visszahívott, s azt mondta, hogy most már ezt meg kell műteni, össze kell varrni a méhszájamat. Nem egyeztem bele. Utánanéztem interneten is, orvos kollégákat is megkérdeztem erről, mindenki azt mondta felesleges. Szeptemberben is mennem kellett, ő maga írt be saját kezével. Meg is jelentünk a férjemmel. Azzal fogadott, hogy ha nincs panaszom, minek mentem. Majd ímmel-ámmal megvizsgált. Közölte a végén, hogy nincs mese, műtét lesz. Erre én mondtam neki, hogy ezt én negálom, azt is elmondtam neki, hogy miért. Majd távoztunk a rendelőből.
Másnap felhívtam egy nőgyógyász ismerősömet Debrecenben a klinikán, hogy itt Miskolcon ezt mondták, szeretném az ő véleményét is kikérni. Másnap már fogadott is. Megvizsgált, elmagyarázta mi a helyzet, ha gondolom és engedem, akkor egy egyetemi docens is megvizsgálna.
A vizsgálat végével mindketten arra jutottak, hogy semmiféleképpen nem kell nekem ez a műtét, mert amit itt írtak Miskolcon a papírjaimra, annak a fele sem igaz, ráadásul azt mondták, hogy az esetemben egyértelműen az orvos hibázott, hogy kevés magzatvízzel hazaengedett, s abban is, hogy egy alkalommal sem látott el gyógyszerekkel. Itt a műtétet illetően megnyugodtam, hogy nincs rá szükségem. Azzal a tanáccsal láttak el, hogy nem emelhetek, és szépen teljesen össze fog záródni.

Úgy döntöttem, hogy ehhez az orvoshoz többet nem megyek vissza, csak még azt nem tudtam, hogy kihez menjek ezután.

2009 áprilisában visszamentem dolgozni. Nem törődtem a problémámmal. Már szeptemberben azon voltunk, hogy jöjjön a baba. El voltam keseredve, hogy nem sikerül. Majd 2010 novemberében már nem jött meg. Sejtettem miért, de nem éltem bele magam. Azon járt az agyam, kit keressek ez ügyben. Úgy voltam vele, hogy Debrecen nagyon messze van, s ha olyan problémás leszek, mint az előzővel, akkor nem érek oda időben.
Majd Mikulás napján csináltam egy tesztet, és nem hittem a szememnek, hogy két rózsaszín csíkot látok. A munkahelyemen már hétfőn közöltem azzal az orvossal, aki mellett voltam, hogy csak négy napot fogok dolgozni, mert utána kiveszem a szabadságomat, utána pedig táppénz lesz, mert jön a baba. Végül a klinika mellett döntöttem, s dr. Lukács Jánoshoz mentem. Ismerte a problémámat, s ő biztosított a felől, hogy bármikor hívhatom, akár éjszaka közepén, akár ünnepkor.

Karácsony után két nappal bevéreztem. Azonnal hívtam, mit tegyek. Azt mondta, hogy azonnal induljak el, ugyan nem tartózkodik Debrecenben, de mire én odaérek Miskolcról szakadó hóban, addigra ő is ott lesz a klinikán és várni fog rám. Így is történt. Megcsinálta az ultrahangot, babócával minden rendben volt. Megtalálta azt is, hogy honnan vérzek. Egy 5x4 mm-es haematoma volt picurkámnak pont a fejénél. Azonnal felkerültem az osztályra. Azt mondta, hogy legalább 4 nap mire felszívódik vagy kidurran. Ő ugyan szabin van, de be fog jönni, hogy megcsinálja a vizsgálatokat, hogy szilveszterre már hazajöhessek. Betartottam mindent, amit mondott, gyógyszerekkel és infúzióval látott el.
December 31-n kiderült, hogy a haematomám a háromszorosára nőtt és belülről kifelé nyílik a méhszájam. Egyértelműen nem engedett haza. Minden este bejött hozzám, éjjel sms-eket küldött, hogy jól vagyok-e, nem vagyok-e rosszabbul, stb. Január 4-én hazajöhettem, de szigorú fekvést javasolt és kaptam itthonra is gyógyszereket. Minden rendben is zajlott. Kéthetente visszajártam, mindig soron kívül fogadott, soron kívül minden vizsgálatom meglett jó eredménnyel, az utazást leszámítva mindig 2 óra alatt végeztem.

Időközben itthon is mindig tartottuk a kapcsolatot, kétnaponta hívtuk egymást, hogy jól vagyok-e, hol ő, hol én. Márciusban, szintén hosszúhétvégés ünnepen fel kellett hívnom, mert szünet nélkül hánytam, még a vizet is, s ment a hasam is. Vírusfertőzést kaptam.
Ismét csomagolás és újfent 5 nap a klinikán. Megint csak jött mindennap, vizsgálatokat kiírta, elmondta az eredményeket, megint egy zsák gyógyszerrel lettem elengedve. Majd jött a kritikus időpont, a 22. hét. A terv az volt, hogy 1 hónap bent fekvés a biztonság kedvéért. Viszont sikerült megbeszélnünk, hogy a bent fekvést hanyagoljuk, s hetente lejárok Debrecenbe a szigorú fekvés mellett. Nem is volt semmi probléma. Szépen zárt volt a méhszáj, babóka nőtt. Rendszeres labor vizsgálatok alkalmával egyszer magas vércukor szintet mértek, s azt a tanácsot kapjam, hogy mérjem itthon is és ha gond lenne vele, jelentkezzem. Így is történt. Méregettem, s az egyik mérés alkalmával 10,0 értéket kaptam. Azonnal telefon, másnap 24 órás vércukor vizsgálatra kellett mennem.
Újfent 3 nap a klinikán. Az orvosom mindennap bent volt, mindennap feljött hozzám, s ami nekem fura volt, hogy miután nekem mindent elmondott, elköszönéskor még a szobatársaimat is megkérdezte az állapotukról, hogy jól vannak-e. Diabetológiára irányított, ahol megkaptam, hogy milyen diétát kell alkalmaznom. Már hazafelé jöttem volna, amikor viziten az egyik adjunktus kitalálta, hogy túl nagy a pocakom, súlybecslést kell csinálni, mert valószínű, a magas cukortól károsodott a babám. Még egy napot rá kellett húznom. Megcsinálták a súlybecslést, kiderült egy héttel kisebb, mint ahogy a 36. hétnek kellene megfelelnie.

A dokim egész júliusban szabadságon volt. Kezdtem parázni, hogy a szülésemnél nem lesz ott. Megegyeztünk, hogy a 38. héten az egyik kollégája vesz fel az osztályra, be is mutatott neki, igaz vizsgálni nem vizsgálhatott meg. Közben hetente kellett járnom NST-re, ahová minden alkalommal a szabadságáról bejött értékelni az eredményt. Eljött a 38. hét és én beköltöztem a klinikára. Teltek a napok és egyre jobban izgultam, hogy kihúzzam, még visszajön a dokim szabiról.
Pedig feleslegesen izgultam, mert minden alkalommal biztosított róla, hogy ott lesz, akár honnan is kell jönnie, de nem engedi, hogy bárki hozzám nyúljon, csak ha nincs más megoldás, de akkor is azt velem is megbeszéli telefonon. Kétnaponta jött meglátogatni a kismamáit, s mindig bejött hozzám.

Eljött augusztus 2-a, reggel a szokásos vérnyomásmérés, súlymérés, ezt követően NST. Szokásosnál hosszabb ideig tartott a vizsgálatom, mert babócám végigszundikálta az egészet. Ekkor már a dokim dolgozott, vinnem kellett neki az eredményt genetikára, mert ott rendelt, nagyon nem tetszett neki. Hidegzuhanyként ért, mikor a kiértékelés után, azt mondta, hogy amnioscopia szükséges. Nagyon féltem tőle, hisz előttem ketten jöttek ki sírva, hogy nagyon fájt. Paráztam. Feleslegesen, mert semmit nem éreztem belőle.
Majd innentől felpörögtek a dolgok, azt mondta ugyanis, hogy estére 90%, hogy baba lesz, én meg csak pislogni tudtam. Semmi fájásom, sem magzatvízszivárgás, semmi tünetem nem volt, hogy pár órán belül szülni fogok. Felkészített minden eshetőségre, megbeszéltük, hogy az elején gázt kapok, majd ha már nem bírom, jöhet az EDA. Délután fél négykor kerültem fel a szülőszobára, egy óra előkészítés után jött egy óra NST fájásmérővel.
Semmi jele, hogy szülni fogok, csupán annyi volt, hogy negyed hétkor már több mint 4 ujjnyira nyitva volt a méhszáj, fél hét után már nem lehetett tovább halasztani, burkot kellett repeszteni. Innentől kezdve esélyem sem volt az EDA-ra, gázzal húztam végig azt a 15 percet. Beindult, 15 perc alatt kibújt babóca.

Kikerültem egy magánszobába, teljesen egyedül lehettem a babókámmal. Saját zuhanyzóm volt, hűtőm, mikróm, tévém volt, s senki sem zavart feleslegesen, a férjem is ott aludhatott velünk. Aznap éjjel félóránként jött az orvosom hozzám, mert szóltak neki, hogy a zuhanyoztatásnál összeestem, s nagyon érdekelte mi a helyzet velem. Mindennap jött, s a 9 hónap alatt egy olyan bizalmi kapcsolat alakult ki, ami páciens és orvosa között nagyon ritka.
Megtaláltam a világ legjobb orvosát. Nagyon hálás vagyok neki, nem csak a terhességemet kísérte végig nagyon alaposan, de lelkileg is nagyon sok támogatást kaptam tőle. A következő terhességemmel sem csinálnám másképp, ugyanígy döntenék. Ma már 4 hónaposak vagyunk, s egészséges a mi Lilink.
(A cikket beküldte: kosanem)



Érkezés II.
Íme a történetünk folytatása... »

Nyugaton divat az örökbefogadás
Nyugat-Európában, valamint az Egyesült Államokban egyre gyakrabban hallani arról, hogy a sztárok, a tehetősebb családok hátrányos helyzetű, akár súlyosan beteg gyerekeket is örökbe fogadnak. »




Minden jog fenntartva © 2021, www.anyaleszek.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) anyaleszek.hu | WebMinute Kft.