Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: Szex a fogantatásért

Lombik tapasztalat azoknak, akik még nem mernek belevágni

Remélem segítségére lehetek az elindulásban olyan gyermekre vágyó leendő Anyukáknak, akik eddig valamilyen okból még nem mertek nekivágni egy lombikbébi programnak...
Történetemben elmesélem, hogy miként jutottam el a lombikig és hogyan sikerült, hogy most iker kislányaimmal a pocakomban biztathatlak Titeket...
Nem eltitkolva a fájdalmakat, örömöket, és nem utolsó sorban a költségeket...


Történetem 2008-tól kezdeném, mert ekkor ismertem meg azt a férfit (aki immáron 3 éve a férjem) :) tehát akivel végre úgy éreztem lehet tervezni, házat, családot, gyermeket! 2010 májusában összeházasodtunk, abbahagytam a fogamzásgátló szedését és elkezdtünk próbálkozni a baba projekttel. Teltek a hónapok, de minden hiába, egy megérzés motoszkált a fejemben, hogy fiatalok vagyunk 24-27 évesek, nincsenek káros szenvedélyeink, akkor meg miért nem sikerül?
6 hónap sikertelenség után elmentem nőgyógyászhoz, várva a "megoldást".Természetesen azzal kezdte, hogy 1 év próbálkozás után kezdenek csak kivizsgálni, de ebbe nem nagyon nyugodtam bele és ragaszkodtam az ultrahanghoz. Nem hiába.... Ekkor szembesültünk az első problémával: úgynevezett egyszarvú méhem van, ami azt jelenti kisebb, kb. fele az átlagosnak és kissé balra helyezkedik el. Az orvos szerint semmi ok az aggodalomra, teherbe fogok esni, csak a baba kihordása lesz nehezebb.

Vegyes érzésekkel távoztam a rendelőből, bebizonyosodott, hogy van baj, mégsem éreztem magam győztesnek, inkább csak még több kérdés tolongott az agyamban, válaszokat kellett találnom...
1-2 hét folytonos agykattogás után eldöntöttem kérek egy másik orvostól is véleményt. Reményekkel telve ültem a váróteremben, majd ő, biztosan, tutira... Persze, gondoltam én... Meg sem vizsgált... Azt mondta, ha a kollégája ezt mondta, akkor így is van, mellé rémisztgetett még kicsit, sose felejtem el ezt a mondatot: "...minél később vetél majd el egy-egy babával, annál nagyobb esélye lesz a következőnek...a harmadik terhességet már valószínűleg sikerülni fog kihordani..." Na, ne mondjam hogy jöttem el a rendelőből...

Elmesélve történetemet ápolónő barátnőmnek, ajánlott egy orvost tőlünk majd' 100 km-re, aki talán segíthet tisztán látni. Fel is hívtam, kaptam is időpontot magánrendelésre. Már nem voltak elvárásaim... Nem úgy indultam neki, csak lesz ami lesz alapon...
Kedves orvos, szép rendelő. Megvizsgált. Ő is ugyanazt mondta, amit az első orvos. Bár hozzátette, így ultrahangon nem tud többet mondani, azonban javasolna egy laparoszkópos műtétet, 3 az 1 -ben: has és méh tükrözés és kontrasztanyagos méh vizsgálat. Ő csinálná, két napos bent fekvést igényel a kórházban, 30 ezerbe fog kerülni! Kifizettem a magánrendelés díját, és megbeszéltük hogy 2011. márc. 30.-án megműt.

Eljött a műtét napja. 2 órásra nyúlt a beavatkozás, majd az orvosom ébresztett. Közölte, hogy a méhem igencsak kicsike, de az ki fog tágulni, ha kell, viszont sajnos a jobb oldali petevezetőm hiányzik, a baloldali pedig el van záródva, nem ment át rajta a kontrasztanyag, megnyitni nem tudta. Valamint a jobb petefészkem teljesen a baloldali mögött helyezkedik el, nem a helyén a jobb oldalon.
A diagnózis: "Sajnálom, de Önnek csak lombikbébi programmal lehet gyermeke".

Mivel alapból nagyon pozitív ember vagyok, próbáltam úgy felfogni, hogy legalább valahogy lehet, az már nem is érdekelt, hogy nem természetes úton...
A zárójelentésemen immár ott szerepelt: " IVF-ET javasolt." Ugyanis enélkül szóba sem állnak senkivel a meddőségi központokban.

1-2 hónapot még próbálkoztunk, bár az esélytelenek nyugalmával, de aztán felvettem a telefont és időpontot kértem a szegedi Kaáli intézetbe.
Eddigre már sokat olvastam a dologról, rémisztgetett mindenki, hogy mennyibe fog majd kerülni, meg a rengeteg hormontól micsoda visszafordíthatatlan bajaim lesznek, de ez sem tudott eltántorítani!
A mai napig azt mondom, ne dőljetek be elsőre azoknak akik nem tapasztalatból, hanem hallomásból ijesztgetik a jó népet... mert biztos ti is ismeritek a "hogy a barátnőm ismerősének a húga, az bizony kiszőrösödött a rengeteg hormontól, amit beletömtek..." kezdetű rém sztorikat...
Ezek legtöbbször csak pletykák és előre nem is lehet megmondani, hogy hogyan reagál majd a szervezet, illetve hogy kinek mennyi hormont kell majd szúrnia.

Tehát az első konzultáció augusztus elején volt. Természetesen akkorra rengeteg papírt be kellett szerezni, vittünk is mindent, ahogy illik. Semmi extra, egy kis beszélgetés a főnővérrel, majd a doktornő megvizsgált hüvelyi ultrahanggal, aztán mentünk az ő szobájába megbeszélésre.
Az én esetemben 2 hónap fogamzásgátló szedését javasolta, aztán jöhetek ultrahangra ismét és ha minden jó, kezdhetünk is.
Na, ne mondjam ez a két hónap felért egy év várakozással, de csak eljött az a fránya időpont... :)
2011.10.21-én kezdhettem el szúrni az első szurit a suprefactot, majd 22-én jött mellé a Gonal-F is. Napi kettő injekciót kellett beadnom nagyjából egy időben, nálam ez az időpont általában reggel 8 óra volt, még munka előtt.
A két szuri közül az egyik szolgál arra, hogy a saját hormonjaink működését leállítsák, így tudják kedvükre szabályozni a menetét, a másik pedig az egy időben több tüsző megnövesztését biztosítja.

A Suprefactot 28-ig, a Gonal-Fet 26-ig kellett szúrnom. A szuri beadása a közhiedelemmel ellentétben egyáltalán nem fájdalmas. Azt gondolom, hogy agyban kell eldönteni és megbeszélni magunkkal, hogy miért is van erre szükség, mi a célunk ezzel és akkor menni fog. Viszont aki így sem érez magában elég erőt, az még mindig kérhet segítséget háziorvostól, a párjától, vagy attól akiben megbízik, ráadásul, aki helybéli, annak akár minden nap beadják az intézetben is a nővérek!

Október 30. volt a punkció, más néven petesejt leszívás napja. Ez egy kisebb altatásos műtét, de nem tart tovább 15 percnél. Reggel kell menni éhgyomorra, átöltözöl, bemész a műtőbe, kapsz egy kis altatót intravénásan és mire kinyitod a szemed egy őrző szobában fekszel, betakargatva, kedvesen ébresztget egy nővérke. Kb. 2 órát kell feküdni, majd pisilés próba, evés, ivás, és ha jól vagy, mehetsz is az orvosodhoz, hogy megbeszéljétek, mi történt és hogyan tovább.
Nekem összesen kettőt tudtak leszívni, mert a jobb oldali petefészkemhez nem fértek hozzá.
Ezután naponta érdeklődtem telefonon, hogy fejlődnek a sejtecskék. Szerencsére mindkettő szépen osztódott, a biológus nagyon bizakodott. Kiderült, hogy november 3. az Embrio Transfer időpontja és hogy mindkettőt visszakapom.
A transzfer délután volt, lehetett, sőt kellett is enni, inni. Nem altatnak, leginkább egy rákszűréshez hasonló beavatkozás, kb. 5-10 perces. Ezután is 1-2 óra fekvés, majd hatalmas várakozásokkal teli 14 nap!!!

Mindent meg akartam tenni, hogy velünk maradjanak a picik, ezért eljöttem szabadságra és a két hetet igazából végig feküdtem. Mint ilyenkor mindenki, kerestem magamon a jeleket, de semmi... Eljött a tesztelés napja, negatív... Telefonáltam az intézetbe, azt mondták teszteljek 2 nap múlva is, még semmi sem biztos, a gyógyszereket pedig abba ne hagyjam!!! Sajnos a következő teszt is negatív lett, ezért kisírtam magamnak egy beutalót a nőgyógyászati ambulancián egy HCG vérvételre. Levették a vért reggel, délutánra már volt is eredmény: 10,7. Telefonáltam, azt mondták ez még lehet jó, várjuk ki, mi lesz 2 nap múlva... Mondanom sem kell milyen izgalommal mentem ismét vérvételre, de sajnos 5,9-re csökkent, nem hogy nőtt volna...
Tudomásul kellett vennem, hogy sikertelen volt az első lombik kísérletünk!

És jöjjenek a piszkos anyagiak: a szurikra és a szükséges vitaminokra, gyógyszerekre 65 ezer Ft-ot költöttünk, ezek már a TB támogatott árak és beleszámoltam az első konzultáció díját is, ami 13 ezer Ft. Ehhez jött még nekünk a benzinköltség ez alkalmanként 180 km volt, és úgy 8 alkalom.
Nem mondom, hogy olcsó, de szerencsére nem egy összegben kell kifizetni mindent és még így is igen messze van a rémhír terjesztők 300 ezer Ft-os kitalációjától. Bár hozzáteszem, a gyógyszerköltség lehet ennél több és kevesebb is , attól függően, hogy kinek hogyan reagál a szervezete a hormonokra. Valamint az én esetemben a rövid protokollt alkalmazták, amikor is kevesebb ideig kapjuk a hormont, mint a hosszú protokollnál.

Szépen megsirattam a kicsikéimet, kibőgtem magam, elmentem egy vigasz vásárlásra, majd jött egy kis pihenés, tervezgetés, mit hogyan is kellene csinálni, na meg persze pénzgyűjtögető időszak. Ilyenkor egyébként is kell várni 3 ciklust, hogy újra próbálkozhass, hát kivártuk, kicsit többet is, majd 2012. májusában újra nekivágtunk...

Ilyenkor újra kell csináltatni minden vizsgálatot, mert csak fél évig érvényesek! Tapasztalatból megint számítottam egy kis fogamzásgátlóra, de legnagyobb meglepetésemre nem kellett, hanem május 25-én már kezdhettem is szúrni a szurikat!
Most Gonapeptylt és GonalF-et kaptam. Sajnos a tüszők túl sokan lettek, viszont nagyon kicsik voltak, ezért elhúzódott a kezelés, az előző 8 naphoz képest immár 14 napja szúrtam magam, minden hiába... Ráadásul felugrott az ösztradiol szintem is 2000 fölé... Próbáltam levinni, napi 4! liter folyadék, intenzív séta, de sajnos ami másnapra lement, az harmadnapra megduplázódott. Ezt a ciklust sajnos le kellett állítani! Ami ilyenkor az újabb sikertelenség mellett még a legfájóbb, hogy a megemelt hormonadag miatt a gyógyszerek még többe kerültek, mint az előzőnél. Viszont a pozitívum, hogy ezt a "kört" nem autóval, hanem vonattal intéztem, aminek így utólag nagyon örülök, mert sokkal többször kellett megjelenni a rossz értékek miatt, viszont a vonatjegy árát teljesen megtérítette az egészségbiztosító!
Az orvos azzal biztatott, hogy akit egyszer túlstimulál, annak utána biztos, hogy sikerül! Hát ezzel a mondattal búcsúztunk és megbeszéltük, hogy a következő hónapban folytatjuk.
Júniusban ismét ultrahang, de sajnos a peték egy része nem ürült ki a menstruációval, ezért meg kell várni a következő hónapot, hátha akkorra kitisztulnak.
Tehát megint egy hónap várakozás...

Sokat gondolkoztam, talán pihennem kellene kicsit, kezdett zavarni a sikertelenség, de mivel volt még egy csomó szabim, meg a nyári időszak volt a munkahelyemen a leglazább, ezért úgy döntöttünk, még egyszer idén megpróbáljuk, mert ősszel és télen már úgysem tudnék elmenni szabadságra...
Így júliusban újrakezdtünk mindent. A petefészek tiszta volt, nekivághattunk megint. Jöttek a szurik 24-től 31-ig szurkáltam a hasam, már már vetekedtem egy profival e téren :) Szerencsére szépen nőttek a tüszők, és augusztus 2-án meg is volt a punkció. Lett 6 érett tüsző, ebből 3 tovább osztódott, de időközben egyikük kissé lemaradt, ezért nem kellett választani, megvolt melyik kettőt kapom vissza.
6-án volt a transzfer, rengeteget kellett várni, nagyon sokan voltak, csúsztak is 12 óra helyett 3 körül kerültem sorra. Megvolt a beavatkozás, kis beszélgetés a doktornővel, néhány jó tanács, két hét múlva teszt, majd utamra engedett.
Azonban ez a várakozós időszak másként telt... Az intézetből nem haza, hanem egyenesen egy kis wellness szállóba mentünk, amit ezelőtt pár héttel foglaltunk le. 3 napot töltöttünk itt kettesben a férjemmel, kiszolgáltak minket, ő úszkált, én napoztam, pihentünk, élveztük az együttlétet... Csodás pár nap volt, semmi stressz, izgalom...
Mikor hazajöttünk akkor sem csak feküdtem, mivel csodás idő volt, esténként elmentünk a barátainkkal iszogatni (én limonádét), beszélgetni. Mind emellett sokat pihentem, sétáltam és pihenés közben mindig azt vizualizáltam, hogy most éppen hol tarthatnak a picik, éppen beágyazódnak, termelik a HCG-t és hasonló csacsiságok :)
A transzfer után 14 nappal kellett tesztelni, de én nem bírtam tovább, a 12. napon hajnal 3-kor csináltam egyet. Borzasztó halványan ugyan, de én látni véltem azt a bizonyos második csíkot. Ébresztettem a férjemet, hát ő is látta. Lefeküdtem, de még vagy háromszor felkeltem és visszamentem a fürdőbe megnézni, tényleg látom-e? Láttam! Reggel 7-kor újabb teszt következett. Ez azonban már pár másodperc alatt határozott pozitív volt!!! Ha belegondolok hány tesztet ellőttem, hogy legyen még egy kis bizonyosságom, de nem bánom, annyira boldog voltam!

Két hét múlva kellett volna visszamennem a Kaáliba terhes ultrahangra, de sajna elkezdtem barnázni és annyira megijedtem, hogy 5 hetesen visszamentem, hogy mitől lehet. Csináltak egy vérvételt, amiből kiderült, hogy a HCG szintem 10 ezer felett van... Ekkor még nem láttam tisztán, csak a múltkori 10,7-hez képest gondoltam nincs baj, megvan a baba... Megultrahangoztak és kiderült: kettő! petezsák látható, tehát mindkét embrió megtapadt!!! Alig hittem a fülemnek, pedig benne volt a pakliban, mégis reméltem, legalább egyikük velem marad... de hogy mindketten, csodálatos érzés volt! Sajnos azonban kiderült, "B" baba mellett egy dupla akkora vérömleny van, mint maga az embrió...
Négy hét fekvés és mindennapos izomba(!) beadandó progeszteron injekció következett, miközben hetente egyszer nézték mi történik. Szerencsére a babáim erősebbek voltak, mint a vérömleny, ami a negyedik hét végére felszívódott, miközben a babák napról napra erősödtek, fejlődtek.

Összefoglalva: a lombikbébi programot sokan túlmisztifikálják, én azt gondolom, örülnünk kellene inkább, hogy van esélyünk gyermekre, ha az épp csak egy hajszálnyi reménység is! Amikor azon gondolkoztok otthon, hogy te úristen, mit szólnak majd az emberek... mert igen, én is gyakran találkozom sajnálkozó ismerősökkel... DE! Olyankor csak mosolygok és büszkén vállalom, hogy igenis az én babáimat segítséggel "rakták" :) össze! Miért is szégyellném? Hisz csak a tudatlanok gondolják, hogy ŐK nem "igazi" gyerekek... Na, én az ilyen ismerősökkel nem kívánom tovább tartani a kapcsolatot, mert nem vagyok hajlandó lesüllyedni a színtükre.

Azt veszem észre, hogy sokan még a család elől is titkolják, hogyan fogantak a babák. Természetesen ez mindenkinek a saját döntése! Mi az eleje óta nyitottan kezeltük ezt a témát, bárki kérdezett róla, én büszkén meséltem, hogy hol tartunk, ami viszont igaz, az igaz: soha senkinek egy percig sem panaszkodtam a szurik, vagy a sok utazás miatt, nem engedtem be senkit a gondolataimba, s talán így visszatekintve, még saját magamat sem teljes mértékben, mert semmiképpen nem engedhettem, hogy bármi vagy bárki eltántorítson. Soha nem láthattak megtörve, elkeseredve, erre mindig figyeltem!

A mai napig azt gondolom, hogy borzasztóan fontos a pozitív gondolkodás, az állandó vizualizálás, hogy éppen minek kell történnie (pl.: a két hetes várakozási idő alatt elképzeltem, hogyan tapadnak meg a babák, aztán hogy hogyan termelik a HCG-t...). Lehet, most butaságnak tartjátok, de nekem tényleg bejött a legutóbb, hozzáteszem az előző próbálkozásoknál még nem "alkalmaztam".
Van még egy dolog... amit szerintem szintén sokan rosszul tesznek. Ez pedig a lombik túlmisztifikálása... Szerintem felesleges rágódni, gondolkozni rajta. Hogy miért kell, meg felesleges! Fogd fel lazán, egy lehetőségként, reménysugárként... látod, ha erről az oldaláról nézzük akkor nem is olyan tragikus a helyzet! :)

Most 24 hetesen 665 és 693 grammosak, szépen fejlődnek és nagyon jó babák. Bár a 16. hétig egyfolytában hánytam, de megérte, bármikor újrakezdeném értük!

Arra szeretnék biztatni minden leendő kismamát, hogy soha ne adja fel, küzdjön azért a gyermekért, mert isteni érzés, amikor rugdosnak és forgolódnak a pocakomban. Én tudom, hogy az enyémnél sokkal nehezebb és szomorúbb életutak is vannak, de le kell küzdenünk az akadályokat, pozitívnak kell maradnunk és csak arra szabad gondolni, bizony nekünk is sikerülhet!

Sok sikert és kitartást kívánok minden leendő édesanyának!
(A cikket beküldte: rkriszti)



Egy dajkaanyaság története az életadó szempontjából
Elmesélem nektek, hogyan hordtam ki és adtam oda a babámat a legjobb barátnőmnek. Igen, dajkaanya voltam, nem szégyellem. Remélem, ti sem gondoltok rosszat rólam, nagyon megszenvedtem lelkileg, pedig általában nagyon kemény csaj vagyok! »
Az anyává válás rögös útjai II.- Örökbefogadás
Nehéz időszakot tudhatok magam mögött. Erős nőnek tartom magam, mégis nagyon kemény volt az, ami velem történt. De talpra álltam ismét és most boldog vagyok. Boldog mert egy kislány anyukája lehetek. De hogyan is történt mindez... Nem volt könnyű az utunk, de ha... »





Minden jog fenntartva © 2018, www.anyaleszek.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) anyaleszek.hu | WebMinute Kft.