Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: A baba elvesztése

Két kicsi babám elvesztése...

Vajon van még remény? Mikor fog újra kisütni a nap?
Boldogan éltünk, vártuk a csodát, hogy szülők lehessünk... Mostmár tudom, milyen az amikor a felhőtlen boldogságon egy pillanat alatt úrrá tud lenni a fájdalom a kétségbe esés és a gyötrődés!


Az én történetem 2012.08.13-án kezdődött, ekkor ismerkedtem meg párommal, aki most már a férjem. Egy csoda volt a mi szerelmünk, a második találkozás után tudtam, hogy Ő az az ember aki társam tud lenni mindenben, akire mindig számíthatok és aki mellettem áll bármi baj is történjen. Szóval elkezdődött a mi tündérmesénk. Megismerkedésünk után három hónappal megkérte a kezemet, a következő év elején vettünk egy házat és a 2013-as év azzal telt, hogy rendbe raktuk, felújítottuk és szeptember végén sikerült is beköltöznünk. Mindeközben megbeszéltük, hogy nem védekezünk és ha megtudjuk, hogy jön a baba, akkor megszervezzük gyorsan a mi kicsi esküvőnket.

Úgy hozta a sors, hogy a szeptemberi költözésnél már a pocakomban volt első kicsi babánk, úgyhogy hárman költöztünk (ekkor már 6 hetes voltam). Mindenki előtt titkoltam boldogságom, még a párom előtt is, aki csak a költözés előtti nap tudta meg az örömhírt. Nagyon boldogok voltunk. Október 2-án döntöttem úgy, hogy elmegyek orvoshoz, mondván akkor már biztos egyértelműen meg tudják állapítani, hogy baba van a pocakban. Aznap szünetelt a rendelés, másnapra halasztottam. Még aznap este megtörtént a tragédia, elkezdtem vérezni. Felhívtam az orvosom, aki azt mondta, hogy ez nem is biztos, hogy terhesség, feküdjek le és két nap múlva menjek be hozzá!!!! NEM TERHESSÉG???? 5 POZITÍV TESZTET CSNÁLTAM ÉS AZT ÁLLÍTJA LÁTATLANBA, HOGY NEM TERHESSÉG??? Másnap reggel azonnal elmentem egy másik orvoshoz, aki megállapította, hogy van egy elhalt petezsák (természetesen előtte meg akart győzni arról, hogy ez nem terhesség, csak késett és a teszteket követelte rajtam, amit természetesen nem vittem magammal). Nagy nehezen beutalt a kórházba, ahol bebizonyosodott, hogy 7 hetes terhes voltam (amit én nagyon jól tudtam) és sajnos spontán vetélés történt, amin művi úton befejeztek. Újonnan választott orvosom biztatott, 3 hónap és újra lehet próbálkozni, ilyen sajnos előfordul. Vigasztalhatatlan voltam, de szerencsére egy tökéletes kapcsolatba és egy szerető családhoz mentem haza és viszonylag gyorsan túltettem magam rajta (amennyire ezen túl lehet lépni).

5 hónap telt el! Éltem a hétköznapokat, tervezgettük az esküvőt (mivel azt már elkezdtük akkor, amikor az első baba megfogant), úgy gondoltuk ezt már véghez visszük.

2014.02.21-én ismét nem jött meg (az én ciklusomhoz órát lehetne állítani), tudtam, hogy babát várok. Fel is hívtam a férjemet, aki kicsit bizalmatlanul ugyan de elhitte, örülni természetesen nem mert még neki - várjunk, még csak egy napot késett - mondta. Én tudtam, de vártunk. Két hét múlva gyönyörű két csíkos teszttel sétáltam ki mosolyogva a fürdőből. Szikra félelem nem volt bennem, hogy bármi is történhet, tudtam, hogy kislányt várok és tudtam, hogy semmi baj nem történhet. Szépen teltek is a hetek, hónapok, minden vizsgálati eredményem tökéletes, megfelelően fejlődött a pici és beigazolódott a megérzésem, háromszor is kislányt láttak. Közben április végén össze is házasodtunk, még épp belefértem a ruhába, tehát tökéletesen volt minden időzítve. Augusztusra tudtuk a nászutat megszervezni, oda már hárman mentünk szépen gömbölyödött már a pocakom (23 hetes voltam ekkor). Akkor még nem tudtam, hogy ennek a boldogságnak az emléke marad már csak meg, amikor hazajövünk. Hazaérkezésünk másnapján mennem kellett a kötelező UH-ra és terhestanácsadásra, ekkor kaptam a hideg zuhanyt (ekkor voltam 24 hetes). "Nagyon rossz hírem van, a babájának nincs szívhangja." Sokkot kaptam, nem tudtam gondolkodni, nem tudtam megszólalni de még sírni sem tudtam... Még szerencse, hogy a férjem kit várakozott rám, mert nem tudom, hogy mentem volna el hazáig. Az a fájdalom, amit akkor éreztem... Egyszerűen nem lehet szavakba önteni, ezt csak az tudja aki ilyet átélt, végigcsinált valaha.

Elkészült a diagnózis, meg kell szülnöm a babámat. Az én édes kicsi lányom halott, nincs többé!

Másnap kellett befeküdnöm a kórházba, egy napunk még volt, hogy elköszönjünk tőle. Borzalmas volt a tudat, hogy a babám nincs, anya voltam 24 héten keresztül és most vége!!!!!!

Két nap alatt túl voltam a szülésen. Első nap megkaptam a tágító pálcákat, aminek hatására még aznap éjjel elfolyt a magzatvíz. Másnap kaptam az indító infúziókat. Az Oxytocin nem hatott, a második (erősebb hatóanyagú) az már előidézte azokat a bizonyos fájásokat! Nem tartott sokáig (még itt is segített nekem a kis angyalkám) hamarosan meg is született az én kicsi lányom, akinek már elterveztük, hogy a Regina nevet adjuk. Azóta egy hét telt el, még mindig tátong az űr, amit hagyott maga után, de tudom, hogy ez nem is fog változni.

Örökre velem marad mindkettőjük emléke és nagyon várjuk a lelki megnyugvást, amit majd esetleg egy harmadik, egészséges babában meglelünk.
(A cikket beküldte: Édri82)



2011.01.25.
"Elveszítettelek... Kincsem! Évek óta vártalak. S mint egy csoda, szívem alatt tudtalak. Érezni akartam a mocorgásodat. Látni a szívdobbanásodat. Vágytam rá, hogy babusgassalak... S most itt hagytál! Forró könnyeim hullanak. Csak a kifejezhetetlen űr maradt!" »

Gyógyfüvekből gyerekeknek
Modern korunkban sajnos hajlamosak vagyunk arra, hogy bármilyen tünetet produkáljon is a gyerek, rögtön szaladunk, és valamilyen gyógyszert vásárolunk. Pedig még mindig léteznek olyan házi készítmények, melyek enyhébb esetekben kiválthatják a pasztillákat, vagy... »





Minden jog fenntartva © 2019, www.anyaleszek.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) anyaleszek.hu | WebMinute Kft.