Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: Szüléstörténetek

Első kis csodám születése

Nagyon fiatalon, szerelemből vállaltuk az első kisbabánkat. Én 20, a párom 23 éves volt, és négy éve voltunk már együtt, ebből két éve együtt is laktunk a saját kis lakásunkban. Ahogy megszületett a gondolat, úgy szinte azonnal megfogant a kisbabánk. Életem legboldogabb időszaka volt... Mindennek már hét éve.

A terhességem a legnagyobb boldogságban telt, rózsaszínű felhők vettek körül. A terhességem elején, igaz, nagyon gyenge voltam. A 8 és a 14. hét között nagyon rosszul voltam, állandóan elájultam. De utána mintha elvágták volna. Nagy szeretettel készültünk kisbabánk érkezésére. Úgy voltam vele, hogy nem lehet olyan nagy fájdalom, amit ne bírnék ki a kisbabánkért, ezért nem féltem a szüléstől. A 28. héten kiderült, hogy kislányunk lesz.
2002. április 20-ra voltam kiírva. Április 22-én berendelt a dokink a csepeli kórházba, hogy feküdjek be. Reggel be is vonultunk a párommal, cipelte a bőröndömet. A doki megvizsgált és megállapította, hogy teljesen zárt vagyok, még csak lent sincs a méhszáj, így még hazaengedett aznapra. Nagyon örültem, hogy hazamehettem. Még utoljára kitakarítottam, megnéztem a sorozatokat a tv-ben, pihentem.
Este szépen lefeküdtünk aludni. Igen ám, de egyszer csak egy éles mensis fájdalmat éreztem. Akartam szólni a páromnak, de rögtön jött a következő éles fájdalom, és az utána jövő pillanatban elöntött a magzatvíz. Este negyed tizenegy volt. Felkeltettem apát, ő meg rémülten kérdezte: "Biztos a magzatvíz?" De akkor már minden jött belőlem. Rohantam zuhanyozni és már véres váladék is jött belőlem, a magzatvíz meg továbbra is ömlött. Ezután meg hirtelen hasmenésem lett, úgyhogy beültem trónolni. Minden olyan hirtelen történt, és nagyon megijedtem. Elkezdtem reszketni. Rájöttem, hogy én mégis csak félek a szüléstől, és már nincs visszaút, jöjjön aminek jönnie kell. Nagy nehezen elindultunk a kórházba.
Riasztottuk a szülésznőmet és a fogadott orvosomat. Hamarabb odaértünk, mint a dokink, ezért egy nagyon unszimpatikus ügyeletes orvos is megvizsgált. A kocsiban öt percenként jöttek fájások, de ezek nagyon elviselhetőek voltak. Az ügyeletes orvos durván vizsgált, jajgattam, ő meg leteremtett. Mondtam, hogy már volt pár fájásom, erre ők: "lesz még több is!". Végre megérkezett az orvosom és a szülésznőm. Felmentünk a szülőszobára. Senki sem szült aznap este, csak én, így elfoglalhattam az alternatív szobát.
Közben folyamatosan ment a hasam, így nem volt szükség beöntésre. A fájások viszont abbamaradtak. A doki megvizsgált és csóválta a fejét, hogy a méhszájam ugyanolyan, mint reggel volt. Teljesen zárt. Csak ujjkúpnyira van nyitva. Döntöttek, oxitocin infúziót kaptam. Ekkor fél tizenkettő volt. Az infúzió megtette hatását, az első fájdalmas görcs még az ágyon ért. Majdnem lefordultam, annyira fájt. Kiszaladt a számon, hogy "én ezt nem bírom ki". Erre a szülésznő mondta, hogy "Dehogynem, én is kibírtam kétszer is." Leugrottam az ágyról, mert fekve elviselhetetlennek tűntek a fájások. Támaszkodtam a párom vállába, pedig ott volt a bordásfal. Közben a szülésznő már engedte nekem a pezsgőfürdőt. Nagyon fájt. Egymás után jöttek a fájások, szünet nélkül. fogamat összeszorítva kapaszkodtam a páromba. Már nem féltem, mert túl kellett élnem minden egyes fájást. A légzéstechnika segített.
Végre bekerültem a meleg fürdőbe. Nagyon jó volt, mint egy meleg borogatás. De a kádban is csak négykézláb bírtam elviselni a fájásokat. Másik dimenzióba kerültem. Megélni és túlélni a vajúdást, egy hang nem jött ki a torkomon a fájdalomtól. Néha nyüszítettem a tetőponton, ennyi. A kádban maradtam. Kettőkor nagy nehezen megvizsgált a doki, kétujjnyi. Jaj, meddig kell még kibírni?
Egyik fájdalomhullám a másik után. Mondtam, hogy nincs szünet a fájások között. "Nem baj, ez ilyen folyamat" volt a válasz. Hajnali négykor még mindig a kádban térdeltem, amikor az egész testem remegni kezdett. Elmúltak a rendszeres fájások, és valami egybefüggő erőlködés, remegés lett úrrá rajtam. Már nem fájt annyira. A szülésznőm kérdezte, hogy nem érzem-e úgy, hogy kakilnom kell. Talán valami hasonlót éreztem. Gyorsan készítették elő a szülőágyat. Nagy nehezen apa kitámogatott a kádból. Ott álltam a szülőszoba közepén, meztelenül, vizesen, egy lepedő rajtam, és minden tolófájásnál bepisiltem. Teljesen kivetkőztem magamból. Azt mondták nem baj, azt csinálok, amit akarok, ha pisilni kell, hát pisilek, ahol akarok. Valahogy felkerültem a szülőágyra a szülésznőm megvizsgált, és mondta, hogy ez már a fej, tapintani tudja. Hihetetlen volt ezt hallani.
Jött a doki is. Mondták, hogy nyomjak. De nem ment. Kérdeztem, hogy nem lehet e guggolva szülnöm, mert így nem megy. Egész vajúdás alatt négykézláb voltam, most meg lefektetnek! De nem lehetett. Kapaszkodtam a térdembe, és nyomtam, nyomtam, nyomtam…
Már azt hittem nem bírom tovább, nem lesz vége. És egyszer csak éreztem, hogy hirtelen szétszakadok, ekkor sikítottam egyet, de a másik pillanatban már éreztem, hogy kicsusszant belőlem a kislányunk. Pontosabban kilőttem magamból. Hajnali negyed ötkor történt. Azonnal felsírt, erősen, egészségesen. Annyi erőm volt, hogy megemeltem a fejemet, és a lábam között egy kis kalimpáló, ordító, maszatos babát láttam. Ennyi. Sem sírni, sem mosolyogni nem tudtam. Végigcsináltam, vége, ez volt az első gondolatom.
A másik pillanatban már a hasamra is tették a babánkat. Fantasztikus volt.
Érezni a kis meleg testét, puszilgattam a buksiját. Ő meg sírva panaszkodott nekem. Ahogy a szemembe nézett egy pillanatra olyan érzésem támadt, hogy mi már régóta ismerjük egymást. Hogy "Igen, téged vártunk apával, te vagy az." Család lettünk. Apa meg ott könnyezett a fejemnél. Én mégis csak ennyit tudtam kinyögni magamból "Szia, pici bogár".
A varrás már nem is fájt, csak a lábam zsibbadt el közben. Addig apa ismerkedett Evelinnel. Én meg csak néztem őket, és mosolyogtam. Mindennek már hét éve, és bizony sok időbe tellett, amíg rászántam magam a kistesóra. De ez már egy másik történet. Folyt. köv.
(A cikket beküldte: Vikuc)



Kislányunk születése
Sokat gondolkodtam, megosszam-e másokkal is kislányom születését, de végül úgy döntöttem, megírom. Talán amikor felnőtt lesz, szívesen elolvassa majd ő is. Férjemmel már 5 éve voltunk együtt, és már egy éve próbálkoztunk... Elkezdtünk vizsgálatokra járni. Találtam... »

Munkavégzés a terhesség alatt
Munkavégzés szempontjából az első harmad a legnehezebb, nehéz koncentrálni, aluszékonyság, fáradtság vesz erőt rajtad. Ha teheted, dolgozz kevesebbet és aludj sokat! A kismama a terhessége alatt, majd a szülés után bizonyos előjogokat élvez. »





Minden jog fenntartva © 2020, www.anyaleszek.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) anyaleszek.hu | WebMinute Kft.