|
|
Kategória: A terméketlenségről Csodára várvaTudjuk rég - egy nő bármit megtesz két dologért. Hogy NE legyen gyereke, vagy hogy LEGYEN.Amikor a párommal elterveztük, hogy közös babát szeretnénk - az én négyem mellé -, sejtettük, hogy nem lesz könnyű, és nehézségekbe ütközünk. De azt hittük, hogy mindenre felkészültünk, és az út végén együtt örülhetünk a babánknak. Kivizsgáltak mindkettőnket. Vérvételek, ultrahang, és többoldalas nyomtatványokat kellet kitölteni műtétekről, betegségekről, előzményekről. Leleteket, zárójelentéseket vittünk, és az összes eredmény után újból mentünk egy megbeszélésre. Páromnál - valószínűleg a munkája miatt - találtak olyan gondot, ami miatt csakis a lombikbébi beültetés jöhetett szóba. Csak ismerősök elbeszéléséből hallottam, mit is jelent ez, de hamarosan a saját bőrömön tapasztaltam mindent. Több műtét után felírta a hormonos injekciókat, amit minden nap be kellett adni. Az első fajtával leállította a petefészkek működését, a második fajtával pedig stimulálta. Napi 2 injekció, és jöttek a mellékhatások. Erős migrén, magas vérnyomás, 2 hét alatt + 15 kg, puffadás, hasi fájdalmak, érzelmi labilitás. Többször ellenőrzött az orvos ultrahangon, hogy hány tüsző lett a petefészkekben, de a végleges eredmény csak a leszívásnál lett meg. A hasam hatalmas volt, kőkemény, és nagyon feszült. Altatásban végezte a leszívást, és 52 petesejt lett, ami rengeteg. Rögtön mondta is, számítsak rá, hogy bármikor kórházi kezelésre fogok szorulni, lehet hogy hetekig. A rengeteg hormon miatt a szervezet elvonja a vizet a vérből, és a hasüreg telik meg vele. Megtermékenyítették a petesejteket, kettőt beültettek, és a legjobb 13-at lefagyasztották. A következő napokban csak feküdni tudtam, minden mozdulat hatalmas fájdalommal járt. Napi 8 liter folyadékot ittam, és rengeteg fehérjét ettem. Mégis egyik reggel arra ébredtem, hogy nem kapok elég levegőt, a víz már a tüdőmnél járt. Azonnal mentünk Tapolcára, vizsgálat, és rögtön a műtő. Négy liter vizet szívtak le másfél óra alatt, és biztattak, hogy ez nem befolyásolja a megtapadást. Sajnos a teszt mégis negatív lett, ami hatalmas pofon volt, és kudarc. A padlóra kerültünk lelkileg, nagyon bíztunk benne, hogy sikerülni fog. A következő beültetés a fagyasztottakból lett, előtte csak gyógyszert kaptam - ami persze pont az ellenkezőjeként hatott, mint kellett volna, ezért minden hormon, és gyógyszer nélkül kaptunk vissza újabb két babát. Ez sem sikerült, de folytattuk, és a megmaradt egy babában bízva vállaltuk a harmadik beültetést. A kis hegylakó sem maradt velünk, és kezdtük elveszíteni a hitet, és a reményt. De újból nekivágtunk, már óvatosabb lelkesedéssel. Másfél hónap injekciózás után leszívtak 37 petesejtet. A víz megint elkezdett gyűlni bennem, de néhány nap alatt sikerült legyűrnöm. Visszakaptunk 3 babát, és csak arra tudtunk gondolni: legalább egy maradjon meg. A tesztelés előtti napon vérezni kezdtem, egyértelmű volt, hogy ez sem sikerült. Túl vagyunk 4 beültetésen 1 év alatt. Megfordult velünk a világ, alávetettük magunkat mindennek. Vizsgálatok, műtétek, gyógyszerek, hatalmas dózisú hormonok, fájdalmas mellékhatások. A lombik a kívülállóknak csak ennyi: odamész, beültetik, megmarad. De nem így van. Ez egy más világ. Testileg ki van szolgáltatva az ember, mindig minden parancsba van adva, mit hogyan szabad, és mit nem. A lombik körül forgott a világunk, az életünk, erről szóltak a napjaink. Próbára tette a párkapcsolatunkat - mint mindenki másnak, - de a miénk túlélte, és erősebb, mint valaha. Most már a fájdalom is összeköt minket, és olyat éltünk át, amiről csak mi ketten tudunk. A történetnek itt egyelőre vége szakad. Még 2 lehetőségünk ugyan van, de a megmaradt babák fagyasztását nem kértük. Párommal egyenlőre úgy döntöttünk, hogy nem folytatjuk. Eleget szenvedtünk már. Itt van a négy csodás gyerkőc, akiket fel kell nevelnünk, és Ő csodás Apa. APA... csupa nagybetűvel. (A cikket beküldte: csigu77)
|