Kategória: Szüléstörténetek

Az én szüléstörténetem, avagy Kinga baba születése

Annyi szüléstörténetet olvastam itt, hogy úgy döntöttem, hogy én is megírom a saját történetemet:
Kinga baba születése. Igaz, még csak 19 éves voltam, mikor megszületett Kinga, én mégis úgy érzem, hogy SOHA nem csinálnám vissza a dolgokat. Nem vesztettem el a fiatalságomat, sőt, most találtam meg! Csodálatos érzés anyukának lenni!


2010. január 29-én született meg az én Drágaságom, Kinga. Bár 21-re voltunk kiírva, nem akart történni semmi, így befektettek a kórházba. Minden másnap kaptam az OTT-t, de semmi változás, Kinga baba csak nem akart kibújni, jól érezte magát odabent!
Persze minden nap NST, ultrahang.
Aztán január 29-én pénteken a 4. OTT meghozta a hatását! A magzatburok szépen megfeszült és a vizsgálat után szólt az orvos, hogy "na, Kismama, szülünk!"
10 óra 34 perckor megrepesztették a burkot, de a fájások csak nem akartak jönni, így rásegítettek infúzióval.
14 óra körül megjöttek a fájásaim is, de csak 10 percesek voltak. 17 óra körül már nagyon nehéz volt egyedül bírni a fájásokat, így kértem az orvost, hogy adjon EDA-t. Aláírtam a papírokat, de mondta az orvos, hogy egyelőre nem adja be, biztosra rendszereződjenek a fájások.
A fájásmérő nem igazán akart mérni semmit, szerintem rosszul rakták fel. Aztán addig mértünk, amíg 18 óra 30 perckor megjöttek a tolófájások.
A szülésznő nagyon kedves volt, azonnal rohant az orvosért. 17 óra 36 perckor pedig megszületett az én Gyönyörűségem 3100 grammal és 53 cm-rel!
Annyira boldog voltam, hogy nem is emlékeztem már arra a pár órányi szenvedésre, ami előtte volt. Csodálatos volt megfogni Őt, a Csodát, akire annyit vártam már!
Bár a szülés után voltak komplikációk, nem tudták elállítani a vérzést, így kaptam injekciót és vérpótlást, de így is megérte!
Az élet legszebb ajándéka Ő!
(A cikket beküldte: Cottilady)



Zalán érkezése
2007 februárjában ismerkedtünk össze, fél év múlva összeköltöztünk. Megbeszéltük, hogy akkor jöhet a baba és ő nem is váratott magára sokat. Első adandó alkalommal megfogant a mi kis kincsünk. A várandósságom problémamentes volt, minden a legtökéletesebb volt. Elkészült a babaszoba, vártuk... »

Tudni, vagy nem tudni? Ez itt a kérdés!
Ha lehet így fogalmazni, akkor én a nyugodt anyukák kategóriába sorolnám magamat. Félreértés ne essék, mint minden más szülőnek, úgy az én szemem előtt is a gyermekeim egészsége, épsége és jövője lebeg, de nem pánikolok egy láz vagy egy esés láttán (hogy most ez... »




Minden jog fenntartva © 2024, www.anyaleszek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) anyaleszek.hu | WebMinute Kft.