Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Az anyává válás rögös útjai II.- Örökbefogadás

Nehéz időszakot tudhatok magam mögött. Erős nőnek tartom magam, mégis nagyon kemény volt az, ami velem történt. De talpra álltam ismét és most boldog vagyok. Boldog mert egy kislány anyukája lehetek.
De hogyan is történt mindez... Nem volt könnyű az utunk, de ha kitartunk, a boldogság nem várat sokáig magára...


Első cikkem - amit nem mostanában írtam már - szintén a küzdelmekről szólt. Hogyan válhatunk anyává, hogyan ismerhetjük meg az érzést, amely a mennyekbe röpít és hirtelen a pokolba juttat.
Voltam anya. A 2. lombikunk sikerrel zárult, de csupán a 28. hétig tartott a félelemmel vegyes boldogságom. A 28. héten aztán felfordult a világ, minden reményem, minden hitem, ami volt, felemésztődött, de végül anya lettem. Boldog voltam, hittem bizakodtam, de ez csupán 13. napig tartott. Aztán anyaságom véget ért, még ki sem élvezhettem igazán, máris elvették tőlem.

Ami ezután következett az maga volt a pokol. Akkor elvesztettem a hitem. Azt mondtam, nincs Isten, nem lehet, hogy Ő ezt megengedje, ha létezik. Az igazat megvallva, azóta nem voltam templomban, nem mintha őrült nagy templomjáró lennék, de úgy éreztem az a kevés is képmutatás lenne. Persze aztán józan fejjel rájöttem, nem lehet hibáztatni senkit sem, ennek így kellett történnie és bár hiszek, mert a nevelésem, amit gyermek korom óta kaptam, amiben nőttem, nem lehet kitépni egyik pillanatról a másikra, akkor sem tettem be templomba a lábam, kivéve ha esküvő volt, vagy valami alkalom ,de magamtól, önszántamból nem.

Aztán amikor összeszedtem magam, amikor véget ért az önsajnálat, rájöttem: nincs mire várni. Tudtam: gyermek akarok, nem akarok úgy meghalni, hogy nem éreztem a boldogságot, amit egy kisgyermek nyújthat. A szeretet, amivel átölel, ahogy az első szavakat kimondja, ahogy anyának hív, és ahogy teljessé teszi az életem. Nem, én erről nem akarok lemondani.

Férjemmel egyetértésben, aki támogatott minden lépésemben, minden elhatározásomban, ami eddig megfogant bennem, hogy a célomat a célunkat elérjem, elhatároztuk, itt nincs vége.
Bár vér szerinti gyermekünk nem lehet, de miért ne lehetnénk szülők? Miért adjuk fel az álmot, ami teljessé teheti a szerelmünket, ami boldogabbá teheti a házasságunkat, ami értelmet adhat a létünknek.

És akkor megfogant a gondolat.
Örökbefogadunk.

Hiszen annyi gyermek vár szeretetre. Annyi gyermek nem élheti át azt, hogy boldog családban nőhessen fel, ahol szeretik őt, ahol ő fény a szülők életében...
Miért ne lehetne nekünk is gyermekünk örökbefogadás útján? Mitől más a vér szava? És akkor nekiindultunk. Tudtuk ez lesz a MI megoldásunk, ez lesz a UTUNK.

Felkerestük az illetékes hivatalt és elvégeztünk, beszereztünk, megcsináltunk mindent, amire szükség volt, hogy örökbefogadóvá váljunk.
És igen, 2010. novemberében jogerős határozattal a kezünkben vártuk "mi csodánkat".
A papírok beadását követően, ami 2010. május hónapban volt, már sorszámmal rendelkeztünk. De amikor a határozatunk megvolt, nem volt más teendő, mint várni. És mi vártunk.
Szerencsére mindketten dolgozunk a férjemmel, így gyorsan elröpült az a két év, amíg a telefon megcsörrent.

Elmondani nem lehet azt az érzést mikor, meglátod a kijelzőn az ügyintéző nevét. Én éppen az autóban ültem, amikor csörgött a mobil. És milyen jó, hogy ültem.
Azt elmondani nem lehet, milyen érzés, amikor végre sorra kerül az ember. Amikor végre ott az esély, hogy a régen áhított érzés, ami értelmet ad az életnek, feléledjen vagy éppen kialakuljon. Megtudtam e rövid beszélgetés alapján, hogy egy kislány, egy pici kis mazsola aki akkor 3 hónapos volt, örökbeadható és akarjuk-e Őt látni.
A szívem majd kiugrott a helyéből. Mondanom sem kell, azonnal nem tudtam Igent mondani, de csupán azért, mert előbb a munkahelyemmel kellett megbeszélnem a dolgot. Én addig még nem meséltem arról, hogy mi milyen útra léptünk a férjemmel. De megértőek voltak és szerencsémre támogat/támogatott a munkahelyem, így nyugodt szívvel tudtam azt mondani, igen, szeretnék megismerni a kislányt.

Izgalom több mint egy héten keresztül. Folyton ő járt a fejemben, bár még nem is ismertem, de állandóan rá tudtam gondolni, hogy milyen lehet, hogy néz ki stb...
És végre elérkezett a várva várt nap és ott volt Ő és ott voltam ÉN és ott volt a férjem. És amikor a gyönyörű szemeit rám emelte tudtam, Ő és ÉN= MI... Nem volt menekvés, tudtam, Ő a mi babánk , Ő a mi kislányunk és ezzel az érzéssel nem voltam egyedül. És igen, akartuk őt mindennél jobban.
Közös döntés, közös szerelem, mert az apja is imádja őt, már az első pillanattól, hogy meglátta.
Fenekestől felfordult az életünk. A döntésünknek azonnal következményi lettek. Átalakítottuk az életünket, csupán Ő miatta. Életem egyik legfárasztóbb, leghosszabb egyben legrövidebb 1,5 hete volt, amíg készültünk az Ő fogadására. Vártuk, minden nappal egyre türelmetlenebbek voltunk és egyre boldogabbak.

És végre velünk volt. Végre a kiságy, amiről oly sokat álmodtam, nem volt üres többé. A szoba átvette az ő illatát és ami a legkülönösebb, azonnal a meghittség érzése járt át. Mintha nem csak most került volna hozzánk, mintha én szültem volna, mintha az első lélegzetvétele óta ott lennék, hogy vigyázzam, őrizzem Őt. Annyira magától jött minden, olyan természetesen alakultam át NŐBŐL ANYÁVÁ.
És mindig is tudtam, mindig is éreztem, nincs ennél szebb érzés.
Most már tényleg egy család vagyunk, az élet újra értelmet nyert, van miért élveznem, hogy élek. Mintha mély álomból ébredtem volna és a gyötrelmes és fájdalmas álom véget ért volna.
Persze megjelent életemben a féltés, az aggodalom és nem utolsó sorban a felelősség is...
De ez velejárója az anyaságnak.
De most már van egy kislányunk, aki a szemünk fénye, a csoda az életünkben: Ő Gréta.
(A cikket beküldte: bibócska)



Abortusz - örökbefogadás - örökbeadás
Ezt a cikket azért írom, mert az emberek nagyon félretájékozottak sok kérdésben. Nem túl régen vagyok Hoxás, de az általam érdekes témákba beleolvasok, hozzászólók. Sok esetben találkozom ebben a formában olyan hozzászólókkal, akik mereven elutasítják mások... »

Várandósan is úszni
Aki szeret úszni, de nem biztos abban hogy a fertőzéseket is elkerüli,íme egy pár tipp ami segíthet ebben. »





Minden jog fenntartva © 2019, www.anyaleszek.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) anyaleszek.hu | WebMinute Kft.