|
Kategória: Szüléstörténetek Aki már akkor szívatta az anyukáját...Hát, ez egy hosszú sztori. 2010.02.04-én bevonultam a kórházba, ez a 42. hét volt. Minim még mindig nem akart kibújni, már itt kezdte a szívatást...méhszáj vizsgálat, oxitocin próba csütörtökön és pénteken is. Eléggé ki voltam bukva, hogy nem jön ki még így sem a kicsike, (ekkor még nem tudtam, hogy bálnabébim van), eljött a szombat, a dokim bejött ultrahangra, ott minden rendben volt.Oldalra fektettek, hogy erősödjenek a fájások. Kitöltettek a férjemmel papírokat, közben oldalt feküdtem, egyszer csak egy nagy bumm, kipukkadtam. Csak nem lenn szakadt meg a magzatburkom (ki másnak, ha nem nekem). Jöttek a fájások, kaptam oxitocint is, hogy erősödjenek, és az a furi, hogy nem haltam bele, pedig nagyon rossz volt. Elkezdtem tágulni. Kipróbáltam a labdát is, az tök jó volt. Álltam is, hátha gravitáció segít. Megvizsgált újból a doki, mondtam neki, hogy bepisilek. Erre ő: „oké, pisiljünk” megnyomott valamit, és lepisiltem a kezét.:) De volt még néhány beszólása, amit soha nem fogok elfelejteni: „Nem izzad a homloka? Ez még nem az!” „Mikor fájása van, olyan érzés, hogy kakilnom kell, vagy mindjárt betojok?” Mikor eljutottunk a mindjárt betojok érzéshez (ami a tolófájás volt) visszafektettek az ágyra, felhúztam a lábaimat, és nyomtam, ha mondták, de semmi. Vagyis a vizem másik része kifolyt. Aztán hirtelen eltűntek a szülésznővel. Na, itt lesz valami. Visszajött Vilma a szülésznő, aki egy angyal! Bekötött egy pihentető infúziót, és azt mondta: „A doktor úr meg fog operálni”, én erre: „Adják már az injekciót, mert belehalok!” Abban a percben feladtam a szülés természetes módját. Bejött a dokim, ő is mondta, hogy muszáj lesz műteni, mert nem jól tartja a fejét, és nem tudom megszülni! Később kiderült az is, hogy a vállán volt a köldökzsinór, és minden egyes nyomásnál megfeszült, visszarántotta. Csökkent a szívhangja is. A szülésznőm bekötötte a katétert, levetkőztettek (ezt mindenképp el akartam kerülni, hogy ilyen kiterült állapotban lássanak, de nem jött össze). Rám terítettek egy lepedőt, jupii és átmászattak egy vékony ágyra. Áttoltak a műtőbe fájások közepette...ott mászhattam egy következő ágyra…ááá.. 21. század és 3 ágyon. Felültettek és vártam, hogy elmúljon a fájás, utána megkaptam a szurit. E U F Ó R I A öntött el, elkezdtem zsibbadni, lefektettek, felterítették a zöld leplét elém, szétpakolták a lábaimat (két pasi állt a lábaim között, ilyen még nem volt :P). Lekötözték a kezeimet és már csak azt éreztem, hogy matatnak a hasamon. Egy nem írhatnám le milyen nő állt mellettem, és nem válaszolt a kérdéseimre, kivették a babát, de nem mondott semmit, a baba nemsokára felsírt. Akkor nyugodtam meg. A doki mondta: „A kiemelés 22.40. 52 cm és 3850 gramm”. Utána még matattak bennem egy darabig, csak a vérszívót hallottam, hogy megy. Elkezdtem remegni, vacogni…szörnyű volt. A férjem előbb látta a babát, mint én. Letakartak és kitoltak. Később kiderült, hogy azért tartott tovább, mert a drága dokim visszavarrta a köldöksérvemet, amit a nagy pocak okozott a terhesség utolsó 4 hónapjában, mert addig nem látszott, hogy babát várok. A folyosón vártak már Peti a férjem, Anyu, Apu. Betoltak a szobába és behozták a babát. Olyan volt, mint Darius Michalchevski, miután szétverték a fejét, de akkor ő volt a legszebb baba a világon… És napról napra szebb... most 19 hónapos és ma pisilt először bilibe. (A cikket beküldte: hajini)
|