|
|
Kategória: A terméketlenségről Soha ne add fel!Ez csak egy történet..talán magamnak, talán segítségül másoknak is. 2007-ben eldöntöttük az Urammal (akkor még csak élettársammal), hogy jöhet a baba, hiszen megtaláltuk a szerelmet, mely lehet, hogy néha nem olyan lángoló, mint amilyen a filmekben létezik, de eddig minden problémát leküzdött, későbbi szálkák, szemrehányások nélkül.Hibáztattam mindent és sajnos mindenkit, azt hiszem komoly depresszióba estem, már a szexet sem úgy élveztem, mint azelőtt, mindig csak a baba járt a fejemben! Akkor tudatosult bennem, hogy nagy a baj, mikor féltékenykedni kezdtem másokra, elhatározták, jöhet a gyerek, a következő hónapban pedig már pozitív is volt a teszt. Férjem felébresztett az önsajnálatból, meddőségibe járunk, eddig minden rendben, biológiailag semmi akadálya, hogy gyermekünk lehessen! Akkor kérdezem én, mi lehet a baj? Az, hogy túlságosan is a minél nagyobb biztonságba és szeretetbe várjuk a babát, hogy már a lehető legtöbbet meg tudnánk neki adni? Fogalmam sincs, nem tudom, mint ahogy sok mindennel nem vagyok tisztában, hogy mi miért is történik, de hiszem, mindennek oka van, tudom ennek is. És azt is érzem, hogy egyszer mikor majd a gyermekem szemébe nézek, Ő meg fogja adni nekem a választ, hogy miért váratott ennyit magára...addig még biztosan sokat fogok sírni. Borzasztóan elkeseredek, a padlón leszek minden egyes negatív tesztnél, még biztosan fogom azt érezni, hogy mennyire be tudnék húzni egy öklöst annak, aki azt mondja: "ne akard görcsösen"... De nem szabad feladnom, ez a lényeg, ezt meg kell tanulnom, és ha majd egyszer valamit is át kell adnom a gyermekemnek, ezek biztosan közte lesznek: hit, szeretet, bizalom, kitartás, a nem adhatom fel tudatossága, hiszen szeretettel hiszem, hogyha nem adom fel és a végsőkig kitartok-kitartunk, akkor sikerül! (A cikket beküldte: vnékata) Ajánld ezt a cikket ismerőseidnek!
| ||||||||