|
|
Kategória: Egyéb babás témák Jöjj el hozzánk Télapó!A szakállas, piros ruhás, pirospozsgás arcú, pocakos öreg minden gyermek csodavilágának egyik tartópillérje.Olyan kulcsfigura, akiben megbíznak, akinek elmondják titkos vágyaikat, aki mesét hoz az életükbe, s aki miatt képesek hinni. Hinni a csodákban. Ezeket a csizmákat tisztogattam meg ötödikén este. Nagy gonddal, odafigyeléssel töröltem fényesre, hogy semmi kifogása ne legyen ellene a Télapónak, de még a krampusznak se. Nem akartam tuskót kapni, mint a rossz gyerekek. Kiraktam hát az ablakba a cipőt, és a sötétség leplének biztonságában hagytam ott a szobát. Miközben a kíváncsiság harapdált apró fogaival, betlehemesek jöttek. Kucsmában, műszakállal, cukorkákkal, és ezüstpapírba csomagolt tobozokkal. Botjukkal ütögették a földet, úgy érdeklődtek, hogy milyen gyerekek voltunk. Jók? Rosszak? Aszerint adagolták a cukorkákat a rendeseknek, a tobozokat a rosszalkodóknak, s a virgácsokkal a fenekünkre sóztak egyet, hogy jól viseljük magunkat jövőre is. Ahogy elmentek, lerántottam a sötétség leplét a szobámról hirtelen és gyorsan – picit abban reménykedve, hogy pakoláson kapom a Télapót, ami persze sosem sikerült. Hogy hogyan nyúlt át a Mikulás az ablaküvegen, hogyan tartotta észben a sok címet – az számomra örök rejtély volt. Mindenesetre a csomagok sorban megérkeztek. Először anyu mikulása pottyantott csomagot a csizmába, majd apué, aztán a mamáé, és a testvéremé, akivel egyszer pocachontasos kirakót, máskor pedig egy Lifeguard szappant küldött a bátyám egy üzenettel: ,,hogy ne legyen büdös a lábad!” Ez még csak a bevezetője volt az estének. Mikor már a Télapó a zsákja kiürült, s csak a nagyobb csomagok maradtak: eljött ő maga! Az igazi, az egyetlen, aki mindenhová benéz, és saját kezűleg oszt ajándékot. Nem tudtuk mikor jön, és mit hoz, jön-e egyáltalán, csak a botján szóló csengő figyelmeztetett a jövetelére, s olyankor futva rohantunk a konyhába. Ez a Mikulás vékony volt, nem pedig pocakos mint a mesékben. Viszont éppen olyan piros ruhája volt és süvege, fehér szakálla, s minden évben eljött, barna zsákját a vállán cipelve. Bátyám sokszor húzódozott, s a Télapó gyakran megosztotta velünk azt a szerény szándékát, hogy a csintalanságokért egy kicsit magával vigye. Még a zsákot is szélesre nyitotta, hogy bújjon csak bele, én azonban tiltakoztam, és a Hull a pelyhes fehér hó-t elénekelve kiváltottam. Ezután előszedte a csomagokat, és az ajándékokat. Azon a látogatáson egy könyvet kaptam: azt mondta azért, hogy jobban megismerjem. Róla szólt, mikor még fiatal volt. Húga volt a Nyár, a Tavasz. Felesége pedig Télanyó. Ezt a könyvet elolvasva, ha lehetett, még jobban hittem benne. Aztán telt múlt az idő, s olyan dolgokra figyeltem fel, ami addig szemet se szúrt. Hogy az álarc valakit elrejt, hogy a szakáll vattából van, s különben is, olyan furcsa az egész... Találgatni kezdtünk. Ki a Mikulás? A Lajos bácsi? Laci bácsi? De még változatlanul hittük, hogy létezik, és mérgesek voltunk, hogy titkolózik. ,,Ha egyszer rájössz ki ő, többé már nem jön!” – riogattak minket, ha túl sokat faggatóztunk. S milyen nagy igazság volt! Ahogy nő a gyermek, egyre kíváncsibb, szemfülesebb lesz, és gyanakvó. Betoppan a látókörébe a realitás, a valóság, s elillan a csoda. Szertefoszlik, mint azon a napon, mikor az édességet majszolva, így kiáltott fel bátyám: ,, A Mikulásnak éppen olyan órája van, mint az apunak!” Ezzel magyarázatot kapott sok minden. Hogy hogyan kerülnek meglepetések a csizmákba, hogy miért visel álarcot, s miért találok rá apura úgy a kanapén, mintha abban a percben feküdt volna oda, s legfőképp: akkor tűnt fel, hogy apu sosem volt ott, ha a Télapó jött! Ez már a múlt. A csodás gyermekkor. Jött helyette a zord valóság, de megmaradt apu, a család, a könyv, a szeretet, és az emlékek. És jöttek új csodák, álmok és célok. _________________________________________ Szerző: Puha Andrea Megjelent partneroldalunk a Netbarátnő hozzájárulásával. (A cikket beküldte: netbarátnő)
|