Kategória: Szex a fogantatásért

Holdnaptár - Jónás módszer

Saját tapasztalatomat kívánom leírni, és segíteni esetleg másoknak is ezzel. Félretenni a tévhiteket, és előtérbe hozni a tényeket.
Vetélések esetén is próbálkozhatsz a Jónás módszerrel, csak annak a komplexebb változatával. Egyszer a gyermek neme, egyszer pedig az életeről gyermek-re való kereséssel megállapítható a legoptimálisabb megtermékenyítésre legalkalmasabb nap.


Két fiam után én is szeretnék egy kislányt, így felkerestem a Jónás módszer hazai kivitelezőjének atyját, Pánszky Gyulát. Mivel már ötször elvetéltem, két fiam születése után, ő több szempont szerint keresett a Jónás naptár alapján. I. életerős gyermek II. a gyermek neme alapján.

Mivel olvastam a Jónás módszerben, hogy sokszor a születési dátumban egy perc az életút alatt akár 1 évnek is megfelel, nekem nem felet meg a naptár alapján megadott piros nap előtti 3 nap, ennél pontosabban meg szerettem volna tudni, hogy 100 %-ra menjek, ezért kiszámíttattam visszafelé eddigi életeseményeim alapján a pontos másodpercre adott születési dátumomat.
Az így kapott nap segítségével immár percre pontosan meg tudták számomra mondani, hogy mikor és hány órakor!!!! kell együtt lennünk ahhoz párommal, hogy kislányom foganjon.

Hozzáteszem a születési dátumomat egy másik asztrológussal számoltattam ki, aki szintén foglalkozik ezzel a témával. Az előző vetéléseimet visszanéztük, és szintén a Jónás napoknak feletek meg, de nem abban az órában történtek (ekkor még nem volt birtokomban a teljes óra és perc születési adataimhoz).
Tehát az újrapróbámhoz szükséges ennek pontos betartása, nem elég az a 3 nap, ami a piros Jónás napot megelőzi. Ennél sokkal pontosabban kellett meghatározni, természetesen figyelembe venni a már ismert feltételeket, hogy a 15. nap előtt és utáni 6-6 nap nem eshet egybe a piros nappal.

Nálam ez a nap egy évben összesen kétszer van, most 2007-ben az ilyen első nap március 16-án 10-20 óra között lesz. Beszámolok a sikerről.

Tarantella
(A cikket beküldte: Tarantella)



Ajánld ezt a cikket ismerőseidnek!

E-mail címed:
Ismerősöd e-mail címe:
Az igazság a szülésről
Az alábbi sorokat Mr. Spock írta, aki egy amerikában tevékenykedő nőgyógyász és az index fórumán nyújt segítséget mindenféle... (tovább)
Szülés régen és ma
Nagy változáson ment keresztül a bábamesterség. A régi korok rosszhírű bábáit mára már egy felkészült, felelősségtudó... (tovább)


FIGYELEM!
Egy nagyon rövid kérdőív kitöltésével LCD televíziót vagy vásárlási utalványokat nyerhetsz!
Ha időben jelentkezel a játékra, nyerési esélyed többszörös lesz!
Kattints a képre, és regisztrálj, hogy nyerhess!

Nyereménytár


Mona Mama webáruház

Juhos Bútor pelenkázóasztal


Minden jog fenntartva © 2010, www.anyaleszek.hu | Médiaajánlat | Jogi nyilatkozat | Kapcsolat: info (kukac) anyaleszek.hu