Elsô kisfiam születése

Nagyon sok szüléstörténetet olvastam az oldalon a terhességem alatt, gondoltam én is megosztom veletek az enyémet.
9 hónapot vártunk rá az elsô vetélés után. Mivel volt már egy vetélésem, így ki akart írni az orvos a 6. héten, amire én nemet mondtam, mondván, hogy kapok könnyített munkát. Nem így lett.

Miután még egy hónapot dolgoztam és egyre keservesebb lett, a 11. héten kiírattam magam, nehogy valami baj legyen. Onnantól kezdve itthon tettem vettem, unatkoztam, majd' megôrültem. De nem bántam, mert így teljesen fel tudtam készülni a baba érkezésére. Problémamentes volt a terhességem a 35. hétig.
Kicsit korábban levették a 36. heti vérvizsgálatot, mert elôbb fog jönni. Mondta ezt az orvosom. Kiderült, hogy magas a májfunkcióm, ha egy hét alatt nem javul be kell feküdnöm a kórházba. Hát egy hét alatt nemhogy javult volna, inkább romlott, így irány a kórház. Felvettek, megnézték a leleteimet, majd közölték, hogy nem is olyan magas, de azért úgy készüljek, hogy szülésig már nem megyek haza. Kiderült, hogy kicsit magas a vérnyomásom is (fehérköpenyes szindróma - de ezt nem hitték el) így kezeltek azzal is, majd két ujjnyira kinyílt a méhszájam, így a végén már azért nem akartak hazaengedni, de mivel két hét elteltével sem akart kibújni az én kicsi babám, úgy döntöttek, hogy hazamehetek, ha akarok.
Hát én akartam, akkor már nagyon elegem volt a kórházból, kész idegbeteg lettem a végére. 05.03-án délután jött értem párom, hazajöttünk. Nagyon jó volt végre itthon lenni. Úgy gondoltuk, van még egy pár napom, akár túl is hordhatom, így szépen kicsomagoltunk, készültünk, hogy páromnak másnap el kell mennie elég messzire. Hát nem jöttek össze a számításaink.
05.04-én hajnali fél 3-kor elfolyt a magzatvíz. Örültem is meg nem is, mert tudtam, hogy nemsokára találkozhatok a kisfiammal, de viszont apa nem lehet bent velünk. 3-kor elkezdôdtek a fájások, 3 percesek voltak. Háromnegyed 4-kor indultunk a kórházba, 4-re már a szülôszoba vizsgálójába voltam. Leeresztették a maradék magzatvizet, majd egy órára CTG-re tettek, 1 óra elteltével vittek át a szülôszobára. Akkor apa még bent tudott lenni velem 1 órát, masszírozta a derekam, segített. 6-kor apa elment, bejött helyette anyukám, ô volt velem végig innentôl. A fájások hol 3, hol 5 percesek voltak, de kitartottak 1 percig is. Majd volt egy óra, amikor 2 percenként jöttek, de utána visszaállt 3 percesre. 10-kor megvizsgáltak, amilyen jól tágultam az elején olyan lassan a végén, nem akart eltûnni a méhszáj, ezért 11-ig vártunk, de mivel addigra a fájások megint összevissza jöttek és még mindig nem tûnt el a méhszáj, bekötötték az oxitocynt. Na onnantól kezdve könyörögtem császárért, érzéstelenítésért, mindenért, de császárt nem akartak, mert nem volt indokolt, érzéstelenítésre meg nem volt idô.
Így 3/4 óra alatt úgy elfáradtam, hogy minden nehezemre esett, de tudtam, hogy nem sokára ott lesz a kisfiam mellettem. 3/4 12-kor megjöttek a várva várt tolófájások, elkezdtem nyomni, de mivel nagy a buksija a babának, nem nagyon akart jönni. Elindult ugyan, de félúton abbamaradt a fájás, ezért nem nyomhattam tovább. Közben elkezdett leesni a baba szívhangja, így mivel császározni már nem tudtak, mivel a szülôcsatornában volt, jött a vákuum. Hirtelen a két orvosból lett kb 10. Egy a hasamon, aki nyomta ki belôlem, egy vákuumozott, a többi meg várt. Így 12.10-kor tulajdonképpen kiszippantották belôlem a fiamat.
Az eredmény: egy csúcsos fejû kismanó, valamint repedés nekem össze-vissza. A stoppolásom 2 óra volt, 1 óra érzéstelenítéssel, 1 pedig altatásban. Kisfiamat 10 másodpercre láthattam. 16 óra körül vittek fel a gyermekágyra, ahol még egy fél órát pihentem (inkább nem tudtam magamhoz térni az altatásból), majd mentem a fiamhoz. A feje szép kerek volt, nagyon szép kisbaba lett, mire felkerültem, nem is hittem, hogy ô az, aki pár órával azelôtt még csúcsos fejû kis manó volt, ilyen szép lett.

Tapasztalatom: Ahhoz képest, hogy nem volt fogadott orvosom, se szülésznôm nagyon jól bántak velem. Nem éreztem hátrányt ebbôl, a doki, akinél szültem, feljött még utána hozzám, hogy vagyok, ezzel szemben a szobatársamhoz a fogadott dokija egyszer sem jött fel.
Tehát az én kis Levente Attilám 2010.05.04-én, 12.10 perckor 3620 grammal, 52 cm-rel látta meg a napvilágot.
Imádom, és nagyon jó anyának lenni.

(A cikket beküldte: baba_88)

Ajánld ezt a cikket ismerôseidnek!

A mi nagy napunk
Szülés-születésünk várható idôpontja 2008. január 4. volt, én azonban szinte biztos voltam benne, hogy mi már hármasban... (tovább)

Régen várt álom beteljesülése
Ennek a cikknek már régen meg kellett volna íródnia. A szívem szerint már két éve, hogy anyának kellene lennem. Az élet... (tovább)

FIGYELEM!
Egy nagyon rövid kérdőív kitöltésével LCD televíziót vagy vásárlási utalványokat nyerhetsz!
Ha időben jelentkezel a játékra, nyerési esélyed többszörös lesz!
Kattints a képre, és regisztrálj, hogy nyerhess!