|
|
Kategória: A baba elvesztése Az Én történetem 2.Arról írok most, mennyire nagy erőt nyújt nekem a Hoxa portál. Áldom az embert, aki kitalálta ezt a honlapot. Előző cikkem után nagyon sokan írtatok, ami számomra mindig egy-egy kis lökést, bátorságot és erőt adott nekem, hogy küzdjek. A fórumokon sok olyan ember van, aki küzd, mint Én! Segítsetek nekik is!Sokszor csak naphosszat a gépet bámultam, várva, hogy kapjak valakitől egy jó szót, támogatást, erőt. Ezek a fórumozó emberek tartották bennem a reményt, ők adtak nekem erőt! Sokat segítettek a "habituális vetélők", a "2010 márciusra várt babák". Bár az utóbbiakhoz keveset írtam, mert fájt, hogy nemrég még Én is tagja voltam a kis csapatnak, akik mára már sokat fejlődtek. Egy idő után mégis azt éreztem, nem tartozok sehova. Ekkor teljesen elzárkóztam a külvilág elől. Elhanyagoltam teljesen a lelkem, mindaddig míg meg nem jelent az első cikkem. Nagyon sok segítséget és támogató levelet kaptam. Sokan leírták nekem, hogy Ők mit éreztek, mikor hasonló dolgok, fájdalmak történtek velük. Először azt gondoltam, hogy ki vagyok Én, hogy ennyire "nagy titkokat, érzelmeket"megosszanak velem?! Rájöttem: SORSTÁRS. Mindegy az, hogy habituális vetélő vagy lombikos. Egyet érzünk: a hiányt. A hiányát egy kis babónak, aki beteljesíti a lényünket, az emberi mivoltunkat, azt, hogy milyen anyának lenni. Biztos vagyok benne, ha nekem ennyi erőt adtatok, abból juthat még másnak is. A legelkeseredettebb nőben is ott lapul az érzés, hogy egyszer azt mondhassuk: hogy igen, Ő az Én gyermekem, Én szültem. Bízom abban, hogy Te, aki most épp olvasod a cikkem, ráébredsz arra, mekkora erő lakozik benned. Sokszor egy szó elég ahhoz, hogy a másikba lelket önts! Én sokat kaptam már és remélem, egy nő se adja fel! Csillu szavával élve: "Küzdök, mint egy anyatigris". Kérlek küzdjetek Ti is! (A cikket beküldte: one85)
|