Kategória: Szüléstörténetek

Az én szülésem

Az elsőt könnyen szültem, de a másodikat már nehezebben, pedig azt mondják, hogy a második könnyebb az elsőnél.

Nálam pont fordítva volt, de nem bántam meg, ma már a lányom 3 éves lesz, a fiam pedig 4 hónapos és boldogok vagyunk a férjemmel együtt.

Kettő gyermekem van. Az első lány lett és nagyon örültünk neki, amikor megszültem akkor azt mondtam hogy szeretnék még egyet. Így hát amikor az első gyermekem Viki 2 és fél éves lett, újra terhes lettem.
Örült neki az egész család és én is.

A 39. héten beindult a szülés. Reggel 7 órakor 6-7 perces fájásaim voltak. De olyan iszonyú volt hogy azt hittem meghalok.

A férjem kihívta a mentőket, de mire kiértek, már 3 perces volt a fájásom. 15 perc alatt beértek velem a kórházba, ott előkészítettek és felkísértek a szülőszobára.
Bekötötték az infúziót, de ekkorra már olyan fájásaim voltak, hogy nyögtem, amikor jöttek a tolófájások az egyik nővér odajött és rám parancsolt, hogy ne nyomjak! Hát ilyenkor, hogy ne nyomjon az ember....
Amikor odajött a szülésznő, már a fejét látta a kisfiamnak. Ezután már pár perc múlva láthattam is. Örömömben elsírtam magam.
A doktornő összevarrt és 15 perc múlva láthattam a férjemet, aki 5 percenként telefonált, hogy megvan már?
Nagyon jó volt látni, hogy ennyire boldog annak ellenére, hogy a második. Azt mondják, hogy van anelyik apuka a másodiknak már nem örül annyira, mint az elsőnek.
Hát én örülhetek, mert ugyanúgy örült a kisfiunknak, mit a kislányunknak. Ma már három és fél hónapos a kisfiunk, a lányunk szeptembertől óvodába megy és nagyon szeretjük őket.

Hát ennyi az én történetem és kívánom minden kismamának, hogy ők is legyenek ennyire boldogok.
(A cikket beküldte: moni0326)



Ajánld ezt a cikket ismerőseidnek!

E-mail címed:
Ismerősöd e-mail címe:


Isten dicsősége
Ez a kicsi Tekla lányom nevének a jelentése. 2008 áprilisában házasodtunk össze és 2010 szeptemberében született a drága kincsem. Több mint egy év várakozás után kerültem áldott állapotba, életem egyik legboldogabb pillanata volt, amikor a halvány csík megjelent a... »

A szülés megindulásának jelei
Itt részletes leírást talál mindenki azokról a jelekről, amikre érdemes odafigyelni. Elsősorban azoknak a kismamáknak ajánlom, akik hozzám hasonlóan az első babájukat várják. »


Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a anyaleszek.hu weboldalra felkerült friss cikkekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss cikkeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.anyaleszek.hu/rss



Minden jog fenntartva © 2012, www.anyaleszek.hu | Médiaajánlat | Jogi nyilatkozat | Kapcsolat: info (kukac) anyaleszek.hu