Kategória: Az én terhességem...

Napló babámnak - Harmadik felvonás

Sarlatánok ezek! Igaz hogy van puccos masinájuk, amivel bekukkanthatnak a hasamba, de hogy többet ôk se tudnak mondani, mint amit én ott látok, az is biztos. Na jó, talán mégis tudnak, például sok okosságot az alapján, hogy milyen vastag a tarkóredôd. De ahány orvos, annyi vélemény.

Alig egy hete, az otthoni, mogorva arcú, a hasamban lejátszódó csodától és az arcunkról le nem olvadó mosolytól cseppet sem meghatott orvosember megállapította, hogy 5,92 centiddel 6 nappal vagy idôsebb, mint amilyennek gondoltunk. Tegnap aztán az angol doktor, aki - bár a türelmét jócskán próbára tetted - jelentôsebben többet mosolygott, azt mondta, nem vagy te egy kicsit sem idôsebb. Maximum nagyobb. Na de mennyivel! Kicsivel több mint egy hét alatt 1,2 centit nôttél. Na, jót tesz a kalcium-kúra (és én nem hiába töltöm magamba azt az irdatlan sok tejet...).

A dolog úgy kezdôdött, hogy aszongyák: jöjjek teli hólyaggal. A hozzá nem értôk talán átsiklanak e mondat fölött, na de azok, akik a.) voltak már terhesek, b.) olyan mikroszkopikus hólyaggal rendelkeznek, mint én, bizony elborzadva torpannak meg az ötlet hallatán. Igyon meg 6 pohár vizet a vizsgálatot megelôzô órában, és nehogy elmenjen ám biztonsági pisilni, mielôtt elindul a kórházba! Már a puszta gondolatra is szétpukkad a hólyagom. És akkor nem említem a hasamban akrobatikázó, pont a kényes területeket masszírozó-rugdosó-bökdösô koboldról. (Errôl az a felettébb humoros kép jut eszembe, amin egy nagy pocakos kismama szalad a mosdó felé, miközben így gondolkodik: „ Nagyobb lett a hasam, nagyobb lett a mellem, nagyobb lett a seggem, sôt a bokám is. Miért pont rX!*>&h* húgyhólyagom ment össze?”) A kórházba érve, bár felettébb udvariasan, bocsánatkérô pillantások közepette –nem pedig az otthoni magánrendelôben odavakkantott „Sokan vannak, késünk. Mé’, baj?” modorban– a recepciós kisasszony közli, hogy legalább fél órás csúszás van. Jönnek a csillagok, hányinger, Kegel izomgyakorlat ezerrel, na de fél óra az fél óra. Oké, végre mi vagyunk soron, fogakat és a már fent említett izomcsoportot betonkeménységûre összeszorítva bevonulunk a rendelôbe. Aztán jön a jéghideg zselé a hasamon, majd a dokibácsi energikus nyomkodása, éppen a legérzékenyebb területeken. Már csak egy csobogó mini vízesés hiányzott képbôl, és kész a tökéletes kínzási módszer... Az anyuka pedig örüljön megkönnyebbülten és mosolyogva a képernyôn felbukkanó dobogó szívecskének. És persze próbáljon nem bevizelni.

Kisbab persze máshogy gondolkodott a dologról. Juszt se, akkor se mutatta a nyakát. Forgott, rúgkapált, bokszolt és vízibalettozott. A tarkóredôjébôl azonban semmi nem látszott. Pedig a doktorbácsi mindent megtett, hogy a nyomára bukkanjon, a nyomását még a hátgerincemen éreztem, sôt a keresôfej lenyomata néha az alattam lévô lepedôbe is belenyomódott. Aztán kiküldött minket, hogy várjunk kicsit (és hál’ istennek engedélyt adott wc-re menni). A következô kismama után újra mi voltunk soron, de szerencsénk ezúttal se volt. Ám ez alkalommal meghallgathattuk a szívdobogását, amitôl Iminek és nekem is olyan vigyoroghatnékunk támadt, hogy még a belsô szerveimet átrendezô nyomkodásról is megfeledkeztünk. Újra várószoba, majd újra rendelô. Két órával, 3 kismamával, és egy anya-apa-gyermek közötti komoly elbeszélgetéssel késôbb végre aztán jó volt a szög, a pozíció, a nyaktartás, minden... Azt hiszem, nem fotómodell lesz.

A sok észosztó fórumon az annál is több entellektüel -jelenlegi és volt- kismamától gyakran hallani, hogy az ultrahang a természet ellen való, igazi haszna úgy sincs, a kisbaba úgysem úgy fog kinézni késôbb, és hogy régen is szültek valahogy a nôk, holott az orvosok maximum tölcsérrel hallgatóztak a mama hasán. Persze, teszem hozzá én, régen reggelente úgy kellett betörni a vizet a kanna tetején, hogy az ember hozzáférjen a mosdóvízhez. Sôt azzal is egyet értek, hogy sarlatánok ezek. Még a baba korát se tudják megmondani...

Van azonban az ultrahangnak egy elvitathatatlan haszna. Kár hogy a magyarban nincs rá olyan jó szó, mint az angolban a „bonding”. Talán „kapocsnak” fordíthatnánk. Kapocs a baba és köztünk. Decemberben az ultrahangot megelôzôen azt álmodtam az egyik éjszaka, hogy a vizsgálat alatt egymás kezét szorítva Imivel a kicsi szívdobogásában gyönyörködünk. Ekkor megszólal az orvos: „Baj van. Ez egy kiscsibe...” Elmondani sem tudom mekkora megkönnyebbülés volt látni a valódi ultrahangon a két apró kezet, a két apró lábat és a sok-sok ujjacskát. Valójában a látvány annyira meglepett minket, hogy Imi meg is kérdezte: „Ekkora a babánk?” Mert akár hiszitek, akár nem, 6 centisen már mindene kész van, nô a körme, dobog a szíve, pisil és csuklik.

Sôt, mint tegnap jó bizonyítékát adta, élvezi a hatalmas teret maga körül. Egy pillanatra sem állta meg a keze-lába. Mikor pedig az orvos megrázogatta a hasam hogy jó pozícióba kényszerítsük ôt, kapálózott, mint aki alól kihúzták a talajt. Ám az a pillanat, amikor nekem igazán összeszorult a szívem, és a szememnek sem akartam hinni, az volt, amikor többször kinyitotta és becsukta a kicsi szájacskáját.

Beszélt hozzánk.

Vagy inkább panaszkodott, hogy menjünk már haza.

Summa summarum, a kellemetlenségektôl eltekintve az ultrahangosdi jó. Vannak fotók, videófelvétel, mentális kép. Lehet „bondingolni”. Sôt, apa annyira élvezte a dolgot, hogy ma reggel végigböngészte az E-bayt, hátha talál valami megfizethetô használt ultrahangkészüléket. Tudjátok, házi használatra.

Ami egyébként az általános közérzetet illeti, sajnos engem sem került el az állapotos nôk átka. Talán a december elején összeszedett enyhe ételmérgezésnek, talán a hormonoknak köszönhetôen egymást váltogatva küzdök az émelygéssel, gyomorsavval, rosszulléttel, levertséggel, légzési nehézséggel. Ez utóbbi a legmurisabb, ugyanis a legváratlanabb idôközönként – ma például hajszárítás közben – hirtelen úgy érzem, mint aki végigfutotta a félmaratont, és egy csepp nem sok annyi levegô sem maradt a tüdejében. Ilyenkor drága párom mindig gyengéden figyelmeztet, hogy ennek a legjobb gyógymódja, ha azonnal lélegzek néhányat, ahelyett hogy megfehéredve beleájulnék a hajszárítóba. Még jó, hogy az ôrangyalokra mindig számíthatunk.

Ha pedig a testem – fôként a gyomrom – végre megkímél egy kicsit, akkor a lelki dolgok kerülnek sorra. Nekem ez elsô sorban a frusztráltságot jeleni, fôként az miatt, hogy az egyre szélesedô, ám terhesnek még egyáltalán nem látszó hasam miatt NINCS EGY RONGYOM SE! Bár ez a probléma elenyészônek tûnhet más, sokkal komolyabb dolgok mellett, higgyétek el, megkeserítheti az ember életét. Így hát én már egy hónapja folyamatos vadászaton vagyok, prédám a derékban bô, seggben szûk, hosszban rövid bármi, ami nem nyomja a hasam. A dolog bonyolultabb, mint amilyennek elsô hallásra tûnik - pedig nincsenek nagy igényeim. Egy megoldást az egyik okos könyvem is szolgáltatott, miszerint a harmadik-negyedik hónapban az állapotos nôk számára a legjobb ruha-utánpótlás a párjuk ruhatára. Hû, gondoltam én is, apa nadrágja biztos nem szorítaná a hasam, a bô pólók meg akár hálóingnek is megtennék. Aztán a tanítványaim döbbent arca villant fel, amikor meglátnak egy 5 számmal nagyobb, hozentrógerrel megspékelt férfi farmernadrágban. Azt hiszem, ez az opció is kilôve. Addig marad a várakozás, hogy nôjön a pocakom, és végre belevethessem magam az ultra-trendi kismamadivat forgatagába.

A következô hónapig üdv mindenkinek, és ha elfelejtettem volna (mondtam már hogy a feledékenység is kismama-szimptóma?)

Boldog új évet mindenkinek!

(A cikket beküldte: Katus1)

Ajánld ezt a cikket ismerôseidnek!

Napló babámnak
Hosszú ideje élünk távol mindenkitôl, és hogy a kapcsolat élô, mindennapi maradjon, az elsô naptól kezdve naplót írunk.... (tovább)

Az Ausztriában fogant baba
Ezt az írást elsôsorban azoknak ajánlom, akik gyereket szeretnének, és még nem jött össze nekik. Meggyôzôdésem, hogy a... (tovább)

FIGYELEM!
Egy nagyon rövid kérdőív kitöltésével LCD televíziót vagy vásárlási utalványokat nyerhetsz!
Ha időben jelentkezel a játékra, nyerési esélyed többszörös lesz!
Kattints a képre, és regisztrálj, hogy nyerhess!