Kategória: Szex a fogantatásért

Az Ausztriában fogant baba

Ezt az írást elsősorban azoknak ajánlom, akik gyereket szeretnének, és még nem jött össze nekik. Meggyőződésem, hogy a környezetváltozás (akár egy rövidebb utazás vagy nyaralás) mennyit tud segíteni!

17 hetes kismama vagyok, 31 éves, és nagyon boldog!
Az én történetem még az előző párkapcsolatomra nyúlik vissza. Ugyanis nekem már volt egy házasságom, ami nem sikerült. Akkoriban nagyon szerettem volna gyereket, szinte már görcsösen - persze nem jött össze. Utólag belegondolva talán jobb is - bár akkor eléggé el voltam keseredve! Majdnem egy évig próbálkoztunk, mindig pontosan figyeltem rá, hogy félidőben legyünk együtt - így a szex tényleg már "gyerekcsinálásba" ment át. Közben a körülöttem lévő, friss házas lányok sorra estek teherbe - nem értettem, én miért nem??? A környezetem is csak stresszelt: "Na, mikor jön már a baba?" - folyton ezt kérdezgették. A végén már azt hazudtam, hogy nem is akarok (még) gyereket, csak hogy békén hagyjanak! Természetesen dokinál is voltam, aki azt mondta, várjuk meg az 1 évet, és utána vizsgáltassuk ki magunkat a férjemmel. Erre azonban már nem került sor - a házasságunk annyira megromlott (nem emiatt, más okokból kifolyólag!), hogy abba is hagytuk a próbálkozást. Rá fél évre különköltöztünk, majd hamarosan el is váltunk...
A munkába menekültem. Késő este jártam haza, igazi karrierista nő lettem, autót vettem, tengerparton nyaraltam ötcsillagos szállodában, nem érdekelt hogy komoly kapcsolatom legyen. Bár... őszintén bevallva nagyon vágytam a gyerek után... De igyekeztem elnyomni az érzéseimet.
Tavaly novemberben aztán fordult a kocka - megismertem egy nagyon kedves srácot. Szegény, az elején vele is elég "tüskés" és visszautasító voltam. Aztán a szeretetével, türelmével és kedvességével meggyőzött: nem szabad bezárkóznom, csak azért mert volt egy nagy csalódásom.
Ő akkoriban Ausztriában dolgozott, így pár hónap távkapcsolat után (csak hétvégéken találkoztunk) megszületett a döntés: fizetés nélküli szabadságot kértem (a munkahelyem nagyon korrekt, elengedett!), és kiköltöztem hozzá Ausztriába.
Iszonyú nagy változást hozott ez a költözés az életembe! A nagy pörgés, hajtás, stressz, benzingőz után csend, nyugalom, csodálatos táj (a ház mögötti erdőben őzikék éltek!), jó levegő... és még sorolhatnám. Szabadidőnkben sokat kirándultunk, egészséges ételeket ettünk (minden nap meleg ebédet főztem!) - már egy hét alatt teljesen más ember lettem!
De ne feledkezzünk meg a lényegről! Max két hetet lehettem úgy kint Ausztriában hogy nem voltam terhes. Elég volt pár alkalommal együtt lennünk félidőben - nem görcsösen, sőt, nem is tudatosan! - rögtön teherbe estem! Mikor meg kellett volna jönnie, és már 5 napot késett, párom egyből megmondta, hogy terhes vagyok. Amit én persze nem hittem el, ugyan, én nem lehetek terhes, nekem egy év alatt nem jött össze annak idején! Aztán a teszt igazolta hogy mégis... Szinte még most nem hiszem el, pedig már lassan félidőben vagyok...
Milyen furcsa az élet: a kisbaba tényleg akkor jön, amikor ő akar jönni, nem akkor, amikor mi akarjuk! Azóta már hazaköltöztünk Ausztriából, visszamentem dolgozni, a párom is Pesten kapott állást. De mint írtam, meggyőződésem, hogy nekem a környezetváltozás, az ausztriai nyugalom kellett ahhoz, hogy a csöppnyi kis élet megfoganjon! Mert ezt Ő is megérezte, az biztos!
(A cikket beküldte: macs77)



Amikor várod... de nem jön...
Két éve arról szól az életem, hogy várjam a gyermeket, aki valamiért nem akar jönni. Körülöttem mindenki sorban szüli a babákat, de nekünk valamiért nem akar összejönni... Néha már ott tartok, hogy feladom. Talán nem vagyok méltó arra, hogy anya legyek, talán nem... »
Én, az uncsi, habituális vetélő
Gyermeket szeretnénk, 5 éve. 5 év, 5 sikertelen terhesség, 4 műtét. Számtalan orvos, specialista, kivizsgálás után: sikertelenül. Nem adom fel könnyen, de a történetem lassan lezárul. A problémámmal nem vagyok egyedül, sok bátor nőt ismerek, akik sokadszorra... »




Minden jog fenntartva © 2024, www.anyaleszek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) anyaleszek.hu | WebMinute Kft.