Kategória: A baba elvesztéseAz Én történetem 2.Arról írok most, mennyire nagy erôt nyújt nekem a Hoxa portál. Áldom az embert, aki kitalálta ezt a honlapot. Elôzô cikkem után nagyon sokan írtatok, ami számomra mindig egy-egy kis lökést, bátorságot és erôt adott nekem, hogy küzdjek. A fórumokon sok olyan ember van, aki küzd, mint Én! Segítsetek nekik is!Kezdôdött az elején azzal, hogy elvesztettem a negyedik babánkat is. Ezt már sokan tudják az elsô cikkembôl. Amit akkor írtam, mikor számomra ez a nagy tragédia megtörtént. Nem vagyok pszichológus, mégis éreztem, hogy valami hiányzik. Az életem. Teljesen megváltoztam az öt év alatt, míg átéltem évrôl-évre ezt a borzadályt. Mind fizikailag, mind szellemileg összetörtem. Régen szinte állandóan mosolyogtam, pozitívan álltam az élethez, ami sajnos mára már elmúlóban van. Sokszor írtam, hogy erôs vagyok, hogy kitartok. Mégis ott motoszkált bennem a gondolat, az érzés, hogy feladom. Sokszor csak naphosszat a gépet bámultam, várva, hogy kapjak valakitôl egy jó szót, támogatást, erôt. Ezek a fórumozó emberek tartották bennem a reményt, ôk adtak nekem erôt! Sokat segítettek a "habituális vetélôk", a "2010 márciusra várt babák". Bár az utóbbiakhoz keveset írtam, mert fájt, hogy nemrég még Én is tagja voltam a kis csapatnak, akik mára már sokat fejlôdtek. Egy idô után mégis azt éreztem, nem tartozok sehova. Ekkor teljesen elzárkóztam a külvilág elôl. Elhanyagoltam teljesen a lelkem, mindaddig míg meg nem jelent az elsô cikkem. Nagyon sok segítséget és támogató levelet kaptam. Sokan leírták nekem, hogy Ők mit éreztek, mikor hasonló dolgok, fájdalmak történtek velük. Elôször azt gondoltam, hogy ki vagyok Én, hogy ennyire "nagy titkokat, érzelmeket"megosszanak velem?! Rájöttem: SORSTÁRS. Mindegy az, hogy habituális vetélô vagy lombikos. Egyet érzünk: a hiányt. A hiányát egy kis babónak, aki beteljesíti a lényünket, az emberi mivoltunkat, azt, hogy milyen anyának lenni. Biztos vagyok benne, ha nekem ennyi erôt adtatok, abból juthat még másnak is. A legelkeseredettebb nôben is ott lapul az érzés, hogy egyszer azt mondhassuk: hogy igen, Ő az Én gyermekem, Én szültem. Bízom abban, hogy Te, aki most épp olvasod a cikkem, ráébredsz arra, mekkora erô lakozik benned. Sokszor egy szó elég ahhoz, hogy a másikba lelket önts! Én sokat kaptam már és remélem, egy nô se adja fel! Csillu szavával élve: "Küzdök, mint egy anyatigris". Kérlek küzdjetek Ti is! (A cikket beküldte: one85) Ajánld ezt a cikket ismerôseidnek!
FIGYELEM!
Egy nagyon rövid kérdőív kitöltésével LCD televíziót vagy vásárlási utalványokat nyerhetsz! Ha időben jelentkezel a játékra, nyerési esélyed többszörös lesz! Kattints a képre, és regisztrálj, hogy nyerhess!  |
  |
Minden jog fenntartva © 2010, www.anyaleszek.hu | Médiaajánlat | Jogi nyilatkozat | Kapcsolat: info (kukac) anyaleszek.hu