Az én történetem

Kisfiam születésérôl szól, ô a legjobb dolog az életben mi történhetett. Meg szeretném másokkal is osztani. Kitartani a kitûzött célok mellett és nem szabad soha feladni. Erôt adott a tudat, hogy neki szüksége van rám, és akármi történjen, túl kell lépnem a dolgokon, el kell engedni a rosszat és befogadni a jót..

Meg szeretném osztani veletek a kisfiam születésének a történetét.
2005. decemberében ismertem meg a párom és négy hónap múlva elhatároztuk, hogy jöhet a baba. Egy percig nem haboztam, következô hónapban már a pocakomban lakott..
Problémamentes terhességem volt, igaz az elsô három hónapban sokat hánytam, de ez elmúlt, élveztem minden percét a várandóságomnak. Kb. 4,5 hónapos voltam, mikor megszûnt a munkahelyem és így 100%-ban a babánkra tudtam koncentrálni. 28 hetesen derült ki, hogy kisfiunk lesz, ami kis csalódás volt, de ez néhány órán belül eltûnt. 2007. február 2.-ra voltam kiírva és napra pontosan született. 2.-án hajnalban kezdett fájni a hasam és kilenckor bementünk a kórházba, ötperces fájásokkal, ekkor kétujjnyi volt a tágulásom. Déltôl a szülôszobában voltunk és szenvedtünk, nem is annyira a fájdalomtól, hanem a túlfûtött várakozástól, meg a tehetetlenségtôl. Hozzáteszem, már a 8. hónaptól be volt fordulva a szülôcsatornához, csak egy bibi volt, arccal felfelé volt a drágám. Nôdoki szerint semmi problémát nem okoz. Tévedett! Este hatkor már éreztem, hogy nyomnom kell, doki is kezdett látni valamit, próbált segíteni, de sajnos nem ment. Az én manóm belekakált a vízbe is, így indultunk a mûtôbe.
A "kedves" doki rám szólt, maradjak nyugton, mert nem találja el a tûvel a szalonnás (jól olvassátok, ezt mondta) hátam, ez pont jólesik egy kiszolgáltatott kismamának.
Még ébren voltam, mikor valami jódos vattával kitörölt, na ez volt a csúcspont. Tízszer megszúrt, de nem tudtak rendesen elérzésteleníteni, így altattak.
Kisfiam 55 cm-rel és 3580 grammal megszületett 18 óra 58 perckor 4/9 apgarral, ami az altatásnak volt köszönhetô. Intubálni kellett, de a következô 7/9 volt. Éjfélkor behozták megmutatni, kikönyörögtem és már vitték is, nem is emlékszem rá, milyen volt!
Ezután még tíz napot "pihentünk" a kórházban, mert a kisfiam is fertôzést kapott és én is, de hál’ Istennek semmi következménye nincs.
Próbáltak rájönni, mi okozza a lázamat, de sem az ultrahangon, sem a vérben nem volt semmi, a hasamon a seb viszont kezdett melegedni, amit jegelnem kellett. Nem igazán értettem, de ez volt a gyógyszer meg gyulladáscsökkentô, aztán végre két lázmentes nap után mehettünk haza a nagyszülôkhöz, ekkor a súlya 3790 gramm volt.
Egy hétre rá arra ébredtem otthon, hogy valami folyik a lábamon, azt hittem "csak" a betétem viccelt meg, de nem, ömlött a vér belôlem, az ágy úgy nézett ki, mint a krimikben mikor valakit megölnek. Ahogy fel próbáltam kelni, szó szerint folyt a vérem, a fürdôbe alig tudtam kitámolyogni, közben pedig az járt a fejemben, kész vége, ennyi volt, meghalok, nem látom többé a fiam.
Anyósom hívta a mentôket, én pedig próbáltam rendbe szedni magam, ne úgy nézzek már ki, mint aki egy mészárláson vett rész, de nem sikerült, mert elterültem a fürdôben. Apósom próbált elkapni kisebb-nagyobb sikerrel és mikor szép nyugodtan megjöttek a mentôsök, még ôk is megijedtek és rohamkocsit hívtak. Miért van az, ha betelefonál valaki, hogy vérben úszik, akkor negyedóra múlva jön a kocsi? Említettem, hogy kb. 250-300 méterre van a kórház? Szegény párom nem gyôzte a kicsit csitítgatni, hiába voltunk csendben, megérezte, hogy baj van.
A mentôs hölgyemény nagy kegyesen elkezdte végezni a dolgát és meg ott feküdtem kiterülve, immár a folyosón és mivel alig volt vérnyomásom, így vénát sem talált, közben szitkozódott, milyen szar vénáim(!) vannak. Aztán a kórházban legalább húsz ember matatott az alsó fertályomban, hogy mi lehet a baj, míg végül eldöntötték irány a mûtô és úgy nézik meg.
Másnap iszonyú hasfájás, ami még külön jó volt a császárhoz, kiderült, mûtét nem volt, legalábbis hasfeltáró (lehet nem így hívják, de nem vagyok doki) nem, hanem "csak" kaparás volt, és "megnyugtatott" a doki, hogy egy hajszál választott el attól, hogy kivegyék a méhem...ekkor voltam nem egész 24 éves. A szülésnél két doki volt és az egyik sokszor bejött és egyszer azt mondta "helyrehoztuk a hibánk". Négy zacsi vért kaptam, két vérsavót (?), négy napig "vakációztam" bent.
Felkelni egy rémálom volt, aludni nem tudtam, annyira fájt mindenem, na meg persze hiányzott a család.
Minden nap behozták a kisfiam, akit alig akartam elengedni, szorgalmasan fejtem a tejem és szomorúan öntöttem ki a lefolyóba, mert annyi gyógyszer volt bennem, hogy nem kaphatta meg. Emlékszem szombat volt, mikor hazamehettem és az én kis drágám nem akart leszállni a cicimrôl, szinte egész nap cicizett, még ha csak fogta is, de nem engedte el. Öt napig kapott tápszert, addig, amíg nem szopizhatott és azután nem akarta már, tudta, hogy van tejcsi, akkor meg? Nem gondoltam, hogy sikerül visszavezetni a cicihez, de olyan volt, mintha nem is lett volna az a néhány nap.
23,5 hónapos koráig tudtam szoptatni, ô még szerette volna, de nekem már kicsit sok volt. Nagyon jó volt összebújni vele, de úgy gondoltam, itt az idô leszoknia róla. Kb. 8 hónap alatt sikerült, mert elôször csak ritkábban adtam, aztán kihagytam az etetést és végül a 2. szülinap elôtt és a költözés elôtt leszokott.
25 hónapos, egyedül alszik a szobájában és elindult a szobatisztaság ösvényén, 92 cm és 13 kg, cserfes, eleven, igazi kisördög.
Két évvel a szülés után, úgy érzem túl tettem magam rajta és talán jöhetne a kistesó, bár rémesen félek. Elôször is attól, hogy nem esem teherbe, nagyon félek attól, hogy megbabrálták ott bent.
Másodszor a szüléstôl, vagyis nem a szüléstôl, hanem attól nehogy megint úgy járjak, mint két éve. Remélem a következô babunál a szülés végét is megtapasztalhatom, ahogy kipottyan és nem csak a fájásokat. Zöld utat kapott a kistesó, most már akkor jön, amikor akar, mi várjuk.
Két év óta elôször most tudok beszélni ezekrôl a dolgokról, megkönnyebbültem, de nyugodt akkor leszek, ha a karomban lesz a második babám is, egészségesen.

(A cikket beküldte: Györgyös)

Ajánld ezt a cikket ismerôseidnek!

Oly hosszú idô után végre pozitív!
Mint mindenki más, mi is minden hónapban reménykedtünk a csodában, mely sajnos 5 évig elkerült bennünket. Párom 14 évvel... (tovább)

Stressz nélkül könnyebb a teherbeesés
Napjaink nôi sokkal nehezebben esnek teherbe. Ennek több oka is lehet, mind biológiai, mind pszichikai. Én most konkrétan egy... (tovább)

FIGYELEM!
Egy nagyon rövid kérdőív kitöltésével LCD televíziót vagy vásárlási utalványokat nyerhetsz!
Ha időben jelentkezel a játékra, nyerési esélyed többszörös lesz!
Kattints a képre, és regisztrálj, hogy nyerhess!