|
|
Kategória: Szűrések 19 hetes szülés/vetélés19 hetesen elvetéltem. Lett egy angyalkám."Ne sírj, Anya, hisz én még most is Szeretlek! Téged választottalak, várj rám, s újra megkereslek! Siettem hozzád, de nekem más út rendeltetett, Én magam vállaltam, de ott tartott szereteted! Anya, nagyon szerettelek, s még most is szeretlek! Bocsáss meg, de utam eddig tartott, nem lehetek veled! Isten visszahívott, mert nem készültem még fel, Ez neked nagyon fáj, szíved tele keserűséggel! De ne sírj, Anya! Ugye érzed, hogy nem hagytalak el, Szólíts bátran, keress! Szállj hozzám lelkeddel! Letörlöm könnyed, vigyázok rád, magammal repítelek, Hogy lásd, én itt boldog vagyok, és mennyire szeretlek! Ne sírj Anya, ha hiányzom, csak hívj, hunyd le szemed, Én szállok hozzád, s ontom beléd szeretetemet! Hogy mindig érezd, míg vissza nem térek, Ne sírj, Anya! Szeress! Csak erre kérlek!" Ami nem ment olyan könnyen, 1,5 évet vártunk rá, amiben közre játszott az is, hogy rengeteget dolgoztunk, de a lényeg, hogy sikerült. 2013. februárban nem jött meg, ami először nem is tűnt fel a sok munka miatt. Ezután tipikus terhességi tüneteim voltak és akkor vált valóssá, hogy kisbabát várunk. A férjem mindjárt három tesztet vett és mind a három pozitív lett. Ezután elmentem az orvoshoz és megerősítette, hogy babát várok és már 8 hetes terhes voltam. Életünk legszebb ideje volt! Minden rendben ment, az eredményeim kiválóak voltak 12 hetes koromig dolgoztam, utána táppénzen voltam. A 12 hetes ultrahangon kétszer is voltam, egyszer genetikain (mivel van egy immunbetegségem), utána meg a dokimnál. Minden a legnagyobb rendben volt! Így férjemmel együtt meg is nyugodtunk, hogy egészséges babát hordok a szívem alatt. Alig vártam a 18 hetes ultrahangos vizsgálatot, hogy újra láthassam a pici babámat. Eközben voltam AFP-n is, aminek szintén nagyon jó eredménye lett. Végre eljött a nap, amikor mehettem az ultrahangra: június 11-én! Olyan boldog voltam. Anyukámmal mentem, de sajnos anyukám nem jöhetett be velem, mivel átalakítás van a klinikán. Ekkor jött életem legnagyobb pofonja! Biztos voltam benne, hogy semmi baj nincs, még gondolni se akartam semmi rosszra. Hisz minden a legnagyobb rendben volt! Az ultrahangos közölte, hogy nincs jó hír, igazából nem mondott semmi konkrétat. Ezután jött a genetikus, aki elmondta, hogy a pici agya nem fejlődik és azonnal meg kell szakítani a terhességet, mert ez a gyerek életképtelen és semmi esélye, hogy életben maradjon! Nem tudtam felfogni, azt vártam, hogy mikor ébredek már fel, mert ez nem lehet igaz! De sajnos nem tudtunk mit tenni. Az orvosom elmondta, hogy általában három nap szokott lenni egy ilyen vetélés/szülés, de néha vannak kivételek, akiknek elhúzódik. Hát mondanom sem kell, nekem elhúzódott. Egy hétig tartott. Ez volt életem legrosszabb hete! Amikor sikerült, megkönnyebbültem, hogy vége. Másnap hazaengedek a kórházból és ezután jött a java! Két hétig csak sírtam, nem akartam emberek közé menni, nem akartam beszélgetni és enni sem! Nem tudtam mi lesz ezután, hogyan megy az élet tovább... De tudtam, valahogy talpra kell állnom, sokat segítettek a családom, barátaim. Lassan vissza megyek dolgozni is. De a szívem még mindig nagyon fáj! És képzeljétek, megjöttek az eredmények és kiderült, hogy a kicsi Down szindrómával születtett volna, aminek semmi jele nem volt, úgyhogy ha nem áll meg az agy fejlődése egy vírus miatt, akkor észre sem veszik, csak akkor ha megszületik... Életem legszebb 19 hete volt, amit a kisfiúnkkal tölthettem, de sajnos hamar elment, elveszítettem! De bízom benne, hogy visszatalál hozzánk és akkor már nem áll semmi akadály közénk és megismerhetjük egymást! (A cikket beküldte: Panka85)
|